❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem a negyvenedik fejezettel, amely óriási szám láttán eltátottam a szám. Rendben, régen hoztam nektek részt, azonban fogalmam sem volt már, hogy ennyire előre haladott a könyv.
Nagyon szépen köszönöm nektek az eddigi visszajelzéseket, reménykedem abban, hogy ez a fejezet is tetszeni fog!
Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Az emberi szív (...) hiába tört össze egyszer vagy többször, van az az anyag, ami újra és újra összeforraszthatja, és ez az anyag maga a szerelem.~
Papp Csilla
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Ötletem sem volt milyen hosszú ideig lehettünk kettesben a konyhában, arra várva, hogy a szüleim visszatérjenek. Ezalatt az idő alatt megpróbáltam nem a rossz dolgokra összpontosítani, inkább igyekeztem a lehető legtökéletesebb végkimenetelt eljátszani a fejemben. Márpedig az az lett volna, hogy a szüleim belépnek, és egymás karjaiban kisírjuk a bánatunkat. Mindezek után tartjuk a kapcsolatot, gyakran meglátogatjuk egymást, és élünk úgy, ahogyan eddig nem sikerült a rengeteg nézeteltérés okául.
Fogalmam sem volt arról, ez mennyire volt életképes opció, viszont nézve a mostanában eléggé peches létemet, nem hittem benne túlságosan. Akármennyire is megkellett volna próbálnom. Harry mellettem volt, ha valakiében, akkor az Ő jelenlétében voltam a legbiztosabb.
Észleltem, ahogyan az előbb említett férfi óvatosan cirógatni kezdte a derekamat, ezzel akarta csillapítani a az idegességemet. Valójában egy bizonyos mértékig sikerült is neki, amiért végtelenül hálás voltam.
- Ezután az én szüleimnél kell bepróbálkoznunk. - sandított rám, és bár mondanivalójából nem, de komikus tekintetéből észrevehettem, hogy mindössze a gondolataimat akarta más vizekre terelni.
- Be akarsz mutatni nekik? - döbbentem meg, és fogalmam sem volt, mennyire is tűnhettem bizonytalannak vagy, hogy ettől Ő milyen mértékben lépett ingoványos talajra, de nem tudtam már változtatni a hangnememen miután kiejtettem a kérdésem.
- Természetesen. - vágta rá magabiztosan - Azonban csak akkor, ha te is szeretnéd, a történtekről pedig nem is kell tudniuk, Ők... szóval... furcsa család vagyunk, az a lényeg. - mesélte, bár biztos voltam abban, hogy a kemény részletektől megakart óvni a saját érdekemben.
- Ők is észre fogják venni a sebeimet. - motyogtam lesütött szemmel.
- Akkor várunk addig, míg el nem múlnak. - tartott ki az elhatározása mellett, azonban amikor felnéztem mélyzöld tekintetébe, és láttam bennük valami érdekes csillogást, összepréseltem az ajkaim.
