❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem az első fejezettel, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket, bár azt meg kell említenem, hogy ezt a részt, még 2018-ban írtam, és csak egy kis mértékben nyúltam bele ezen alkalommal. Bízom benne, ennek ellenére is kedvelni fogjátok, én személy szerint már nagyon várom, hogy a következő fejezeteket megírhassam, mert rendkívül izgalmas lesz, legalábbis az én véleményem szerint.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek, azt a rengeteg támogatást amit adtatok az bevezető alá, elképesztően jól esik! ♡
Legyen további gyönyörű napotok!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.~
James Redfield
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Hatalmas léptekkel igyekeztem a Music Room-ba, a munkahelyemre amelynek, ha a neve furcsasága nem is feltűnő az ember számára, akkor a beltere mindenképpen. Hogy miért? Mert hatalmas rumli volt a bakelitek környékén, bár mégsem mondtam volna, hogy nem volt gondozott ez egész apró kis helyiség. Ez egy olyan... rendezett káosz volt, azt hiszem. Damien a főnököm szerint a művészlelkek pontosan emiatt a rendetlenség miatt találták meg a megfelelő zenét, és pontosan emiatt a fejetlenség miatt szerettek oda járni. Úgy vélte, hogy a tehetséges emberek fejében is hasonló felfordulás volt.
Talán én is ezért szerettem annyira azt a helyet.
Mert nem csak a munkahelyemként tekintettem rá, hanem mint egy búvóhelyre, ahova elrejtőzhetek minden rossz dolog elől az életemben. Márpedig... abból akadt egy kevés. A Music Room az otthonommá vált, a maga sajátos zűrzavarával együtt. Imádtam a megkopott lemezek látványát, a hely megszokott, otthonos illatát. Olyan volt, mintha minden egyes nap, munka helyett egy kis szentélybe mentem volna, amely nyugalmat és oltalmat adott a világ árgus tekintetei elől.
Egészen addig, amíg egy bizonyos művészlélek a feje tetejére nem állította mind a lemezbolt, mind pedig az én életemet...
***
-Kivehetnéd az egyik napot a héten.-nézett felém Damien. Felvontam a szemöldökömet, miközben éjszínű hajamba túrtam, ahogy figyeltem világosbarna tekintetét.
-Talán zavarok?-kérdeztem féloldalas mosollyal, és arrébb tettem néhány Pink Floyd lemezt. Talán azért van ekkora fejetlenség itt mindig, mert folyton pakolgatom a bakeliteket? Damien felnevetett közben pedig a pénztárgépből szedte ki a mai nap beszerzett összeget, és számolgatni kezdte a bankjegyeket. Lenéztem a lemezekre, és aznap már sokadszorra lapoztam át azokat.
