❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem a negyedik fejezettel, ami az én véleményem szerint kicsit szerethetőbb lett az előzőnél, remélem Ti is eképpen fogtok róla vélekedni. Nos igen, egyre inkább mélyülünk el a történetben, bízom benne, hogy tetszeni fog nektek ♡
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a több, mint 720 (!!!) megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet egyszerűen fantasztikusak vagytok! Nem bírom elégszer hangsúlyozni mennyire imádlak Titeket ♡♡
Legyen további szépséges napotok!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Akadt néhány újabb szerelme. De az első emléke valamennyit elrontotta; s hol volt már a vágy heve, az élmény friss zamata? Szellemi becsvágya is csökkent. Évek múltak egyformán; és élt tovább renyhe szívvel és munkátlan elmével.~
Gustave Flaubert
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Halvány mosollyal az ajkaimon néztem fel az előttem lévő lányra, aki éppen egy bakelitet tartott a kezében, amelyet szeretett volna a tulajdonában tudni. Másodpercekkel később, amint elővette a zsebében lévő bankjegyeket és odanyújtottam felé a visszajárót kedvesen elköszönt majd már el is ment a lemezboltból. A Musik Room sokkal több volt számomra, mint egy egyszerű poros hely, mert állandóan biztonságot és örömet hozott az életemben, akármilyen szakaszon is mentem keresztül. Akkor sem volt másképpen, mert eléggé feldúlt állapotban érkeztem be, néhány perccel később viszont teljesen megnyugodtam, egyfajta otthon érzés kerített maga alá amit egyszer sem bántam. Talán amiatt is lehetett ez, mert Ő még nem járt itt, emellett pedig a legjobb barátom is ezen a helyen dolgozott, sőt mi több, a tulajdonát képezte.
-Nem tudod hova tettem a mobilomat?-kérdeztem hátra fordulva a raktár felé, ahol Damien ügyködött egy kartondobozzal. Nem értettem, hogy öt perc alatt miért nem tudta kinyitni, ám amikor megláttam, hogy csak a saját telefonját nyomkodta minden értelmet nyert. Összefont karokkal dőltem neki a pultnak és felvont szemöldökkel kémleltem. Furcsa volt mostanában, de ez a jóféle különössége volt. Tisztában voltam vele, hogy egy lány volt a gondolataiban, azonban féltem attól, hogy talán a régi barátnője volt az -Damien?-szólítottam mire irányomba kapta a tekintetét.
