❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Nos, húha ez a rész az eddigiekhez képest rövidre sikerült, de szerintem a cselekménye ehhez mérten elég tömör. Remélem tetszeni fog nektek! Nagyon sokat jelentene néhány visszajelzés!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket, olyannyira sokat jelentenek nekem, hogy elmondani nem tudom! Elképesztően hálás vagyok értük!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Nem sok minden van az életben, ami annyira meg tud sebezni vagy fel tud emészteni bennünket, mint a szerelmi bánat.~
Nathan Filer
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Lassan egy órányi sírás után indultam haza. Senki sem kérdezte meg, hogy mi volt a bajom, miért itattam az egereket, senkit sem érdekelt az, hogy nem éreztem jól magam, hogy remegtem annak a félelmétől, hogy elveszítem a legjobb barátomat. Felőrölt a tudat, hogy minden rossz gondolatom ellenére is megosztottam vele a problémáim egy részét. Egyetlen egy személy sem hajolt oda hozzám, vagy bökte meg a vállamat amiatt, mert attól tartott belefulladok a könnyeimbe. Miért is tette volna? Mindenkinek megvolt a maga kis élete, a saját apró hibáival. Nekem is, és pontosan tudtam, hogy mindegyiket magamnak köszönhettem.
Remegő ujjakkal nyitottam ki a lakásunk ajtaját, miközben igyekeztem nem felsírni újra. A cipőmet levetettem, nemsokkal később a kabátommal is ezt tettem. Késő délután volt, már javában otthon kellett volna lennem, de akkor olyannyira tompa voltam érzelmileg, hogy egyáltalán nem érdekelt, Jesse mit fog tenni, vagy mondani. Sem azzal a nappal kapcsolatban, sem pedig az éjszakára vonatkozóan. Csak leakartam végre tusolni és álomra hajtani a fejem, ami bár nehézkesen sikerült volna, mégis megadtam volna vele az esélyt magamnak, hogy egy időre kiűzhessem a fejemből a történteket.
-Hol voltál az éjjel és úgy egész nap?-hallottam meg rám dörrenni egy mély hangot, aminek gazdájához cseppet sem volt kedvem abban a pillanatban. Azt fontolgattam, hogy amint felérek a hálóba ismételne hívást indítok Damien irányába. Az utóbbi időben legalább már századszorra.
-Ehhez most nincs se kedvem, se energiám.-motyogtam az orrom alatt. Üresnek éreztem magam. Végtelenségig elfuseráltnak és megkínzottnak. Pedig valójában minden problémám forrása saját magam voltam. Tényleg nem tehetett más arról, hogy én hazudoztam és titkolóztam eddig.
