❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Itt is lennék a huszonegyedik fejezettel, amely eléggé letargikus lett, még nekem is megkellett állnom néha, végig gondolni mégis mit szerettem volna belevinni a fejezetbe. Azt hiszem eléggé tartalmas lett, ugyanakkor itt érződik csak igazán mi is az, amikor egy nőt terrorban tartanak, és bántalmaznak. Elég hosszóra sikerült, szóval remélem elfogja nyerni a tetszéseteket!
Köszönöm szépen a több, mint 6 (!!!) ezer megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet egyszerűen csodálatosak vagytok! Elképesztően sokat jelent számomra!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.~
Voltaire
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Még mindig az aznap este történteken járt a fejem, mialatt a kulcscsomómat kutattam, amint pedig ráleltem a fémekre, nyomban ki is zártam a bejáratiajtót. A szívem hevesen dobogott, de akkor nem a barátom okozta félelemtől, hanem sokkal inkább azért, mert még akkor is ismétlődtek a sorok a fejemben Harry dalából. Amit nekem írt. Világmértékű boldogság volt bennem, emellett nyugalom, amikor hallottam Őt énekelni, sőt smaragdzöld íriszeinek csodálatos figyelmétől állandóan pirospozsgás lett az arcom, és talán még akkor sem fogtam fel azt, hogy tényleg egy párt alkottunk. Mi ketten. Csak ketten... bárcsak így lett volna, és nem szólt volna közbe egy harmadik fél. De egyre inkább afelé hajlottam, hogy rohamosan kellett elmondanom Jesse-nek azt, hogy szakítani akartam. Akkor pedig még a következmények sem számítottak, mert tisztában voltam vele, Harry nem hagyott volna magamra.
Összehúzott szemöldökkel léptem be a nappaliba, és döbbentem meg, hogy Jesse-t ébren találtam, arról nem is beszélve, hogy nem egyedül. Egy másik férfi ült mellette, miközben videojátékoztak, ettől a képtől pedig hirtelen úgy éreztem magam, mintha visszacsöppentünk volna legalább négy évet a kapcsolatunkból, abba az időbe, mikor még a friss tudatlanságom és fellobbanó szerelmem valódi volt, ütlegelés vagy hangos kiabálás nélkül is. De mintha a szívem és az agyam pontosan tudták volna miért tartózkodtak ott ketten, ilyen késő estén. Futnom kellett volna, de a lábaim földbe gyökereztek emiatt egyhelyben maradtam.
-Jó, hogy megjöttél.-préselte ki magából a párom, pillanatokon belül a mellette ülő felnézett rám, és éhes tekintettel mért végig. Lehetséges lett volna? -Éppen most beszélgettük, hogy nemrég járt le a munkaidőd, szóval biztosan nemsokára ideérsz.-egyenesedett fel a helyéről, miközben féloldalas, mosolyra húzta az ajkait, amely gyomorforgató érzést kreált bennem. Menekülnöm kellett.
