❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem a harmincnegyedik fejezettel, amely minden reményem szerint tetszeni fog nektek. Igyekeztem hosszúra és tartalmasra megírni :)
Elképesztően hálás vagyok az eddigi megtekintésekért, voteokért és kommentekért, fantasztikusak vagytok! Mérhetetlenül sokat jelent számomra az összes tevékenység amivel illettek!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Akit neked rendel az ég, az egyszer csak ott lesz. Az csak jön, majd ott marad. Akkor már tudni fogod.~
Papp Csilla
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Másnap a szemeim hajnal környékén pattantak ki, és bár túlságosan korán volt, elvégre csaknem a Nappal ébredtem, nem feküdtem sokáig a göndör hajú férfi kellemes ölelésében. Karjának súlya és testének melege mérhetetlen nyugalommal töltött el, abba bele sem gondolva, hogy valójában, amennyiben nem rontok el újabb dolgokat a kapcsolatunkban, esetleg Harry nem gondolja meg magát, akkor minden reggelt így tölthetünk el kettesben. Ez pedig a legtöbb szerencsétlenségért az életemben kárpótolt.
Figyeltem kisimult vonásait, amelyeken könnyedén futott a beszűrődő napfény egy része, viszont akadt egy pont, jobban mondva egy terület, amelyen ez az ár megtört. Az állvonala élesen kivehető volt, festői mimikájának pedig még az a minimális borosta sem szabott határt, ami bőrét díszítette. Óvatos csókot nyomtam állára, nemsokkal később felkeltem az ágyból.
Ez a procedúra perceket vett igénybe az fájó pontjaim miatt, de nem volt annyira jelentőségteljes, mint a kórházban, vagy a történtek után közvetlenül. Sajgott, természetesen így volt, de kezdtem egyre inkább elviselni a fájdalmat, hiszen a tűrőképességem eléggé terhelhetőnek bizonyult az évek alatt. Vajon Jesse-t érdekelte mi volt velem? Mármint, azért mégiscsak évekig együtt voltunk, egy háztartásban éltünk, kicsit sem zavarja, hogy bár otthagyott a konyha hideg kövén összeverve, mégsem talált otthon, amikor hazaért? Tisztában van vele, hogy Harry eljött értem, nemsokkal utána Damien is, majd kórházba szállítottak, emellett az Ő hibájából nem lehet gyermekem?
Annak ellenére, hogy engem nem érintett meg a hiánya, mert jó néhányszor elterveztem már azt, miként fogom otthagyni Őt, de azért mégis elkeserített, hogy egészen ez idáig benne maradt a keménykezű szerepében, olyan egyszerűen engedett el magától, mintha csak egy jelentéktelen bútordarab lettem volna. Jobban belegondolva, nem is baj, hogy könnyedén feladta, mert egyikőnknek sem volt már szükségünk több idegeskedésre és gyötrődésre.
