❝ Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit akarok. Csak egy darabot a szívedből, mindössze ennyit kérek. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen számodra, de még ezek után is, teljesen megőrülök érted. Úgy hallottam, hogy a kevés szerelem is job...
Meg is érkeztem nektek egy eléggé tartalmas huszonkilencedik fejezettel, amely ismételten elég hosszúra sikerült. Bízom benne, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket!
Nagyon-nagyon örülnék néhány visszajelzésnek, emellett szeretném megköszönni nektek az eddig értem tett minden kedvességeteket! Mérhetetlenül sokat jelent számomra! ♡♡
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Ha átadod magad a sötétségnek, jéggé válsz, és többé nem érzel semmit. És az olvadás fájdalommal jár.~
Matsuri Hino
ʜᴀʀʀʏ sᴛʏʟᴇs
Olyan érzésem volt, mintha egy akváriumban tengettem volna a perceimet. Eben távozását követően hosszú percekig bámultam magam elé, mialatt az elmémben végig ismétlődtek a történtek, és az elhangzottak. Pocsékul éreztem magam, bár átéltem már az életem során néhány szívtörést, ez egyikhez sem volt fogható. Akkor valóban úgy éreztem, hogy összeomlott az életem, és minden emberekbe vetett bizalmam egy csapásra elillant. Eben megjelenése előtt, hosszú perceken keresztül mondogattam magamban azt, hogy "képtelenség". Nem lehetett igaz, hogy pont Ő volt ilyen. Éppen az a nő, akit ennyire rövid időn belül túlságosan mélyen a szívembe zártam.
Annyira ártatlannak tűnt, olyan védtelennek, de a dolgok megváltoztak, így pedig az Ő személyének kiléte is száznyolcvanfokos fordulatot vett. Azt követően, hogy távozott, én pedig lerogytam a kanapéra, állandóan az okokat kerestem, de egyszer sem merült fel bennem semmiféle dolog, amiért ezt tehette volna velem. Bár nem is volt szükség miértekre, anélkül is könnyedén átejtett és megsemmisített.
A zongorám felé tekintettem, majd elhúzott szájjal álltam fel, és ültem le elé, másodpercek múlva pedig a billentyűkre szorítottam az ujjaimat. Játszani akartam, de valami végtelenségig elkeseredett dalt, de hirtelen nem volt a gondolataim között egy sem. Viszont rövid, némasággal eltöltött percek után kezdett ismétlődni a fejemben a szöveg, amit még Eben-nek írtam, amelytől biztosan még naivabbnak és gyengébbnek tarthatott. Alig ismertük egymást akkor, én mégis szereztem neki valamit, ami egészen idáig kiforratlan maradt. Abban a rövid háromnegyed órában viszont kiadtam magamból mindent, amit éreztem. Minden elkeseredést, összetörtséget és szenvedést. Az összes oda nem illő, önmarcangoló gondolatommal együtt, amiket mind annak a nőnek köszönhettem, akihez sosem szabadott volna komolyabban kötődnöm.
