Golden Ashes /Aemond Targaryen/

3.

Ellison

– Mégis hogy képzelted ezt? - kérdezte Ellison, ahogy bezárta maga mögött a dolgozószoba ajtaját a vacsora után gyilkos pillantással fordulva Harlon felé. - Tisztában vagy vele, hogy kivel beszéltél így? Hogy azt a herceget szégyenítetted meg, aki a világ legnagyobb sárkányán lovagol?

– Nincs okunk félni tőle Ellison.

– A sárkánytűz egy pillanat alatt elpusztítaná Derest. A néped életét kockáztatod minden ilyen kirohanásoddal! - kiáltotta Ellison és Harlon dolgozó asztalára csapta a tenyerét, hogy súlyt adjon a szavainak.

– Elfelejted, hogy a Targaryenek félnek tőlünk - pillantott fel Harlon hasonló haraggal a húgára, mint amivel ő nézett rá.

– A sárkányok nem félnek semmitől.

– Akkor miért nem vetették be a sárkányaikat egyszer se mióta apánk egyik katapultja kilőtte Balerion szárnyát?

– Balerion az öregségébe halt bele. Már kétszáz éves volt.

– Azért biztosan nem esett jól neki az a kétméteres lándzsa, ami széttépte a szárnya jobb oldalát - Ellison járkálni kezdett a szobába, fel és le folyamatos köröket írva le az útja során, miközben azon morfondírozott, hogy fognak bocsánatot kérni Aemond hercegtől az inzultus miatt.

Harlon nem volt buta ember, csupán a fejébe szállt a büszkeség, amiért az ő maroknyi csapata, aki még életben maradt a határon dúló háború alatt volt az aki később tette le a fegyvert, mint az ellenség. Mikor az ember gyerekként kerül a trónra és a felnőttek nem hagyják, hogy megmaradjon egy kicsit utána is gyereknek, hanem egyből elvárják tőle, hogy felnőtt emberként gondolkozzon és tegye a dolgát hajlamos olyan gyermeteg hibákba esni még felnőtt korában is, mint a büszkeség. Ellison nem hibáztathatta ezért a bátyját. Jobban mondva az egészért nem szabadott volna hibáztatnia a bátyját, hiszen ő volt észak királya, az ő szava megkérdőjelezhetetlen törvény volt a vidéken. Ellison mégse tudta sose hosszabb időre befogni a száját és úgy tenni, mintha minden rendben volna.

– Eddig azért nem küldték ide a sárkányaikat, mert egészen egyszerűen nem foglalkoztak velünk - mondta Lysa halkan, aki eddig a szoba másik oldalán ült és a kézimunkájával foglalatoskodott, viszont félretette, ahogy a testvérei felé nézett komor arckifejezést öltve magára. - Észak berendezkedett az önellátásra, nincs szükségünk a déliekre, ahhoz hogy életben maradjunk, ahogy nekik sincs ránk. Békeidőben mindegy, hogy ki kiáltja ki magát Észak királyának. Túl távol vagyunk Királyvártól, ahhoz hogy ez bárkit érdekeljen. De Viserys király beteg.

– Honnan tudod?

– Olvastam a beszámolókat. Talán nem ártana, ha néha te is megtennéd Harlon.

– Ezek szerint háborúra készülnek - bólintott Eduard is, aki a kandalló párkány szélének dőlve, keresztbe font karokkal álldogált.

– Háborúra? Ki ellen?