Golden Ashes /Aemond Targaryen/

11.

Aemond

Így hát úgy is lett, ahogy Aegon szerette volna. Királyvárat ellepték a fehér rózsák és az emberek, akik mind látni szerették volna a hercegnőt és északi kíséretét. Az erkélyeket trombitások és északi dobosok foglalták el, az arany köpenyesek pedig napokkal korábban kihirdették, hogy mindenkit ezer örömmel várnak a hercegnő érkeztére így az utcák és a fogadók színűltig teltek emberekkel. A boltokat, kocsmákat és vendéglőket bezárták, a munkások félbehagyták az építkezéseket, a kézművesek semmit se készítettek csak hogy kivonulhassanak az utcára, néhány gyerek pedig még a tetőkre is felmászott, hogy onnan nézhessék a felvonulást.

– Készen állsz? - kérdezte Aegon Aemondot, ahogy felszállt a lovára óriási vigyorral az arcán.

Aemond csak bólintott és megigazította a vállára terített kék köpenyt. Aegon ragaszkodott hozzá, hogy olyan színű palástot vegyen fel a hercegnő tiszteletére, mint a téli rózsák, így egyszerre olvadt be a rózsaszirmokba és egyszerre tűnt ki közülük. Még Daeron is visszatért Óvárosból, hogy szemet vethessen a hercegnőre, úgyhogy a korona három ezüst hajú hercege együtt lovagolhatott ki a nép elé.

Az emberek egyből ujjongani kezdtek, ahogy Aemond kivezette a lovát a kapun. Lehajolva végigsimított az állat nyakán, és megkérte, hogy ne ijedezzen a harsonák és trombiták hangja miatt, mert nem fog bántódása esni. A ló okos állat volt. Nem zavarta a kiabálás vagy a zene egyedül akkor kapta fel a fejét egy kicsit, amikor az emberek tapsolni kezdtek és megpróbálták megérinteni ott ahol az aranyköpenyesek véletlenül nem tudták egyben tartani a tömeget.

Aemond abban a pillanatban jött rá, mekkora veszélyben voltak valójában, amikor egy nő kiszakadt a tömegből és térdre vetette magát a hercegek előtt mielőtt az aranyköpenyesek megállíthatták volna. Az a rengeteg felfegyverzett katona nem tarthatta vissza azt a hatalmas ember áradatot, amit Aegon odacsődített hozzájuk. Ha a tömeg egyszer elindult volna, nem létezett volna az a földi erő, ami feltartja őket. De úgy tűnt, amíg a tömeg jól szórakozik, nem akartak senkit se letaposni. Aemond hátrafordult Aegon és Daeron felé mire a bátyja és az öccse rámosolyogtak az Aemondéhoz hasonló színű, fehér lovaik nyergéből.

Aemond megállította a lovát a kikötőben a móló előtt, ahol az emberek szintén úgy betöltöttek minden centimétert, hogy nem is látszódott a lábuk alatt lévő arany színű homok. A parthoz egészen közel már három hajó lebegett a vízen és ahogy elég közel kerültek ahhoz, hogy az emberek meglássák a zászlókon lévő Rémfarkast futótűzként futott végig az emberek ajkain a izgatott kiáltás. Aemond lova hátrébb lépett egyet, Aegon és Daeron pedig mellé lépdeltek a sajátjaikkal.

– Emlékszel arra a könyvre, amit Helaena annyira szeretett régen? - kérdezte Aegon, mire Aemond felvonta a szemöldökét. - Az elátkozott szerelmesek, akiket elválasztott a családjaik között lévő viszály. Tudod, aminek a végén mind a ketten meghalnak...