Történet egy régi korról, amikor farkas és sárkány együtt égett a Westerost beborító tűzben
Avagy Ellison Stark és Aemond Targaryen házasságának története
kezdet: okt. 19, 2022
vége: jan. 28, 2023
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Királyvár
Daemon Targaryen nem volt buta ember. Az unokaöccsének igaza volt abban, hogy vérszomjas vitéz volt, hogy sokszor elvakította a bosszúvágy és a háború szeretete, de nem volt buta. Amíg a bátyja - Viserys király - életben volt, addig a legtöbb problémát, ami esetleg felmerülhetett a királyságon belül vagy kívül, amihez a királynak katonai segítségre volt szüksége Daemon oldotta meg. Pontosabban Caraxes és Daemon. Így, amikor egyszerre megkapta a levelet Északról egy lelőtt holló csőréből és egy másikat, amelyet Királyvárból küldtek neki - a hozzá még mindig hűséges lovagok a városi őrségből -, Daemon döntött.
A legfontosabb dolog, amit a háború alatt Rhaenyrának meg kellett szereznie, azok nem Észak bányái voltak, azok nem egy hideg és rideg ország kincsei, nem egy ősi, babonás nép trónja volt. Hanem Királyvár. A Targaryen hatalom legnagyobb, legékesebb szimbóluma, amelyet a levelek szerint a zöld királynő védelmezett egyedül. Aki a levelet írta kitért Helaena megbolondulására, kitért Aegon állapotára és arra, hogy a két testvér nélkül, és Aemond nélkül - aki a csapataival folyamatosan előre tört - a város védtelenül maradt. Daemonnak több se kellett. Egy nap alatt kiürítette Harrenhallt, több száz hollót engedett fel a levegőbe, mindegyik csőrébe egy-egy levéllel majd Caraxes hátára pattant és a folyókat követve, megkerülve Ser Criston és Aemond csapatait Királyvár felé vette az irányt.
A városban már akkor pánik tört ki, amikor Vhagar az égbe emelkedett és elhagyta a falakat. Az emberek tömegesen - gyermekeiket és földi javaikat magukhoz szorítva - próbáltak minél távolabb kerülni a várostól, ami így egyre néptelenebbé, egyre védtelenebbé vált. Alicent bezáratta a kapukat, Orwyle mestert pedig elküldte, hogy a leggyorsabb lovasokat azonnal eressze Aemond után.
Alicent kitárta a fia hálószobájának ajtaját, hogy tájékoztassa a problémáról Aegont, de a lába földbe gyökerezett, amikor meglátta az arcán virító halvány mosolyt, ahogy Jaehaera kezét és az ágy egyik oszlopát fogva állt. Aegon - aki az ágyából sem tudott kikelni majdnem fél éve, aki a máktejtől állandóan kába volt és össze-vissza beszélt -, Aegon, az ő kicsi fia, aki annyit szenvedett, mióta csak királlyá koronázták, vagy talán mióta megszületett pont olyan kedves mosollyal az arcán nézett az anyjára, mint amikor még bűnök nélküli, apró kisbaba volt.
– Megcsináltam - mosolygott, Alicent pedig szinte köpni-nyelni elfelejtett. – Már két napja nem vettem be a gyógyszereim - folytatta tovább. – És most... Anya..?
Aegon elakadt a mondandójában, amikor Alicent közelebb lépett hozzá, megfogta a fejét és megcsókolta a homlokát. Rengeteg, rengeteg fájdalmat okoztak egymásnak az évek során, rengeteg förtelmes szót vágtak a másik fejéhez, de amikor Aegon megsérült, amikor Alicent meglátta, mi történt vele... Attól félt, hogy sosem fogja tudni elmondani neki, amit érez, hogy sosem ölelheti magához többé. Az ő fia volt! Az ő drága fia! Az első fia. Nem egy lánc a nyaka körül, nem egy bilincs a kezein, a fia. Vér a véréből.
