Történet egy régi korról, amikor farkas és sárkány együtt égett a Westerost beborító tűzben
Avagy Ellison Stark és Aemond Targaryen házasságának története
kezdet: okt. 19, 2022
vége: jan. 28, 2023
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ellison
Aerion többet nem sírt az út alatt. Mintha egy csapásra minden szívfájdalma elmúlt volna miután belenézett a rettenetes smaragd szemekbe. Helyette csivitelt, mint ahogy Caden tette, az anyja haját húzogatta és próbálta meg a szájába tömni, vagy egészen egyszerűen aludt. Talán a rettenetes, napokig tartó üvöltésével csak a sárkány figyelmét akarta felhívni magára, talán ugyanolyan makacsan ragaszkodott ahhoz, hogy sárkánylovas legyen, mint ahogy az apja tette gyerekkorában és most, hogy végre elérte az álmát és volt egy sárkánya többé nem volt oka panaszra.
– Ez a sárkány vagy Birkatolvaj, vagy Kannibál volt - jelentette ki Serena halkan, amikor tovább indultak mire Ellison felé fordulva felvonta a szemöldökét. - Jobban belegondolva biztosan Kannibál volt. Azért hívják így, mert sárkánytojásokat, fiókákat és más sárkányokat tép szét és eszik meg szórakozásból. Azt mondják, hogy majdnem olyan idős, mint Vhagar, de vad sárkány, soha senki nem ülte még meg és soha senkit se fogadott el gazdájaként. Kíváncsi vagyok, Aeriont miért tette.
– Honnan tudsz te erről? - fordult felé Ellison, de Serena sosem tudott válaszolni, mert a következő pillanatban Tziporah széthúzta az ágakat maguk előtt feltárva az ezer hanggal zsibongó kikötő várost.
Varjúpihenő fontos kikötő volt, talán az egyik legfontosabb Királyvár után, de nem azért volt Ellison számára lényeges, hogy hajóra szállhasson. Őt nem érdekelték a kikötőben lévő hajók, a blokád miatt egyébként is tudta, hogy túlságosan kockázatos lenne ilyen közel Sárkánykőhöz vitorlát bontani. Abban reménykedett, hogy valaki elviszi őket Szűztóhoz, hogy onnan Rovottkőre, majd onnan Fehérrévbe mehessenek. Átkelhettek volna egyedül is odáig, való igaz, de az Agancsos, Varjúpihenő és Szűztó közötti háromszögben olyan mocsár volt, ami nem helyi emberek számára végzetes lehetett. Ellison minden erejével szerette volna Aegont és Aemondot támogatni a háborúban lehetőleg az északi sereg élén harcolva, ebbe az álomba pedig nem fért bele az a lehetőség, hogy belefulladjon a mocsárba.
Ahogy a három lány átkelt a város kapun egy kedves kis kocsmába tértek be, főleg azért, hogy valahogy képesek legyenek csillapítani a szomjukat, meg persze, hogy vezetőt keressenek maguknak az útra. Bár kívülről úgy tűnt tiszta, rendes fogadó, olyan, ahol még a nemesek sem húzzák a szájukat, ha el kell tölteniük egy éjszakát az első dolog, ami a szemük elé került mégis egy majdnem agyonvert férfi felett, dühtől elsötétedett szemekkel guggoló kapitány volt, aki még utoljára jól a padlóhoz koccantotta ellenfele fejét mielőtt leszállt volna róla. Az asztalok körül sok férfi figyelte a verekedést, néhányuk markában ezüst tallérok csilingeltek, amikor megnyerték a fogadásaikat, mások hangosan felnevettek, megint mások viszont az árnyékokba olvadva figyelték az eseményeket vagy játszották el minden pénzüket a kártyán. A kapitány felállt a földről és mordult egyet Serena felé, amikor észrevette, hogy a kislány tátott szájjal bámulja mire a hercegnő inkább a nővére szoknyájába kapaszkodva elbújt a férfi obszidián tekintete elől.
