Golden Ashes /Aemond Targaryen/

28.

— Sárkánykő —

Ahhoz, hogy a hollók elinduljanak Királyvárból Viserys király halála után három nap kellett, három nap, hogy a levél végére azt is odaírhassák, hogy éljen soká fia és törvényes örököse Aegon, ki második ezen a néven, az Andalok és a Rhoyne-iak királya, a Hat királyság ura és a Birodalom védelmezője. De csupán egy következő fél kellett ahhoz, hogy Rhaenyra második legidősebb fia halál hírét is megkaphassa az apjáé mellé.

A zöldek túl messzire mentek. Nemcsak, hogy nem adtak rendes, Targaryenhez méltó temetést Viserysnek - ugyanis Alicent ragaszkodott hozzá, hogy Hightower hagyományok szerint kerüljön a földbe, mintha olyan Heteket félő király lett volna, mint amilyennek Viserys megpróbált mutatkozni első felesége halála után -, és nem csak a koronáját rabolták el tőle, de a fiát, a kicsi Luceryst, aki még a tizenhetet sem töltötte be.

Rhaenyrának meg kellett kapaszkodnia az asztalban, ahogy elolvasta a levelet. Sok nemes asszonnyal ellentétben ő valóban gondoskodott a fiairól mióta csak megszülettek. Ő etette őket, tanította meg őket járni, beszélni, olvasni, sárkányon lovagolni. Rhaenyra nem csak egy nő volt számukra, aki életet adott nekik, valódi anya volt, anya, akit a fiai szerettek, akiért bármit megtettek volna, akiért képesek voltak Északra repülni... Ő pedig megölte az egyikőjüket. Rhaenyra küldte Luceryst Északra, ő volt a felelős azért, amiért egyáltalán megsebesült. Daemon egy mesterért jött vissza Sárkánykőre, aki képes lett volna ellátni a kezén és a lábán keletkezett sérüléseket. Most pedig halott volt. A halált pedig még Rhaenyra mesterei sem voltak képesek gyógyítani. Olyan sokáig csak ő volt és a három fia a világ ellen, hogy úgy érezte olyan pótolhatatlan darabot veszített el magából, mintha onnantól csak a szíve fele dobogott volna, halk ritmustalan dobbanásokkal. Először a lányát veszítette el, az egyetlen lányát valaha, aztán a fiát és bár fia volt még négy semmi sem pótolhatta azt az egyet, akit elraboltak tőle. Azt az egyet, aki minden eltelt nappal egyre jobban hasonlított az apjára, az igazi apjára, és aki egy nap ugyanolyan lovaggá vált volna, mint a Strong, akitől a szeme és haja színét örökölte.

– Ezt... Meg kell... Meg kell beszélnem Jacecel! - mondta a királynő remegő hangon, ahogy a tanácshoz fordult, de Daemon egy pillanat alatt kirántotta a levelet a felesége kezéből, hogy ő is átfusshassa a sorokat. Daemonnak - a férfinak, aki elvette Rhaenyrától a Birodalom védelmezője címet - azonban nem kellett idő ahhoz, hogy feldolgozza a híreket, legalábbis nem annyi, mint a királynőnek. Amikor elolvasta a levelet felkapta a Festett Asztal mellől a kardját és elindult a teremből, hogy felkutathassa legidősebb nevelt fiát.

– Éppen eleget beszéltél már vele! - mondta Daemon mielőtt kilépett volna a teremből olyan dühösen, hogy szinte látszott, ahogy felforrt az ereiben lévő vér.

Daemon tudta, hol keresse Jacet.

A fiú egészen azóta, hogy Lysa Stark meghalt a pusztítás alatt a napjait Sárkánykő tengerpartján töltötte és a fekete sziklákon üldögélve a vizet bámulta, mintha azt várta volna, hogy halott felesége kiemelkedik a vízből, mint ahogy azt a hullámtörői legendákban mesélték. A Nappal együtt ébredt és csak akkor vonult vissza a hálószobájába, amikor az út vissza a kastélyba már olyan sötét volt, hogy alig látta maga előtt. Megpróbált olyan kevés időt tölteni a kastély ódon falai között amilyen keveset csak bírt, hogy elkerülhessen mindenkit. Rá se bírt nézni egyetlen nemesre és lovagra se, akik segíthettek a terv megalkotásában, de főleg a nevelőapjára és az anyjára nem, akik kiadták a parancsokat Deres elpusztítására. Ők voltak a felelősök Lysa haláláért, az ő kezükhöz tapadt a vére. Jace pedig nem találta meg magában az erőt a megbocsátáshoz.