Golden Ashes /Aemond Targaryen/

14.

Ellison

Mint oly sokszor az egy hónapos út alatt Északról, Ellison ismét nem tudott aludni. Pedig az ágya immár puha volt, nem zavarta a hajó ringatózása sem pedig a matrózok folyamatos csevegése vagy hangoskodása a fedélzetről. Itt a lánynak semmi problémája nem kellett volna, hogy legyen az ég világon. Mégis Ellison úgy érezte mintha a takarók magukba akarnák szippantani, mintha csak téli árnyak lennének az istenerdő fái között, mély örvények a fekete vizű tóban, és egyébként is, a dunyha alatt ömlött róla a víz. Ez a szűnni nem akaró rettenetes meleg volt, ami a legjobban idegesítette itt Délen. Természetellenes volt, hogy bárhol ilyen meleg legyen, amikor Deresben már bokáig ért a hó. A lány haja a homlokához ragadt, a ruhája pedig második réteg bőrként tapadt a testéhez. Undorodott magától és az egész nyomorult királyságtól az Erőd falain túl, amiért képesek voltak ilyen melegben élni.

Ellison kitárta az erkélyére vezető ajtót és csupaszláb kilépett a kőre. Idekint valamivel hűvösebb volt, a gyengéden fújdogáló szellő miatt, amelynek szárnyain millió különféle hangszer dallama, részeg emberek éneke, sirályok vijjogása, a tenger morajlása és halászok kiáltozása repült felé, a fülébe mászva és az orrába ezernyi illatukkal és szagukkal. Annyira más volt, mint Észak hangjai. Itt nem vegyült ökrök kolompja, birkák bégetése vagy szán talpak súrlódásának hangja az éjbe, itt nem énekelt a szél örök, ősi dalokat, itt nem borult néma takaró a sötétben a világra és nem lehetett hallani, ahogy az istenek lábai alatt besüpped a hó.

Királyvár mindig is a kultúrák ömlesztő tégelye volt. Óváros után itt volt az egyik legnagyobb kikötő a királyságban, így hát voltak emberek, akik a legkülönfélébb világokból érkeztek és a legkülönfélébb meséket mesélték. Voltak itt a Szabad Városokból kereskedők, rabszolgák a Dothraki tenger mélyéból, emberek Dorneból - a birodalom legdélebbi részéről -, emberek Északról - akiknek nagy része Ellison kíséretével együtt érkezett, hogy a királyi család szolgálatába szegüljön, vagy a kaland miatt -, és rengetegen a két régió közül. Voltak itt félelmetes harcosok, lágy hangú énekesek, kártyavető asszonyok, a hetek hitéről prédikáló papok, szegények és gazdagok, fiatalok és öregek. Ellison mégis idegennek érezte magát közöttük. Ilyen távolból csak szemlélni tudta a sürgés-forgást még az ajtaja előtt strázsáló Henryt sem kérhette meg, hogy menjen ki vele felfedezni a várost, egyedül pedig - ilyen bődületes magasságból, mint ahol a szobája volt -, nem is lett volna képes kiszökni még ha minden egyes létező lepedőt és takarót összekötött volna sem.

Végül visszament a szobájába, hogyha semmi más lehetőség nincs, akkor végig nézhesse a falra akasztott képeket, megcsodálja az oszlopok fejét és talapzatát és talán, ha elég sokáig kutakodik végül összeesik a fáradtságtól és egészen egyszerűen állva elalszik mint a lovak.

Ellison nézte a képeket a rettenetes sárkányokról, a kandalló felett álló mellszobrot Visenyáról, végighúzta az ujjait a bútorok faragott tetején és megcsodálta a kandallón lévő apró párkánytartó sárkányokat. Tipikus Targaryen díszítés egy Targaryen palotában. A háromfejű sárkány mindenhonnan visszanézett rá.