Golden Ashes /Aemond Targaryen/

36.

Ellison

Az ismerős, téli zimankó csontig fagyasztotta Ellison testét. Északon már beköszöntött a tél, a hó óriási pelyhekben hullott alá az égből, olyan hideg szél fújt, ami elől nem védett meg se kabát, se bunda, se semmilyen forró étel. A hajósok bajszára kirakódott a dér, az arcukra ráfagytak a könnyek és a takony. Ellisonnak, Serenának és Tziporahnak szerencséje volt - a hideg és a két kisbaba miatt - megkapták a kapitány kabinját, ami a legnagyobb örömükre fűthető volt. Ellison így is sokszor kiment a fedélzetre, hogy körbenézzen a hosszú éjszakai csillagos égbolton megmutassa Cadennek és Aerionnak a csillagképeket a fejük felett, de a legtöbbször a kabinban maradt és a lányokkal beszélgetve múlatta az időt.

Amikor Fehérrévbe értek közös dédapjukra hivatkozva éjszakára Ellison szállást kért a Manderly fivérektől magának és díszes, - mint az egy hónap alatt kiderült - főleg törvénytelenekből álló kíséretének a vár falai között. A királynő felajánlotta, hogy a matrózok segítségének meghálálásaképp elengedi minden bűnüket, amelyet idegen vizeken követtek el, és megbocsátja nekik a dezertálást a harminc éves háborúból - még akkor is, ha szíve szerint az összes árulót puszta kézzel nyiffantotta volna meg. Nem tudott mit tenni. A kalózok megmentették az életüket Rollo és Frode pedig - az egyetlenek, akiknek Ellison bajlódott a nevük megjegyzésével - egészen hozzánőttek a királynő szívéhez az út alatt.

Rollo minden reggel bejött a kabinba, hogy leellenőrizze, hogy vannak és fát rakjon a tűzre. Legtöbbször nem beszélt sokat, de mihelyst egy kis pohárkányi italt felhajtott be se állt a szája. Olyankor kalóztörténeteket mesélt, csodálatos, lehetetlen kalandokról regélt, amit a tengeren élt át és bár a lányok tudták, hogy a kapitány meséinek se füle, se farka roppant szórakoztató volt hallgatni. 

Frode furcsa, de ugyanakkor végtelenül kedves ember volt és rengeteget énekelt. Nem igazán dalokat. Dallamokat, ősi dallamokat és olyan zenékről beszélt, amelyeket Ellison nem hallott, de ott keringtek körülötte a szélben. Frode megtanította hogyan értse meg őket, hogy figyeljen rájuk igazán, hogy érezze őket mintsem minden áron a fülével akarja hallani. Ellison mindent beleadott, hogy meghallja a dalokat ő is, de csak nagy ritkán volt képes észrevenni egy távoli dob, egy citera vagy egy csörgő hangját a szélben.

– És a tűz és jég dala? - kérdezte egyszer Serena Frode pedig az ágyban alvó csecsemők felé fordult.

– Az valahogy... - Frode halkan dúdolni kezdett, ahogy kinyitotta az ablakot, hogy bejöjjön a szél és intett Ellisonnak, hogy utánozza a folyamatos dallamot. A lány ugyanúgy hümmögni kezdett, mint Frode tette pillanatokkal korábban, mire a férfi a combját kezdte csapkodni folyamatos ütemet diktálva. – És a szél énekel közben.

Ellison hallgatta a zenét, hallgatta a férfi tenyerének csapódásait és behunyta a szemét. Ahogy  tovább hümmögött, a szíve pedig az ütemre kezdett verni, miközben a feje megszédült a teste pedig úgy érezte, mintha súlytalanná válna nem sokára meghallott egy nagyon nagyon halk énekszót.