Történet egy régi korról, amikor farkas és sárkány együtt égett a Westerost beborító tűzben
Avagy Ellison Stark és Aemond Targaryen házasságának története
kezdet: okt. 19, 2022
vége: jan. 28, 2023
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Aemond
– Ne! - kiáltott fel Aegon olyan fájdalommal, mintha nyúznák, ahogy Aemond megpróbálta kihúzni a sárkánya alá szorult testét. - Ne! Ne!
Aemond azonban nem hallgatott rá. Nem érdekelte hogy üvölt a testvére, hogy káromkodik és könyörög, hogy hogy zokog, hogy hagyja ott Sunfyre mellett, alatt, hagy maradjon a sárban és a földben, hagy haljon meg mellette. Nem érdekelte, mert Aegon hiába ordított, hiába zokogott Aemond ígéretet tett az anyjuknak, hogy bármi történjék is Aegon haza kerül. Vhagar megpiszkálta Sunfyre fejét az orrával, de a hozzá képest kicsi sárkány nem mozdult többé.
– Sunfyre! - kiabálta Aegon kétségbeesetten. Nem hagyhatta itt, nem hagyhatta így mintha csak valami csótány volna vagy giliszta, hogy belehaljon a fájdalomba és fertőzésbe a sárban. Sunfyre gyönyörű arany teste kormos volt, vörös húsa kilátszódott ahol Meleys beletépett, az egyik szárnyának egy csontja kikandikált a bőre alól és az egész állatot vastagon borította a forró éjfekete vér. - Sunfyre! - az állat nem mozdult hiába kiabált neki Aegon. Alig lélegzett. A szemei kinyíltak, de nem fókuszáltak és amikor lehunyta a szemét Aegon érezte, hogy a lelkében elszakad valami, valami ami addig egész életében a sárkányához kötötte, ahogy rájött, hogy Sunfyre valószínűleg soha többé nem repül már, ha csak az istenek hirtelen meg nem gyógyítják. Mintha kést döftek volna a hátába, mintha kiforgatták volna a bordáit a helyükről, mintha kitépték volna a testéből a szerveit, hogy aztán nélkülük próbáljon életben maradni. Elviselhetetlen, égető fájdalom volt. A pokol egy újabb, mélyebb bugyra, mint amiben Aegon addig élt, talán a legmélyebb mind közül és égetett, égetett, mint a tűz, mint a fagy olyan fájdalmat okozva, ami mellett a halál szinte már megváltásnak tűnt.
A fiatal király zokogó üvöltésébe beleremegtek a hegyek és a fájdalom ellenére kitépte magát az öccse kezeiből, hogy visszaküzdhesse magát valahogy az állathoz.
Sunfyre Aegon fejéhez nyomta a sajátját és abban a pillanatban Aegon képes lett volna megesküdni, hogy Sunfyre egy könnyet hullajtott a földre, hiába tudta, hogy lehetetlen. Sunfyre aprót mordult, mintha csak azt kérdezte volna, hogy Aegon jól volt-e, hogy életben volt-e, hogy megmentette-e a végzettől, ami majdnem elérte, ugyanakkor mintha bocsánatot kért volna, hogy ő maga megsérült, hogy nem volt olyan "jó fiú", mint ahogy Aegon mindig mondta neki, mire Aegon zokogva megcsókolta az állat fejét, mielőtt Aemond felrántotta volna a földről a hátára a testvérét, hogy hazavihesse magával.
– Hagyj meghalni! - könyörgött Aegon olyan halkan, mintha a hangja nem is hozzátartozott volna kábultan a fájdalomtól. - Hagy maradjak vele!
– Sunfyre él. Úgyhogy te is élni fogsz! Soves Vhagar! - kiabálta túl Aemond Aegon zokogását és magához húzta a bátyja ép kezét, hogy a nyeregben tartsa amíg haza nem érnek. De a királlyal nem volt baj többé. Ahogy Vhagar vonakodva - még mindig a földön szenvedő fiát nézve - rekedt hangon sikítva végül mégis a felhők közelébe emelkedett Aegon elájult a fájdalomtól és a sokktól.
