6.

3.5K 262 7
                                    

*Taehyung POV*

Tegnap, biztos, ami biztos alapon elkértem Lisa számát, hátha vészhelyzet állna elő és én is megadtam neki az enyémet, hátha mégis segítségre lenne szüksége. Hihetetlenül csodáltam a lányt, amiért ilyen viccesen fel tudja fogni az életet, még akkor is, ha egy rakás szar a munkája és a férfiak, akiknek csak egy dolguk lenne vele, még azt az egyet sem tudják kielégíteni. Ha kurváznom kellene, akármilyen visszataszító is lenne, addig csinálnám, amíg neki is jó lenne, hiszen mégis csak ember és megérdemli, ha már engem is eljuttatott a csúcsig. Hála istennek nekem még nem kellett ilyenekhez folyamodnom, ha nem volt nőm, inkább kezeskedtem magamról, minthogy ilyenekre költsek. Nem azért, mert féltettem a pénzemet, az legyen a legutolsó. Csak mégis.. nem tudom, ki járt benne előttem, volt e orvosnál vagy elkaphatok e valamit. 

Lisa és az olyasfajta lányok mások, ők szinte, ha lehet ilyen mondani, a prostik előkelőségei, akik minden alkalom után orvoshoz járnak és normális életkörülményeik vannak. Ezt ő mondta nekem, nem én tudom, mielőtt félreértés esnék. 

- Hallod, valami bombázó volt a tegnapi csaj, akit mutattál - Hangzott fel a kérkedés az irodában.

Nyitva volt az irodám ajtaja, így kiláttam teljességgel a kint dolgozó népekre, akik a tervezők és az ötletgyárosok táborát gyarapították. Nekem a szint legvégén volt az irodám, hangszigetelt falakkal és ajtóval ellátva, mert utáltam, ha valaki hallott engem vagy én hallottam másokat, amikor dolgozni akartam. 

Felkaptam a fejem a beszélgetésre, hiszen utáltam, ha munkaidőben mással foglalkoztak a beosztottjaim. Szünetben bármiről, munkaidő alatt semmi másról. Nem a pletykákért fizetem őket.

- Ugye? - Folytatódott a csevej. - Én mondtam neked, hogy egy isteni macska.

- Olyat szexeltünk tegnap este.. - A férfi arcmimikája alapján tényleg jó lehetett.

- Melyiket hívtad? - Kérdezte a másik. - A szőkét vagy a barnát, amelyiket ajánlottam?

- A barnát - Válaszolt az előző. - Violát.

Kikerekedtek a szemeim és megállt a kezemben a toll. Viola Lisa munkában használt neve. Elöntött a düh, amiért pont az egyik beosztottammal kellett hetyegnie, ráadásul ez a barom még munkaidőben henceg is vele... Viszont hirtelen kitört belőlem a nevetés, amikor emlékeztem Lisa arcára, ahogy kifejezetten nem volt ínyére az előző éjszakai kalandja. Vagyis nem volt az annyira jó, mint ahogy azt ez a férfi állította.

Megköszörültem a torkomat és szigorú arckifejezést erőltettem magamra. Felálltam az asztalomtól és zsebre vágtam a mobilomat. Ránéztem a faliórára, ami délután kettőt mutatott. Ideje volt kávét innom. Kisétáltam az irodámból, aminek az ajtaját becsuktam magam mögött. Megálltam az első két asztal mellett, ahol a két pletykálkodó vénasszony foglalt helyet és újabb torokköszörülést produkáltam.

- Heló, főnök - Mosolygott rám mind a kettő.

Én is visszamosolyogtam és megtöröltem a napszemüvegemet az ingem aljában.

- Uraim - Biccentettem, majd a fejemre tettem a kerek lencséket. - Én kifejezetten örülök, hogy van szexuális életük - Közöltem komoly arckifejezéssel, mire mind a kettő arcáról lefagyott a mosoly. - De annak is kifejezetten örülnék, ha ezt nem idebenn tárgyalnák ki.

- Elnézést, főnök, mi csak.. - Egy szemöldökrántással belefojtottam a szót a magyarázkodni készülő férfiba.

- Munka - Mondtam az egyetlen szót, ami elmagyarázta a kéréseimet feléjük.

- Igenis - Bólintott mind a kettő és visszafordultak az asztalaikhoz.

Én feltoltam a napszemüvegemet a helyére és elégedetten kisétáltam az épületből. Tudtam, hogy lehet megfogni az alkalmazottaimat és ezt ki is használtam. Aranyos voltam, közvetlen és humoros, de elvártam a kemény munkát. Nem szórakozni jártak be hozzám, még ha reggelente indítottam egy-két poénnal vagy napközben elengedtem egy jóízű nevetést valamelyikük viccére. Nem voltam bádogember, imádtam a vicceket és a szórakozást. De nem a munka helyett. Én is elvégeztem a feladatomat, ugyanezt vártam el tőlük is a siker és a fizetésük érdekében.

 Én is elvégeztem a feladatomat, ugyanezt vártam el tőlük is a siker és a fizetésük érdekében

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

* Lisa POV*

Éppen, hogy letettem a telefonomat, már meg is csörrent újból. Ránéztem a kijelzőre és remélni tudtam csak, hogy nem egy ügyfél, hiszen utáltam az egyiket a másik miatt elutasítani, mert az pénzkiesést eredményezett. Felvontam a szemöldököm, ahogy megláttam a villogó nevet.

- Taehyung? - Vettem fel a mobilt.

- Szép napot, Lisa - Hangzott fel a jókedvű, csilingelő hang. - Hogy vagy?

- Nem azért adtam meg a számom, hogy bájcsevegjünk - Közöltem mosolyogva.

- Akkor miért?

- Hogy hívj, ha kellenék.

- És ha éppen kellenél és egy kiadósat szeretnék szexelni az irodám asztalán? - Kontrázott ügyesen.

- Akkor sajnos el kell, hogy utasítsalak, mert éppen most megyek egy vendégemhez - Sóhajtottam drámaian.

- Ez szomorú - Játszotta ő is a szerepét. - Akkor előtte legalább egy kávéra nem lenne igényed?

- Taehyung..

- Egy szexi kávéra - Javította ki magát, ahogy már szinte tudta, hogy a csevegéssel fogok jönni.

Felnevettem és megráztam a fejem.

- És menjek kávéízűen a vendégemhez? - Kérdeztem

- Személy szerint imádom a kávét - Mondta mély hangon. - De mivel most én el lettem utasítva, mit szólnál, ha a szexi kávé mellé egy csábító rágógumit is ajánlanék?

Ismét felnevettem, mire Taehyung mély, aranyos nevetése is felhangzott a vonal másik végén.

- Adj húsz percet és kész leszek - Adtam be a derekam.

- Ott leszek - Mondta jókedvűen és bontotta a vonalat.

Elmentem, hogy befejezzem a vendégemhez való készülődést, és időben fel legyek öltözve. Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan oldjam meg, hogy ne nézzenek hülyének totál sminkben és egy szál fehérneműben egy kávézóban, ráadásul ezzel a menő cég igazgatót se járassam le.


A szomszéd srácWhere stories live. Discover now