A szomszéd srác

35.

*Taehyung POV*

- Főnök! - Hallottam meg az idegesítően vékony hangot magam mögött.

Lehunytam a szemem és a zsebeimben megfeszültek a kezeim, ahogy megpróbáltam nem látványosan nyafogni kezdeni, hogy hagyjon már békén, csak az irodámig akarok eljutni nyugodtan! Legkevésbé sem vágytam a társaságára. Odafordultam a titkárnőm felé és felvontam a szemöldökömet, hogy mit akar. Szemeim majdnem kiégtek, ahogy megláttam rajta azt a kihívó ruhát, ami teljesen jól kiemelte a vékony alakját, de nem akartam látni.

Megfordultam és tovább indultam az irodámba, egy kézmozdulattal jelezve neki, hogy kövessen, ha akar valamit, nekem dolgom van. Százszor jobb, mint vele csevegni. Ülni akartam és semmit nem csinálni, ez volt az egész napos tervem, de sokkal jobbnak ígérkezett, mint vele társalogni. Vagyis addig terveztem ezt, amíg Lisa be nem érkezik hozzám, ugyanis megígérte, hogy a munka utáni zuhany és felkészülés után az imádni való macskájával együtt betoppan majd hozzám.

Ez a titkárnő viszont, nem, hogy visszavett volna magából, amióta leordítottam, hogy hagyja békén a magánéletemet és ki fogom rúgni, még jobban próbálkozik, hogy megmutassa, mennyivel jobb, mint Lisa. 

Unottan leültem a székembe és kifejezéstelen arccal néztem, ahogy a seggét riszálva betipeg az irodába. Ismét nyitva hagyta az ajtót, mire felvont szemöldökkel néztem a bejáratra, majd rá, de nem vette észre.

- Főnök, ki akartam kérni a véleményed a ruhámról - Vigyorgott észveszejtő undorító módon. 

Összeráncoltam a homlokom és kérdőn néztem rá.

- Magam varrtam és terveztem és mivel te vagy a legjobb ebben a szakmában, meg akartam kérdezni, hogy milyen - Magyarázta, miközben jobbra-balra pózolgatott a ruhájában.

- Jó - Feleltem egy bólintással. - De túl rövid.

Nem érdekelt, hogy néz ki, csak annyit láttam, hogy nagyon nem akartam látni. A nő felkuncogott és még közelebb lépett hozzám és bár az íróasztal közénk férkőzött-hála a jó égnek-, még így is automatikusan hátrább gurultam a székkel.

- Szerintem pont jó - Fordult meg és majdnem, hogy kitolta a seggét nekem.

Megforgattam a szemem és vettem egy mély levegőt. 

- Nem érdekel - Közöltem vele. - Rövid. 

- De főnök, hát nem jó benne a fenekem? - Simított végig a saját, említett testrészén.

- De - Mondtam közönyösen, de oda se néztem.

A papírjaimat kezdtem előszedni a fiókokból, hogy nekikezdhessek a munkámnak, ha végre kiment az irodámból a magát kellető nő.

- Tényleg? - Csillantak fel a szemei. - Úgy gondolod? Feszes is, elég jól edzettem. Megfogod?

Felvontam a szemöldököm és hihetetlen pillantással illettem őt. 

- Komolyan úgy gondolod, hogy meg fogom fogni? - Kérdeztem érdektelen hangon, hátha észreveszi magát, ráadásul figyelmem megint a papírok felé irányult.

- Ha akarod - Tipegett közelebb, mire feltettem a kezem.

- Állj meg! - Szóltam rá szigorú arckifejezéssel. - Nem tudom, kinek hiszed itt magad, de még egy ilyen próbálkozás és nem állok meg ilyen finom hangsúlynál! - Figyelmeztettem mély, nyugodt hangon.

- Én csak meg akartam mutatni, mennyivel jobb - Vont vállat és lenézett a fenekére.

- Nem érdekel - Közöltem vele sokadjára unott hanggal.

- Csak mondd meg, ha nem érdekellek! - Sipította megsértődött, túljátszott durcássággal a hangjában.

Sóhajtottam és hátradőltem a székemben. Felnéztem rá és tartva az unott arcomat beszéltem.

- Hányszor mondtam már? - Kérdeztem egyszerűen.

Sértődötten dobbantott egyet és összefonta a karjait maga előtt. Halványan elmosolyodtam, ahogy a nyitva hagyott ajtóban megláttam a közeledő nőt, akit szívesebben láttam volna az irodámban és bárhol máshol.

- Csak azért, mert elvette az eszed az a...

- Hé! - Szakítottam félbe, mielőtt folytathatta volna.

Mérgesen feltartottam a mutatóujjamat és vettem egy mély levegőt. 

- Nagyon sokszor figyelmeztettelek már - Szóltam rá. - Ha legközelebb ide tévednél az irodámba, azt a felmondó papírjaiddal együtt tedd - Közöltem mérgesen.

- Most kirúgsz? - Visította.

- Ha nem vagy hajlandó dolgozni, elvégezni a munkád normálisan és időre, ráadásul csak azért jársz be, hogy a kollégáidat és engem is megpróbálj az ágyadba hívni, akkor igen - Összegeztem. - Ráadásul sértegetsz, beleszólsz a munkámba és a magánéletembe is, amit nem tűrhetek. Nem egyszer szóltam már, hogy húzd meg magad és foglalkozz a saját dolgoddal, de nem vagy hajlandó magadon kívül senkire sem hallgatni, így sajnos képtelenek vagyunk veled együtt dolgozni.

- Apám ezt nem fogja annyiban hagyni! - Zsörtölődött.

Megvontam a vállam és halványan elmosolyodtam.

- Majd felhívom és elmondom neki az igazságot, én magam - Közöltem. - Most pedig kifelé!

Megfordult és ideges léptekkel haladt el az ajtóban álló Lisa mellett is, aki kérdőn nézett a lány után, majd rám. Belépett az irodába és becsukta maga mögött az ajtót. Letette a macskahordozót és kipattintotta a kis rácsot, ahonnan Dante boldogan lépett ki a szabad szobába az aprócska ketrec után. Lehajoltam és mosolyogva vettem fel az elém érkező cicát, aztán az ölembe tettem és megvakargattam.

- Mi történt? - Kérdezte Lisa, miközben felém sétált.

Arrébb tette a hordozót az ajtóból, aztán leült a kanapéra. Sóhajtottam és felálltam, kezemben a cicával. Odalépkedtem a lány mellé és letettem magam én is a díványra. Hátravetettem a fejem és nyöszörögtem egyet.

- Miért kell kora reggel nekem ilyen hülyékkel foglalkoznom? - Nyavalyogtam.

Lisa felnevetett és megpaskolta a combomat.

- Én minden nap ezt teszem - Vont vállat.

Mosolyogva megingattam a fejem és ránéztem.

- Hogy bírod?

- Nem érdekelnek - Rántotta meg a vállát. - Aztán bejövök hozzád és lenyugszom egy kicsit.

Mosolyogva lehunyta a szemét és hátradőlt, kényelmesen. Én elvigyorodtam a mondatán és végigsimítottam a szűk farmerbe bújtatott lábán.

- Én is örülök, hogy jöttél - Sóhajtottam. - Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megint kiabálni kezdjek.

Ő csak megértően bólintott és felém fordította a fejét. Mosolyogva rám nézett, aztán elhelyezkedett a kanapén, hogy jobban felém forduljon.

- Ki az apja, hogy ennyire félned kellene tőle? - Kérdezte, a háta mögé mutatva.

Felvontam a szemöldököm, majd eszembe jutott, hogy a titkárnő az apját emlegette.

- Ja, egy nagyon jó vásárlónk - Magyaráztam. - Egy ruhaüzlet beszállítója és gyakran rendel tőlünk. Csak miatta hagytam eddig dolgozni ezt a nőt, de elég volt.

- És nem lesz baj?

Megrántottam a vállam.

- Nem igazán izgat - Sóhajtottam. - Ha emiatt elveszítem, úgy kell neki, de legalább nem kell tovább elviselnem ezt a nőt.

Lisa csak felnevetett és megsimogatta a lábamat. Tényleg olyan volt, mint egy erős nyugtató. Csak megjött és az idegeim lenyugodtak, az izmaim elernyedtek és a boldogsághormonjaim felszabadultak. Kellett a mindennapjaimba.