71.

1.8K 131 5
                                    

*Taehyung POV*

A negyedik vagy az ötödik alkalom volt már, hogy nálam aludt. Most először sikerült előbb felkelnem, mint ő, így láthattam az alvó sziluettjét. Nem tudom, miért aggodalmaskodott ennyit, hiszen nem változtat semmit a külsején és a szépségén az, hogy le vannak hunyva a szemei. 

Elmosolyodtam, ahogy vett egy mély levegőt és helyezkedett egy kicsit a párnáján. Kiengedett, hosszú haja glóriaként terült szét az ágyneműn a lány körül, ami még angyalibbá tette a kinézetét, ha nem lett volna elég a sima, fehér bőre és a rózsaszín, telt ajkai, valamint a csodálatos teste. Szemei megrebegtek, ahogy lassan ébredezni kezdett. A nagy, fehér pólóm, amit pizsamaként használt a saját bugyijával, most felcsúszott a karjain is és egy kicsit az oldalán is az éjszakai forgolódásától. Meleg volt már így reggel is, úgyhogy a takaró éppen, hogy a fenekét és a lábait takarta, a többi része a lábánál, összegyűrve várakozott, hogy felhúzzák. Hosszú combjai keresztezték egymást, ahogy az alsó kinyújtva pihent a matracon, míg a másik fölötte keresztezve, kissé felhúzva, kényelmesen tartotta a súlyát, ahogy oldalra volt fordulva az egész testével. 

Az ágytámlának döntöttem a hátamat és onnan néztem le rá. Tényleg gyönyörű volt, nem is értem, miért aggodalmaskodott ennyit. És a tudat, hogy én láthattam őt így először, persze a cicája után, megmelengette a szívemet, ami már így is gyorsabban vert, mint amúgy szokott egy lusta reggelen. De ez van, ez történik, ha Lisa az ágyamban van. Vagy bárhol a közelemben, vagy csak rá gondolok. 

*Lisa POV*

Vettem egy mély levegőt és megdörzsöltem a szemeimet, ahogy az álmaim lassan visszaszívódtak az agyam egy rejtett kis zugába, és átvette a valóság a hatalmat a fejemben. Kicsiket pislogtam, amíg a szemem hozzá nem szokott a szoba félhomályához, amit a sötétítőfüggönyök eredményeztek. Nem volt világos, de azért még ehhez is hozzá kellett szoknia a szemeimnek. Halványan elmosolyodtam, ahogy megláttam a már ébren lévő Taehyung-ot, amint az ágytámlának döntött háttal, félmeztelenül mosolyog le rám. 

Egy pillanat alatt hervadt le az arcomról a mosoly és vette át a nyelvem az uralkodást az ajkaim felett, ahogy megnedvesítették azokat

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Egy pillanat alatt hervadt le az arcomról a mosoly és vette át a nyelvem az uralkodást az ajkaim felett, ahogy megnedvesítették azokat. A férfi félmeztelen teste így mindjárt reggel, ráadásul alig pár centire a szemeim előtt túl sok volt, főleg, hogy szépet álmodtam róla.

- Jó reggelt, Jagiya - Hangja rekedtes volt még és rendkívül mély a reggeli fáradtságtól.

Alig volt több suttogásnál, mégis teljesen jól kivehető volt minden egyes rezdülése a hangjának, ami szinte azonnal libabőröket eredményezett a felkaromra.

- Jó reggelt, Oppa - Mosolyogtam vissza rá.

Megszólításomra Taehyung szája rendesen elnyílt, mint amikor etetni akarsz valakit és megkéred, hogy tátsa nagyra a száját. Na, ú pontosan ugyanezt a mozdulatsort produkálta, kerek szemekkel és megfagyott ábrázattal megbolondítva. Lehunytam a szemeimet és halkan felnevettem. Bátorságot vettem magamon és közelebb csúsztam hozzá egy kicsit, hogy a fejemet a hasára tudjam hajtani. Kényelmesen elhelyezkedtem a kidolgozott kockákon és a felső kezemet is átdobtam a derekán, hogy kényelmesebben tartsam magam. Taehyung sóhajtott egyet végre, amikor sikerült levegőt vennie.

- Miért lepődtél meg? - Motyogtam a takaró és az alsónadrágja találkozásába előttem, miközben erősen szemeztem az ágyneművel, és eldöntöttem, hogy nagyon rossz helyen van és takarja előlem a reggeli Taehyung-kilátásomat.

- Mert soha nem hívtál még Oppa-nak - Vallotta be halkan.

Ő a bal kezével felsimított a gerincem vonalán a pólóján keresztül, majd a hajamhoz ért. Először hátrasimította az előre lógó tincseket, amíg egyben nem lógott a hátamra és mellé az ágyneműre az egész, majd lassanként belekotorászott a hosszú, még gubancos és kócos tincseimbe. A kényeztető érzésre kicsit belefúrtam az arcom Taehyung pocakjába.

- Mondtam már, hogy elég sok dolgot csinálok először, amióta veled vagyok - Feleltem neki.

Taehyung kicsit meggörnyedt alattam, ahogy lejjebb hajolt ülő helyzetében, és ameddig tudott, lehajolt hozzám, hogy végül egy puszit nyomjon a halántékomra és az arcomra. Elmosolyodtam az aranyos gesztusra és megsimogattam válaszul a hasát előttem.

- Köszönöm - Suttogta a hajamba, ahogy még mindig lehajolva tartotta magát. 

Nem lehetett valami kényelmes, ugyanis a következő pillanatban már ismét felegyenesedett és ugyanúgy, ülő helyzetben folytatta a hajam piszkálását. Én lehunytam a szemem és néha meg-megsimítva az arcom előtti hasat élveztem a reggeli kényeztetést. Az első pillanatban még kicsit feszült voltam és ideges, ahogy megláttam, hogy Taehyung már ébren volt. Nem az első alkalom volt, hogy ott aludtam nála, de valamiért mindig sikerült előtte felkelnem, így még soha nem látott engem aludni. De most ő kelt fel előbb és ki tudja, mennyivel előbb, hogy csodálhassa az alvó képemet. De nem szólt semmit, sőt, nagyon bújós és aranyos volt, ezért szinte azonnal leengedett a kezdeti feszültségem és elhitettem magammal, hogy én sem változom semmit, ahogy ő sem alvás közben. 

- Lisa - Taehyung mély hangjára felnyitottam a szememet.

Nem kellett semmit kérdeznem, hiszen ahogy felnyitottam a pilláimat, rögtön elém tárult a finom simogatásomtól növekedni kezdő férfiassága. A takarót egy határozott mozdulattal ledobtam a lábáról, ami már csak félig takarta az alsónadrágba bújtatott alsó részét. Taehyung-ból egy meglepett, apró nyögés szabadult fel, mire csak elmosolyodtam. Nem néztem fel rá, de szinte magam előtt láttam a sötét, szigorú szempárt és a megkeményedett, férfias arcélét. Ujjai kicsit megfeszültek a hajamban és aprót még húzott is rajta, amint az ujjaim a hasáról levándoroltak az érzékeny testrészére. Szinte az ujjbegyeim alatt éreztem, ahogy lüktet és sóvárog minél több érintés és kölcsönös érzések után. Nem kellett sokáig várnia, hiszen már nem is tudom, talán volt már négy vagy öt napja, hogy nem szeretkeztünk az iskola és a fárasztó munka után. Ez mind a kettőnknek új volt, hiszen előtte szinte naponta csináltuk, így most érthető volt, hogy ez a kevésnek tűnő szünet is mennyire megviselte a hormonjainkat. Rólam lassan lekerült a póló, ahogy négykézlábra toltam magam vele szemben, egyre lejjebb araszolva magam, hogy végül róla is levehessem az alsóját és nekikezdhessek egy jól megérdemelt, reggeli együttlétnek.


A szomszéd srácWhere stories live. Discover now