A szomszéd srác

62.

- Nem, már bent vagyok - Mondtam a telefonba.

Balommal a fülemhez szorítottam a készüléket, míg jobbommal a táskámból próbáltam meg egy kézzel kiimádkozni a füzetemet és a ceruzáimat.

- Akkor nem lesz kávé - Sóhajtott drámaian Taehyung.

- Te még kávézhatsz - Mosolyogtam. - Én viszont már be vagyok táblázva.

- Igen - Fújta ki hangosan a levegőt. - Meg kell szoknom, hogy felnőttél és iskolába jársz. Nem lehetsz bent mindig apucival a munkahelyén.

- Hülye vagy - Közöltem nevetve.

Taehyung is felnevetett és láttam magam előtt azt a hatalmas, kör alakú vigyorát.

- Legyél ügyes - Váltott témát. - Ma megyek lecsekkolni a társaságot.

- Tudom - Bólintottam és hátradőltem a székemben. 

- Ne vigyek kávét?

- Nem kell, kösz - Mosolyodtam el. - Nem tudják, hogy veled vagyok - Halkítottam a hangomon.

- Miért? - Nyöszörgött gyerekesen a telefonba.

- Mert ha tudnák, csókosnak tartanának - Motyogtam a mobilba, hogy a távolabb beszélgetők biztosan ne hallják meg, bár nem figyeltek rám. - Nem akarok azért barátokat, hogy kihasználjanak.

- Értem - Sóhajtott ismét. - Okos vagy.

- Tudom - Mosolyodtam el büszkén. - Na leteszem. Kezdődik az óra.

- Oké - Válaszolt. - Suli után feljössz?

- Meglátjuk - Feleltem. - Legyen meglepetés.

- Oké - Nevetett fel Taehyung. - Szia, figyelj oda!

- Igenis - Forgattam meg a szemem.

Bontottuk a vonalat és mosolyogva eltettem a telefonomat, miután leellenőriztem, hogy le van halkítva. Nem, mintha annyi ember hívott volna, történetesen csak Taehyung, de nem lehettem biztos benne, hogy az óra közepén nem hív fel azzal, hogy nem tud megrajzolni egy mintát és lehozhatja e, hogy segítsek neki vagy kérjem el magam és caplassak fel, hogy ott megrajzoljuk.

- Na? - Huppant le mellém mosolyogva Naneul. - Ki volt az?

Elnevettem magam, amikor elkezdte a szemöldökét húzogatni játékosan, közben az arcára egy hatalmas vigyor terült el.

- Csak nem a szőke herceg? - Kérdezte.

- De - Bólogattam nevetve.

- Hogy hívják? - Dőlt előre, hogy kíváncsiskodjon. - Hány éves? Helyes? Mióta vagytok együtt? Történt már valami?

Még jobban nevettem, ahogy ontotta magából megállás nélkül a kérdéseket. A kezemet feltartva hadonásztam, hogy leállítsam a kérdészuhatagot. 

- Nem szeretek beszélni róla - Mondtam, még mindig nevetve.

- Miért? - Biggyesztette le az alsó ajkát, de még ő is mosolygott. - Szégyelled?

- Dehogy - Tiltakoztam kézzel lábbal. - Ha lehetne, ráírnám a nevem, hogy mindenki lássa, hogy foglalt. - Kijelentésemre a lány felkuncogott. - De tudod, nem igazán szeretek a magánéletemről beszélni.

Ekkor berobbant közénk Minje és korábbi, mögöttem lévő helyét foglalta el. 

- Csípem a titokzatos csajokat - Közölte, szemöldökét húzogatva.

Mind a ketten elnevettük magunkat Haneul-lal és megingattam a fejem. A srác mosolyogva ledobta magáról a táskáját és sietve kipakolt, mintha nem az utolsó pillanatban érkezett volna meg. Szinte rögtön utána lépett be a tanár a terembe és mosolyogva köszöntött minket. Elmondta az aznapi tervet és hogy a negyedik óránk végére fog megérkezni a nagyfőnök, addigra kellene megcsinálni a tervezett grafikákat és rajzokat. Nem baj, ha nem fejezzük be, de legyen egy értékelhető, nagyjából átlátható és elkészült vázlat az aznapi ruhatervből.

Mindannyian felnyitottuk a vázlatfüzeteinket egy üres oldalon és magunk elé vettük a különböző ceruzáinkat és a radírokat is. Vártuk, hogy a kivetítőn megjelenjenek a paraméterek a ruha anyagát, stílusát és mintáját illetően, hogy elkezdhessenek forogni az agykerekek. Mindenki izgult, hiszen ez nagy mérföldkő volt havonta az osztály életében. Itt dőlt el, mennyire érdemes valaki, hogy itt tanuljon, hiszen ha azt látta Taehyung, hogy nem fejlődik semmit, nyilván nem érte meg a pénzét és valamilyen módon vagy több órára volt szüksége vagy eltávozott a programból. Mindenki maradandót és fantasztikusat akart alkotni, mindenki rágörcsölt és remegett az izgalomtól. Én is izgultam, hiszen nem tudhattam, most éppen milyen nehéz feladat áll előttünk és hogy fogok teljesíteni. Ez volt a második napom, tehát szinte egy vizsgával kezdtem itt az évemet. Azt sem tudhattam, milyen elvárások vannak, milyen magason van az a bizonyos léc, amit meg kell ugrani és mennyire kell jónak lenni. 

----

Elfoglaltam magam az utolsó részletekkel. A kapott feladat a fekete-fehér és a rózsaminta volt egy tavaszi kollekcióban. Mindenkinek legalább kétféle ruhát kellett csinálnia, viszont nekem négyre futotta az időmből. Nem csináltam méretarányos és anatómiailag tökéletes rajzokat, csak a ruhákra fókuszáltam. Azok a fontosak, nem embereket akarunk gyártani.

Az ajtón kopogtattak, mire mindenki felkapta a fejét. Egy másodperc alatt lett hangzavar, ahogy mindenki odasúgott valamit a mellette ülőnek, és ugyanilyen gyorsan néma csend lett, ahogy a kilincs lenyomódott. Az ajtó lassan kinyílt és felfedett egy öltönybe bújtatott, komoly főnököt.

- Szép napot! - Villantott egy halvány mosolyt, ahogy belépett és bezárta maga mögött az ajtót.

Mindenki kórusban visszaköszönt, kivéve engem. Túlságosan lefoglalt, hogy egy másodperc alatt elintézzem, hogy jól megnézzem magamnak, hiszen ha tovább legeltetem rajta a szemem, az már nagyon feltűnő. Magamba szívtam az elegáns látványát, a kihúzott, magabiztos tartását és komoly arcát. Odalépett a tanárhoz és kezet fogott vele.

- Mi a téma? - Kérdezte Taehyung és a háta mögött összekulcsolta a kezeit.

A tanár a háta mögé mutatott a kivetítőre, mire Taehyung is odafordult.

- Fekete, fehér és a rózsaminta - Mondta a képek mellé a férfi.

- Hány vázlattal? - Tette fel a következő kérdést Taehyung.

- Legalább kettővel - Felelt a tanár.

- Hm - Bólintott a főnök úr.

Végignézett mindenkin, ahogy lázasan befejezni igyekeztek a vázlatokat. Én hátradőlve vártam, hiszen úgy éreztem, ez a négy óra elég volt számomra. Taehyung szeme egy pillanatra megakadt rajtam és egy gyors mosolyt villantott, miközben egy szemöldökrándítással megtetézte a hihetetlen kinézetét és a cserfes arckifejezését.

- Ma több időm van - Fordult a tanár felé Taehyung. - Nem fogom összeszedni és kiértékelni őket, hanem itt megvárom a bemutatót.

A tanár csak bólintott, aztán az osztály felé fordult. Tapsolt kettőt, hogy magára vonja a figyelmet. Minden fej felemelkedett és előre tekintett.

- Ma nem adjátok be a munkáitokat, hanem egyesével bemutatjátok őket - Vált a főnök szócsövévé a tanár. - Kijöttök a rajzaitokkal, odaadjátok a főnök úrnak és pár mondatban összefoglaljátok a munkáitokat. 

Mindenki bólogatott, sziszegett és a lányok többsége szemmel kommunikált. Gondolom az, hogy Taehyung mellett állhatsz és bemutathatod neki a tudásodat, nem mindennapi dolog. Megértettem, én is szerettem vele lenni.