Senkivel nem találkoztam a munkám során, aki ennyire nagy hatással lett volna rám, pedig elég közeli kapcsolatba kerültem a vendégeimmel. Mivel a szüleim meghaltak, kénytelen voltam saját magamat ellátni és egy gyors megoldás kellett, hogy fent tudj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Csak állt ott és úgy nézett, mintha valami orbitális hibát követtem volna el. Mélybarna szemei áthatóan figyelték minden egyes mozdulatomat, ahogy közelebb lépkedtem hozzá, kezemben a kávékkal. Mutatóujjával megvakarta a fejét és megnyalta az ajkait, amik így dúsan csillogva ültek a kerek, morcosnak tűnő arcán.
Átléptem a küszöböt és halványan elmosolyodtam, de ő ezt nem viszonozta. Vettem egy mély levegőt és akaratlanul is összeszorult a gyomrom, ahogy végiggondoltam, csináltam e valami rosszat és ha igen, miért kellene, hogy érdekeljen? Vagy ő miért foglalkozik vele? Mindennek ellenére kissé idegesen tettem le a papír pohártartót elé az íróasztalára, aztán felvontam az egyik szemöldököm. Ő összekulcsolta a két kezét és lassan lefektette maga elé az asztal lapjára. A lassú, megfontolt mozdulatai csak még jobban rám hozták a frászt, nem beszélve az elég intenzív pillantásról, ami a kemény arcáról sütött rám.
- Valami gond van? - Kérdeztem meg végül halk hangon.
Taehyung vett egy mély lélegzetet, ezzel is húzva az időt.
- Hogy baj van e? - Kérdezett vissza.
Hangja mély volt, erős és határozott. Bólintottam halványan, hogy igen, ezt kérdeztem és jó lenne, ha válaszolna, mielőtt menten szívizomgörcsöt kapok a frásztól, amit a kinézete ad! Taehyung lassan kigurította a széket és felállt. Még mindig nem vette le rólam a szemeit, ahogy lassan, szinte lassított felvételként megkerülte az asztalt, majd háttal nekidőlt. Keresztbe tette a karjait a mellkasa előtt és akármilyen para is volt, nem hagyhattam figyelmen kívül a rövid ujjúba bújtatott karjait, amin a mozdulattól megfeszültek az izmok.
- Két probléma is van - Közölte szárazon.
- Mégpedig? - Kérdeztem vissza.
- A kisebb probléma, hogy sehol nem látom a macskád - Közölte, mire majdnem felnevettem, ha nem maradt volna ugyanolyan komoly az arca.
Csak halványan elmosolyodtam, de továbbra is figyeltem rá.
- De ennél van egy sokkal nagyobb gondom is - Sóhajtott.
Ismét eltűnt az arcomról a mosoly és átvette a helyét az ideges pillantásom, amit Taehyung komor szemeibe varrtam.
- Nézz az órára és mondd el, mennyi az idő! - Utasított.
Kérdőn összeráncoltam a szemöldökömet, de megpördültem, hogy lássam a bejárat fölé akasztott digitális kijelzőt. Leolvastam az időt és visszafordultam a férfi felé. Kicsit ugrottam, amikor már az orrom előtt találtam az igéző, komor szemeket, amik így még ijesztőbbnek hatottak.
- Fél három múlt négy perccel - Közöltem felvont szemöldökkel.
Taehyung bólintott egyet és zsebre tette a kezeit.
- Hányra kellett volna jönnöd? - Kérdezte.
Sóhajtottam és megforgattam a szemem.
- Komolyan? - Eresztettem le az idegességemet egy szempillantás alatt.
- Válaszolj! - Morogta a fülembe.
Nyeltem egyet és nem tudtam, hogy amiatt volt, mert félelmet keltett bennem, vagy amiatt, mert nagyon hasonlított a szexi hanghoz ez a tónus, amit az ágyban használ.
- Fél háromra - Feleltem a kérdésére engedelmesen.
Taehyung eltávolodott egy lépést, majd belenézett a szemeimbe. Egy másodperc alatt az égbe emelte a kezeit és ismét felvette a kisfiús, nyafogós énjét, aki ide-oda dobálja a testét.
- Tudod, mennyire unatkoztam? - Hisztizett.
Először csak felvontam a szemöldökömet, majd hangos hahotázásban törtem ki.
- Baszd meg, Taehyung, majdnem májgörnyedést kaptam az aggodalomtól, te vadbarom! - Szidtam nevetve, de szigorú tekintettel.
- Bocsi - Villantotta rám a kör alakú vigyorát, majd ő is nevetni kezdett. - Olyan vicces képet vágtál.
Megpróbáltam egy sértődött arcot vágni, de ez csupán egy másodpercre sikerült, mielőtt újra felülkerekedett volna a röhögőgörcs. Játékosan belebokszoltam a férfi vállába, aki tettetett K.O-val az irodája padlójára küldte magát, miközben szorította a felkarját, ahová a hatalmas ütést kapta. Nevettem rajta és már a hasam is belefájdult a folytonos nevetésbe, de nem bántam.
Taehyung felkelt a padlóról és mellém lépett. Lazán átdobta az egyik karját a vállamon és a kanapéja felé kezdett húzni.
- Váltsuk komolyra a szót - Mondta, de még mindig mosolygott az előbbi incidenstől.
- Hm? - Néztem fel rá, miközben a könnyeimet törölgettem.
- Hol van Dante?
Megráztam a fejem és tehetetlenül ledobtam magam a kanapéra, és újból nevetni kezdtem.
- Otthon - Válaszoltam. - Szabadságon van.
- Járt neki - Bólogatott Taehyung komolyan. - Annyi időt töltött bent az irodában...
- Mint én - Fejeztem be a mondatot helyette.
Ő csak rám mosolygott és lehuppant mellém a kényelmes ülőalkalmatosságra. A kezét automatikusan a combomra ejtette, ahogy minden egyes alkalommal, amikor leült mellém vagy az ölébe ültetett. Már megszoktam és kezdett hiányozni, amikor nem csinálta.
- De téged nem engedhetlek haza, különben csődbe megyek - Sóhajtott drámaian.
- Te? - Néztem rá felvont szemöldökkel.
- Hát hogy a fenébe ne! - Bólintott. - Szerinted mennyire unatkozom én itt?
Felnevettem és megingattam a fejem.
- Hogy unatkozhatsz, amikor éjfél után érsz haza a sok munka miatt? - Tettem fel a kérdést.
- Elunatkozom az időt nap közben, ezért kénytelen vagyok éjszaka bent maradni - Vigyorgott rám.
- Édes, jó istenem! - Ingattam a fejem, aztán a tenyerembe temettem az arcom. - És ha én itt vagyok, akkor velem unatkozol és azért maradsz bent este?
- Nem, mert veled egyrészt nem unatkozom, másrészt ösztönzöl a melóra, hogy minél előbb hazamehessek és még többet lehessek veled, meg a macskáddal - Vallotta be.
- És ki mondta, hogy beengednélek? - Mosolyogtam rá, bár nagyon jól estek a szavai.
Taehyung közelebb hajolt és megnyalta a száját.
- Tudom, hogy beengedsz - Mosolygott rám.
Megráztam a fejem és halkan nevettem. Igaza volt, mindig jöhetett, szívesen láttam, legalább sem én, sem ő nem ültünk egyedül otthon. Bár voltak olyan percek, amikor inkább csak bambultam volna ki a fejemből és ezt megakadályozta a furcsa hablatyolása a macskámhoz, de összegezve szerettem, ha velem volt.
