the flower which didn't grow anymore

1. rész - Skylar

Mikor felkeltem, rögtön egy hatalmas mosoly jelent meg ajkaimon. Ez a nap nagyon különleges. És hogy miért? Mert ma van a születésnapom! Június 24-e van. A nyári szünet elkezdődött, jelenleg egy táborban vagyok, ami közel van az Ontario-tóhoz. Tipikus kanadai dolog ez, majdnem minden közelben lévő iskolás osztályt elhoznak ide legalább egy évben egyszer. Nagyon családias és nyugodt környék, imádok itt lenni. Amikor először ide jöttem táborozni, 7 éves voltam. Nagyon nehéz időszak volt az, apának zokogtam, hogy nem szeretnék eljönni. De persze ő mindig, mindenkit meg tud győzni bármiről. Letörölte a könnyeimet, és azt mondta, hogy menjenek el; legalább egyikünknek legyen jó nyara. Igaza volt, tényleg elvették a barátaim a figyelmemet kicsit minden rossz dologról. 3 évvel később már az öcsém, Nolan is velem tartott, ez pedig olyasfajta hagyomány lett. Egy – két évben még apa is eljött, mint felügyelő. De aztán, ahogy nagyobb lettem, kissé gázzá vált apámmal táborozni, mellesleg az öcsém se jött már, mert a focicsapat részévé vált, ők pedig máskor mentek és máshova. 

16 éves is csak egyszer lesz az ember. Ez afféle varázs szám, ez az év, amikor igazán tinédzsernek érzed magadat. A reggeli után rendet kell tennünk a sátrunkban, de a mai nap mindezt a „lakótársaimra" bíztam. Épp azt hallgattam, ahogy azon vitáznak, hogy ki fogja kivinni a szemetet, amikor elkezdett csörögni a telefonom. A kezembe véve a rezgő készüléket, mosolyogva pillantottam meg, hogy apa az.

– Boldog Születésnapot kicsim! El sem hiszem, hogy 16 éves vagy máris! – szólt bele kiáltva a telefonba, majd szerencsére csökkentett hangszintjén.

– Köszönöm, apu. Megijeszt ez az öregedés, már idősnek érzem magamat – nevettem fel, miközben elterültem a vaságyon, ami kicsit sem volt kényelmes.

– Akkor én mit szóljak? 41 éves vagyok! – mondta drámaian felsóhajtva, mire belőlem csak még több kacaj tört ki. Annyira fél az öregedéstől, pedig az évek meg sem látszódnak rajta. – Egyébként... Magaddal vitted anyád naplóját? – ekkor már kevésbe boldogan szólt hangja a telefonban. Pedig már 9 éve történt...

– Igen, itt van nálam – bólintottam aprót, bár ő ebből semmit sem látott.

– Azt szerette volna, ha minimum 16 éves vagy, mikor elkezded olvasni. Ha nem állsz rá készen, megértem, kincsem. Csak vigyázz a könyvre, kérlek!

– Rendben, apu. Most viszont mennem kell, mert megyünk túrázni. Majd még ma hívlak, szeretlek! – köszöntem el, miközben a papucsomat a sportcipőmre vettem át.

Pár órával később tértünk vissza csak a táborhelyre, teljesen kimerülten. Miért is kell túrázni a szikkasztó melegben?! Az ebéd után van 2 óra csendes pihenő. A barátaim kiültek az egyik nagyobb asztalhoz, és kártyáztak. Azt mondván, hogy nagyon fáradt vagyok, a sátorban maradtam, majd a bőröndöm legaljáról elővettem a könyvet, ami már 9 éve apa dolgozószobájának legfelső polcán pihent, a többivel együtt. Hisz anya mindent megtervezett, persze, hogy többet írt. Nem is ő lett volna, ha nem teszi.

Egy nagy levegőt véve nyitottam ki az első oldalon, ahol jobb oldalt egy közös családi kép volt található. A könnyek gyűlni kezdtek szemeimben, és végigsimítottam a most már több, mint egy évtizedes képen. Annyira gyönyörű volt. A baloldalon megpillantottam a gyöngybetűit. A könnyfátyol kissé elhomályosította tekintetemet, de ki tudtam olvasni a szavakat.

„Drága egyetlen hercegnőm...

Skylar, amikor ezt olvasod, én már nem vagyok itt. Vagyis fizikailag. De odafentről mindig is nézni foglak, kincsem. Bármit is teszel, bármit is mondasz majd a későbbiekben, én büszke leszek rád. Nem azért írtam ezt a sok oldalt neked, hogy nehezítsek a továbblépésen. De tudom, hogy ha maradtak benned megválaszolatlan kérdések, akkor szeretnél választ lelni rájuk. Apádnak biztos nehéz volt erről mesélni, sejtésem szerint nem is nagyon tette. De nem baj, biztos úgy cselekedett, ahogy a legjobbnak gondolta. Ne egyszerre olvasd el, mert túl sok sebet tépne fel. Mindennap egy fejezet, oké kicsim? Fura így írni neked, hisz lehet, hogy már egy felnőtt nő vagy. Viszont most, amikor ezt írom, csak 6 éves vagy. Biztosan gyönyörű nagylány lettél, hisz most is ragyogsz! Végül egyenes maradt a hajad? És az öcsédnek ugyanolyan göndör fürtjei vannak, mint apátoknak? Biztos vagyok benne, hogy kiköpött ugyanolyanok lesznek. Oh, és apádnak kinőtt már az első őszhajszála? Vannak ráncai? Jaj, bárcsak láthattam volna a reakcióját minderre! Remélem helyettem is jót nevettetek Nolannel. Ma van a születésnapod, igaz? Apáddal megígértettem, hogy csak a születésnapodkor adhatja ezt oda! Szóval, boldog szülinapot kicsi angyalkám! Váljon valóra minden álmod! Mára elég volt ennyi, kérlek, ne olvasd tovább! Ez a te napod, és boldognak kell lenned, nem pedig ezt a régi könyvet olvasgatnod, amit az anyád írt még évekkel ezelőtt. Ünnepelj a barátaiddal, de ne igyál sokat!