the flower which didn't grow anymore

26. rész - Shawn

2033. május 23., péntek

Miután anyával sikeresen összevesztem, kocsiba szálltam, és ismét Torontó felé vettem az irányt. Először Skylarért mentem el, aztán Nolanért. Mindkettőjük boldogan mesélte a foglalkozásainkon történteket a hazafelé úton.

— Na srácok, 6-ra megyünk a nagynénitekhez vacsorára. Addig van még 2 óra, de másfél óra múlva indulás van. Mivel péntek van, leckétek nincs, így tegyetek, amit akartok — vázolom fel nekik a tervet, amint hazaértünk. Ők egy bólintással lerendeztek, és mentek is a szobájukba. Nekem meg maradt a teregetés és a vasalás. Milyen jó is apának lenni...

— Apa, apa, apa!! — rohant oda Skylar hozzám.

— Mondjad, hercegnőm! — pillantok rá mosolyogva.

— Apa, olyan pletykám van! Emlékszel Emily anyukájára? Szőke, magas, nagyok a cicijei stb.. Na ő összejött Alissa apukájával! Szóval Alissa és Emily most összeköltöznek és tesók lesznek! — mondja nekem teljes izgatottsággal.

— Uh, tényleg? Amúgy láttam már a szülőin, hogy van valami köztük. De Alissa és Emily ősellenségek, nem? — kérdezem, mire bólint.

— Igen, nagyon nem kedvelik egymást, mert Emily szerint Alissa utánozza őt, de Alissa meg azt mondja, hogy Emily irigy rá. Szóval képzelheted milyen lehet nekik most együtt lakni!

— Azta, hát biztos fura nekik. És Leonard-al mi van? Még mindig rosszban van Lukekal? — kérdeztem kíváncsian. Hogy miről is van szó? Skylar osztálytársairól. Minden féle izgalmas történést megoszt velem, és kipletykálunk mindenkit. Ez már olyan tipikus délutáni program, és valamilyen oknál fogva engem felettébb szórakoztatnak és érdekelnek a 4. osztályosokkal való történések.

Fél 6-kor elindultunk újra Pickeringbe, de most a húgomhoz. Hamar odaértünk, nem volt forgalom szerencsére.

— Sziasztok! — mosolyodott el, mikor ajtót nyitott. Egy puszival köszöntöttem, a gyerekek pedig megölelték szeretett nagynénjüket. Benji, Aaliyahék kisfia, pedig rögtön meg is jelent, mikor meghallotta érkezésünket.

— Azta mindenit, hát mennyit nőttél te 2 hét alatt is! — nevetem el magamat, mikor leguggolok a már majdnem 4 éves kicsi Benjaminhoz.

— Szijaaa Shawn bácsi! — vigyorgott rám, majd egy gyors ölelés után ment is az unokatestvéreihez. Imádják egymást mind a hárman.

— Heló, Shawn! — üdvözöl David, Aaliyah férje. Neki is adok egy ölelést köszönés képen, majd mindannyian leülünk az asztalhoz.

— Hallottam, ma jártál anyunál... — mondta Aaliyah, miközben a fiának szedett a tányérjára a krokettból.

— Igen, voltam. Igaz, aligha maradtam negyed órát — feleltem röviden.

— Ugye tudod, hogy nem akart megbántani? — pillantott fel rám. Valószínűleg senki sem tudta az asztalnál ülőknél, hogy miről is beszélünk pontosan, de nem is akarták beleütni az orrukat.

— Tudom. De felidegesített. Majd beszélek vele, ne aggódj! — mondtam a húgomnak nyugtatásként.

— Helyes. Ebben a rohanó világban nincs időnk a haragra — mosolyodott el halványan.

— És mesélj Nolan, hogy tetszik a suli? — kezdett el egy új témát David. A fiam feljebb ül a székben, és neki is kezd a válaszadásnak.

— Hát, fogjuk rá, elviselhető. Az igazat megvallva nem a legjobb hely, a házi feladat már most sem tetszik. De apa szerint fontos hely az iskola, szóval muszáj bejárni. Bár jól jönne már pár nap szabadság — sóhajtott egyet a végén. Ez a gyerek valami hihetetlen! 7 éves, de úgy beszél, mintha a kétszerese lenne.