the flower which didn't grow anymore

6. rész - Shawn

2026. március 21.
(13 évvel ezelőtt)

— Héj szívem! Nyugalom, mondtam már, hogy ne erőltesd meg magadat! — szóltam rá Jasminere, amint hazaért két nagy szatyorral a boltból.

— Nem volt nehéz és Sky is segített — nézett le a majdnem három éves kislányunkra, akinek a kezében egy csomag keksz volt meg egy darab alma.

— Jasmine, 9 hónapos terhes vagy. Nem kéne cipekedned! — sóhajtottam fel.

— Ne aggódj ennyit miattam. Nem lesz semmi bajom, jó? — mosolyodott el és megsimította az arcomat. Rosszallóan megráztam a fejemet, majd segítettem kipakolni neki. Már három nappal ezelőttre volt kiírva, de úgy látszik a kis Mendes nem igazán akar kibújni még.

— Apa, játszol velem? — kérdezte Skylar a lábamra csimpaszkodva. Csak elmosolyodva bólintottam, majd a rózsaszín szobácskájába betérve elkezdtem vele barbizni. Jas addig valószínűleg főzött, mert nem jött ki a konyhából. Megebédeltünk, majd lefektettük Skyt pihenni. Addig Jasmine is aludt egy keveset. A terhesség a szokásosnál is fáradtabbá teszi, főként ebben a szakaszban. Amíg ők aludtak, én tévét néztem, majd kis idővel később gitározással próbáltam elütni az időt.

— Egy új dalon dolgozol? — hátrapillantva a feleségemet láttam meg, amint épp a kanapé felé halad, hogy leüljön mellém. A haja egyszerűen csak fel volt fogva lófarokba, egy melegítőnadrágot viselt az egyik felsőmmel, de nekem még így is nehéz volt levenni róla a szemeimet. Mindenhogy gyönyörű volt számomra, de tényleg.

— Nem tudom, van pár gondolat a fejemben, de semmi tintát igénylő — rántottam meg a vállaimat.

— Mondjuk énekelhetnél egyet a bébinek, hogy végre jöjjön ki az átkozott vaginámon, mert már aligha viselem el a terhességet — nevetett fel lágyan, miközben a hatalmas pocakját simogatta.

— Hagyd a fiamat, addig marad bent, amíg kedve tartja. Ne sürgesd! — kacagtam fel én is és egy apró puszit nyomtam a hasára.

— Persze, nem neked kellett 9 hónapig őt hordanod! Ne hidd, hogy annyira kényelmes és jó!

— De megéri mindezt, nem igaz? — néztem rá egy félmosollyal.

— Sosem mondtam, hogy nem — forgatta meg sötét barna íriszeit — Akár kétszer ennyit is elviselnék érte — folytatta halkan, kissé elmerengve.

— Tudom, kincsem. És iszonyatosan büszke vagyok Rád! Hisz már a második Mendes bébit hozod világra, én pedig csak annyit tettem eddig, hogy megcsináltam őket. Jó, az is elég kemény munka volt azért... — ekkor nevetve a vállamra csapott, én pedig szórakozottan elmosolyodtam. A délután nagy része könnyedén elment, Skylar picivel később felébredt, majd megnéztünk egy mesét közösen. Esküszöm, ha még egyszer látnom kell a Frozen-t, felakasztom magamat! Már tök régi mese, de valahogy Skynak nagyon a szívéhez nőtt. Én is szerettem, de amikor már a héten tizedjére láttam, kezdte elveszíteni a varázsát a film.

— Kincsem, aludnod kell! — mondtam neki sóhajtva az ágya szélén ülve. Már három könyvet elolvastam neki és két dalt is énekeltem, mégsem hajlandó végre álomra hajtani a fejét.

— Nem vagyok álmos! Apaaa, nem akaroook! — hisztizett tovább és a távirányítóért nyúlt, hogy bekapcsolja a tévéjét.

— Nem, Skylar. Aludnod kell, késő van! Már mindjárt 11 óra, egy 2 és fél éves kislánnyak ilyenkor már ágyban a helye — ráztam a fejemet, miközben elvettem tőle a kapcsolót.

— Anyaaaa!!! — ordította hangosan és haragosan nézett rám. Most azt hiszi, hogy majd Jas másképp látja ezt?!

— Skylar, anya is azt szeretné, hogy aludj. És ő is aludni szeretne, mert fáradt. Hisz tudod, benne van a pocakjában a kistestvéred, aki hamarosan megszületik — meséltem neki, ő pedig bármikor a kistesója említését hallotta, felcsillantak gyönyörű szemei.