the flower which didn't grow anymore

11. rész - Jasmine

2029. december 24.
Karácsony

Elérkezett a hálaadás utáni legfontosabb ünnep. Az ősz elszaladt, a tél pedig bekopogtatott már egy jó ideje. Kanada jelleméhez híven szörnyen hideg téllel ajándékozott meg minket idén is, de ez már fel sem tűnik. Skylar imádja az iskolát, most tanul írni és olvasni, így sejthetitek, hogy minden pillanatban fitogtatni szeretné tudását. Minden áldott samponos flakont, kukoricapehely dobozt és utcán lévő táblát muszáj elolvasnunk vele hangosan. Szegény Nolan az, aki talán legjobban unja már ezt. Egyébként ő is szeret óvodába járni, bár olykor vannak napjai, mikor elmondása szerint, ő szabadságot akar kivenni, de végül negyed órás hiszti után mindenképp elmegy a "munkahelyére". A gyerekekkel az élet sosem unalmas, és nincs perc, amikor semmiről sem kell gondoskodni vagy aggódni valami miatt. Shawn miután lemondta a turnét, sok időt töltött itthon, ezzel persze rengeteget segítve nekem. Eljött velem a kezelések nagy részére, kisegített a házimunkában, és kettőnkre meg a gyerekekre is több ideje volt már. Aaliyahék babája is megszületett. Ez egy újabb vicces sztori egyébként. Reggel hatkor hívott Manny, hogy Aaliyahnál beindult a szülés. Észtvesztve rohantunk a kórházba, és szerencsére időben odaértünk. Benjamin lett a baba neve, és épp oly édes és szép, mint a szülei. A karácsony elég hosszas és fárasztó előkészületekkel jár, ebben az évben pedig Shawn is rengeteget segített nekem.

— Jóreggeeeelt! — keltettem Skylart mosolyogva. Shawn Nolannel tette ugyanezt. A kislányunk a hangomat meghallva csak morgott egyet, majd a hasára fordult. Mintha csak az apját látnám. — Na gyerünk Sky, szenteste van! Holnap jön a Mikulás! — próbáltam életkedvet vinni belé, hátha ez ráveszi, hogy felkeljen. Végül a csikizéshez folyamodtam, ami sikeres is volt, hiszen nevetve felugrott az ágyából, és könyörgött, hogy hagyjam abba.

Fél óra múlva már békésen reggeliztünk az asztalnál, Nolan és Skylar pedig arról fecsegtek, hogy vajon hány órakor jön a Mikulás majd hozzájuk.

— Lessük meg! — mondta Nolan izgatottan.

— Dehogy! Nem szabad. Megharagszik, és aztán nem kapom meg azt a babaházat, amit mióta szeretnék már! — forgatta barna íriszeit a lányunk az öccsére egy sóhaj kíséretében.

— Mindig megeszi a kekszet meg a tejet is megissza, amit kirakunk neki! Miért kaphat az éjszaka közepén sütit, de én nem? — pillantott most ránk a kisfiunk, mi pedig felnevettünk. Igazság szerint azt a sütit minden évben Shawn majszolja el, miközben én nagyon halkan és óvatosan próbálom kicsempészni az ajándékokat.

— Sok ajándékot hoz nektek, azért csak megérdemel két darab csokidarabos kekszet és egy pohár tejet, nemde? — döntötte enyhén oldalra a fejét Shawn, ahogy Nolanhez beszélt, aki csak bólintott egyet.

— Ha nem hozna ajándékokat, akkor is adhatnánk neki egy kis nassolnivalót. Hisz adni jó, igaz? És segíteni kell az embereken bármikor, amikor képesek vagyunk rá — mondtam a gyerekeknek apró mosollyal, miközben a elvettem az előttük lévő tányért, és a mosogatóhoz vittem őket. Skylar elment öltözni, ahogy Nolan is, de ő már az apukájával, mert olykor kell neki a segítség. Tíz perc múlva overállban, pufi kabátban, sapkában és kesztyűben álltak előttem, én pedig csak lágyan felnevettem az aranyos kinézetükön. Mint két kicsi eszkimó.

— Úgy látom apa biztosra akar menni, hogy ne fázzatok meg — mondtam nevetve, miközben felhúztam Sky kabátjának a cipzárját.

— Azt mondta, hogy addig nem jövünk haza, amíg nem találjuk meg a tökéletes fát — szólalt meg Nolan.

— Anya te miért nem jössz? — kérdezte meg a lányunk érdeklődően.

— Én addig elkezdek sütni, hogy minél előbb végezzek. Ha hazaértek, majd segíthetsz, oké? — mosolyogtam rá, mire ő boldogan bólintott.