the flower which didn't grow anymore

22. rész - Shawn

2031. június 10.
(Visszatértünk a "múltba")

Az év első hat hónapja szinta elszállt. A hosszas és zord tél elteltével a tavasz kis fényt hozott a mindennapokba. Nemrég pedig már a nyár is kezdetét vette. Több, mint egy éve történt már. Az első évforduló nagyon nehézkes volt. De ezt is átvészeltük.

Ma péntek van, reggel fél 6, és muszáj felkeltenem a gyerekeket. De nem azért, hogy iskolába vigyem őket. Miamiba utazunk, Camila esküvőjére. Ő és a vőlegénye, William, már 5 éve vannak együtt. Mindig azt hittem, hogy Mila hamar fog házasodni, és én leszek az, aki későn, de pont fordítva lett. Nem mintha olyan öreg lenne most, hisz 34 éves, és persze mai napig csodaszép.

8:15-kor indul a repülő, és egy picivel több, mint 3 órát vesz igénybe az út. Holnap lesz az esküvő, de muszáj ma mennünk, hisz másképp nem érnénk oda. Brianék is jönnek, velük a reptéren találkozunk majd. A mai napon kivettem Skyt a suliból, Nolant is az oviból. Vasárnap már jövünk is haza, így nem fognak többet hiányozni.

— Skylar, Nolan, ébresztő! Keljetek, mert el fogunk késni! — kiabáltam mindkettőjüknek, miközben tovább pakoltam a bőröndökbe.

— Apa, nagyon korán van! — mondta nyűgösen Sky, mikor elhúztam a függönyét, ezáltal az éppen felkelt nap sugarai bevilágították a babarozsaszínű szoba falait.

— Tudom, kicsim, de lekéssük a gépet, ha most nem keltek fel — ültem le az ágya szélére, és a haját simogattam, majd pár puszit nyomtam az arcára, amit ő halvány, álmos mosollyal fogadott. — Kelj fel, intézed el a dolgod a fürdőben, és öltözz! Megyek Nolanhez.

Skylar persze tette, amire kértem. Nolan más helyzet volt. 7, de maximum fél 7 előtt semennyi pénzért nem szeded ki az ágyból. A végére az lett belőle, hogy kivettem az ágyából és elkezdtem öltöztetni. Utána már rájött, nem érdemes hisztiznie, így elment fogat mosni és megmosni az arcát. Készítettem nekik egy-egy szendvicset, almát és narancslét, ezeket becsomagoltam, majd útközben vagy a reptéren elfogyasztják őket.

— Skylar, rakd be a bőröndödbe az alvóállatodat, utána vedd a cipőd! — szóltam neki, mikor a folyosón összefutottunk, majd mentem a fürdőszobába, ahol a kisfiam épp az arcát mosta — Kész vagy öcskös? — kérdeztem, ő pedig aprót bólintott — Szuper, akkor te is vedd a cipőd, ha már nincs mit beraknod a kistáskádba! — mondtam neki, majd a fogkeféket is elraktam egy zárható tasakba, és beraktam őket a bőröndbe. Tekintve, hogy csak egy hétvégére megyünk és csak egy esküvőre, elég összeszedetlen vagyok. Aligha volt olyan az elmúlt években, hogy nekem kellett volna bepakolnom a gyerekeknek és magamnak is. Ez az első, hogy elutazunk az óta. Ilyenkor már totál izgatott lenne az esküvő és Mila miatt. Mindent 5x ellenőrizne, hogy biztos beraktuk-e. Tökéletes rendszert alakított ki mindig a bőröndökben, ehhez képest az én pakolásom borzalmas.

— Apa, gyere már! — zökkentett ki Sky hangja, mire lezártam a nagy fekete bőröndöt. 6 után pár perccel el tudtunk indulni itthonról, és háromnegyed 7-re kiértünk a reptérre. Az előtérben rögtön találkoztunk Brianékkel.

— Sziasztok! — köszönt mindannyiunk egyszerre a másiknak.

— Időben ideért a Mendes család valahova? Csoda történt! — nevetett fel Liv, kezében pedig a kis Dorothy volt. Tündéri kislány volt, az apja vörös fürtjeti és kék szemeit örökölte, de a vonásai akár az édesanyjáé lennének. Én vagyok a keresztapja, Alessia pedig a keresztanyja. Múlt hónapban volt a keresztelő.

— Annyira aranyooooos!!! — olvadt el Skylar a babakocsiban alvó Dor-tól, és óvatosan megsimogatta a kis kezét.

— Szerintem csekkoljunk be, aztán dobjunk be egy kávét, mert másképp álva el fogok aludni — javasolta Brian, mire én is és Liv is egyetértően bólintottunk, majd a gyerekeket terelgetve mentünk a dolgunkra.