the flower which didn't grow anymore

24. rész - Shawn

2033. április 14., vasárnap

Álmosan, félig csukott szemekkel nyitottam ajtót, pizsamában. Fogalmam sem volt, ki lehetett az, nem vártam egy látogatót sem. Reggel fél 8-kor, vasárnap, pedig még inkább nem. A kilincset lenyomva kitártam az ajtót, és Kiara-t, a gyerekek bébiszitterét, és már egyben a család barátját, pillantottam meg odakint ácsorogni egy apró mosollyal az arcán.

— Csak nem felkeltettelek? Bocsi, de azt hittem, már fel vagy — jött be az ajtón egyből, és már otthonosan mozgott a lakásban, így a konyha felé vette az irányt — Skylarnek 11-re zongora órára kell mennie. Nolan szülinapi buliba megy 1-re, de még be kell csomagolnia előtte az ajándékot. Neked pedig, ha jól emlékszem, fogorvoshoz kell menned 2-re, igaz? — alig volt időm bólintani, mert azonnal folytatta tovább — Majd Nolant elviszem a partira, Skylar egyedül szeretne menni, de szerintem kicsi még ahhoz, hogy ebben a nagy városban járkáljon magába. Elviszem őt is, ha akarod, nekem mindegy. Mellesleg..hoztam friss pékárut! Főzzek kávét? — Ezt végighadarta, majd nagy szemeivel kérdőn nézett rám. Először feldolgoztam az információkat, amiket ledarált nekem egy szusszal, és utána aprót bólintottam.

— Igen, köszi. Amúgy elviszem Skylart, addig majd Nolant elkészítenéd a buliba? — ekkor csak kedvesen bólintott. Pár perc múlva elém rakta a fekete löttyöt, amit én megköszöntem, és inni kezdtem. — Egyébként tényleg nagyon köszönöm! El sem hiszed, mekkora segítség vagy! Szerintem nélküled már idegösszeomlásom lenne. Nem fizetlek meg eléggé, megengedhetnéd már, hogy fizetés emelést adjak!

— Shawn, mondtam már, nem a pénzért teszem. Így is sokkal többet fizetsz, mint egy bébiszitternek szokás. Amúgy meg szívesen segítek nektek mindenben. Imádom a kölyköket, mi meg barátok vagyunk. Ez nem is olyan, mint egy munka — mosolygott rám, mielőtt elkezdte volna készíteni a gyerekek reggelijét.

— Egy angyal vagy! — simítottam meg a karját, majd elindultam a gyerekek szobája felé annak érdekében, hogy felébresztem őket.

Délután 2 van. Én végeztem az orvosnál, Nolan a szülinapi party-n van, Skylar már hazaért a zene órájáról. Kiaraval épp az ebédet főzzük közösen. Remekül főz, szerintem titokban szakács, de tagadja.

— Megpirítod a zöldségeket? — kérdezte, miközben az elkészült húsra rárakta a fedelét. Bólintottam, és az előbb általam zöldségekkel elvégeztem a pirítást. Szerettem az ilyen fajta délutánokat. Néha a gyerekek is segítettek, akkor minden percben csak nevetünk. Ha csak ketten vagyunk, beszélgetünk, kibeszélünk mindenkit, és panaszkodunk az élet akár legapróbb dolgairól.

— Akkor menj az útból! — nevettem fel, és ellöktem őt a csípőmmel.

— Héj! — háborodott fel szórakozottan, mikor neki esett a konyhaszekrénynek.

— Mondtam, hogy menj el! — kacsintottam rá mosolyogva, ő pedig felnevetett. Ekkor jelent meg Skylar is, felült a bárszékre a reggeliző részünknél, majd persze hozzá híven, rögtön csacsogni kezdett.

— Mikor lesz kész az ebéd? Nolan mikor jön haza? Apa, segítesz majd a háziban?

— Túl sok kérdés egyszerre, kicsim. Egy férfinak csak egy kérdést tegyél fel — nevettem fel hátrapillantva rá.

— Majd én válaszolok akkor, mert szerintem már egy kérdésre sem emlékszik apád — szólalt meg kuncogva Kiara — Az ebéd kb. 10 perc és kész. Nolan fél óra múlva érkezik, az egyik barátja anyukája felajánlotta, hogy hazahozza. És ha akarod, én is segíthetek a házifeladatban.

— Okés! Akkor hozom is — szaladt el újra, de pár másodperc múlva újra megjelent.

— Na szóval, hogy kell azt írni, hogy terebélyes? Ly vagy j?