the flower which didn't grow anymore

23. rész - Shawn

2033. február 9., péntek
(Két és fél év telt el Jasmine halála óta)

New York forgalmas utain próbálunk átjutni, de tekintve, hogy reggel 9 van, vagyis a csúcsforgalom ideje, így elég nehéz lesz. Jake hangosan káromkodva próbált minél gyorsabban vezetni - az oka, amiért ő a sofőr egyszerű; késésben vagyunk -, Andrew telefonhívásokat végez, én pedig idegesen birizgálom a kezeimet, térdeim pedig megállás nélkül járnak.

— Héj, Shawn! Nyugodj meg! — fordult hozzám hátra Andrew, aki épp most tette le a telefont. Kezét az egyik térdemre tette, hogy hagyjam abba a rángatózást. Egy nagy levegőt vettem, és hátradőltem az ülésen.

— Próbálok. De nagyon izgulok! 3 és fél évig nem nagyon csináltam már interjúkat, alig voltam a köztudatban. Mellesleg, erről a témáról még a szeretteimmel sem tudok normálisan beszélni. Mi lesz, ha feltesznek egy kérdést, ami elérzékenyít? Vagy felidegesít? Tudod, mennyire instabil a lelki- és idegállapotom — túrtam barna tincseim közé feszülten.

— Mindent átbeszéltem velük, hidd el! Még szerződést is irattam velük, hogy amennyiben nem tartják magukat a megbeszéltekhez, beperelem őket — szólalt meg Andrew a szokásos, nyugtató hangján — De ugye tudod, hogy még mindig lemondhatjuk? Figyelj, kölyök... Nekem te vagy a fontos, nem egy interjú! Mindent lemondhatunk. Máshogy is reklámozhatjuk a....

— Nem, nem! Ezt most meg kell tennem. Jasmine is támogatna, tudom — vágtam a szavába határozottan. Egy apró mosolyt felém vetve fordult vissza Andrew, és mindketten újra az utat kezdtük pasztázni. Fél 10-re értünk a forgatás helyszínére, és rögtön az öltözőmbe vezettek. Saját magamnak választottam ki a ruhámat, mivel már évek óta nincs stylistom. Tiff-el ugyanúgy jóba vagyok, de mivel semmi publikus esemény része nem voltam jó ideje, nem volt üzleti kapcsolatunk egymással.

Egy sötétkék, selyem inget viseltem egy fekete öltönynadrággal, lábaimon pedig egy szintén fekete bőrcsizma volt. Kiegészítőkben nem díszelegtem, egy aranykarperec volt rajtam, amibe a gyerekek születési dátumai voltak belevésetve, valamint egy Skylar által készített, színes karkötő volt a másik kezemen. A jegygyűrűmet nem vettem le még most sem. Hogy mikor leszek rá képes? Fogalmam sincs.

— 5 perc és kezdünk, Mr. Mendes! — jött be egy asszisztens, de azzal a lendülettel ment is. Utoljára belepillantottam a tükörbe, majd a telefonom képernyőjére, amin Skylar, Nolan és Aaliyah vigyorgott egy pár hetes képen, és elhagytam az öltözőszobámat.

— Jó reggelt minden kedves nézőnknek! Ismét remek napra virradtunk, pláne, hogy a mai vendégünk nem más, mint Shawn Mendes! — konferált fel Jamie, a New York's Morning műsörvezetője. — El sem hiszem, hogy újra látunk! Nagyon örülünk ittlétednek — mosolyodott el felém pillantva. Idegesen mocorogtam mind eddig, de most kénytelen voltam megszólalni.

— Én is örülök a viszontlátásnak! Jó reggelt, heló mindenki! — intettem egyet a közönség és a kamera felé is.

— Hol is kezdjük? — pillantott le a lapjára az előttem ülő férfi — Sokáig nem láttunk tévékepernyőn, sem máshol. Fura visszatérni ebbe a világba, mégha csak egy kis időre is?

— Nagyon! Ideáig is felismertek, de Torontóban az emberek nagyon tisztelettudóak, és egy idő után teljesen normális életet tudtam élni. Ez legfőképp a gyerekek szempontjából volt nagyon jó.

— És egy kis madár azt csiripelte, hogy talán nem is olyan kis idő az, hogy újra láthatjuk majd a nevedet itt-ott? — pillantott rám egy féloldalas mosoly kíséretében.

— Igen, igaz. Elkezdtem egy albumon dolgozni, és talán még idén kiadom — bólintottam határozottan.

— És mit várhatunk? Milyen dalok lesznek?