the flower which didn't grow anymore

27. rész - Skylar

2033. június 9., csütörtök

Nem sokára nyári szünet. El sem hiszem, hogy már 4. osztályos leszek! Tök menő. Nolan is másodikba megy majd szeptemberbe. A suliban semmi izgalmas nem történt ma sem kivéve, hogy apa rossz szendvicset csomagolt nekem, és cserélnünk kellett Nolannel. Igazából az öcsémnek tök mindegy, mi van benne, úgyis megeszi. Olyan, mint egy malac. Mindenevő. Egyébként onnan tudom, hogy a malacok mindenevők, hogy most tanultam róluk.

— Mikor jön már apa? — kérdezte Nolan a szemét forgatva. Már negyed órája várunk rá, hogy megérkezzen. Az öcsém itt hisztizik, mert neki 5-re foci edzésre kell mennie, nekem pedig zongora órára.

— Szerinted én tudom? — néztem rá sóhajtva.

— Néha olyan idegesítő vagy! — mondta.

— Én vagyok idegesítő? Nálad nincs idegesítőbb! — keltem a saját védelmemre rögtön. Már épp visszaszólt volna valamit, de egy ismerős kocsi kezdett közeledni felénk. Kiara volt az. Meglepődtem, hisz nem mondta apa, hogy bármi dolga lett volna ma délután. Bepattantunk mindketten az autóba rögvest, mert már nagyon meguntuk a várakozást.

— Szia Kiara! — köszöntünk egyszerre mindketten a dadánknak.

— Heló srácok! — pillantott hátra mosolyogva, majd visszafordult a kormányhoz és elindultunk.

— Apa hol van? — kérdeztem.

— Aaliyah néninek korházba kellett mennie, és ő vitte be — felelte kedvesen, mint mindig.

— Korházba? Mi történt? — egy pillanat alatt már a legrosszabb jutott eszembe, nagyon megijedtem.

— Sajnos nem tudom, Sky — mondta — De majd otthon felhívhatjuk apátok, és megtudjuk! — próbált pozitív lenni, mint mindig.

— Van otthon ebéd? Kezdek kicsit éhes lenni... — szólal meg Nolan, aki eddig csak az ablakon bámult kifelé.

— A nagynénénk korházba került, te meg az ebédet kérdezed? — néztem rá mérgesen. Olyan buta ez a Nolan..

— Jól van, ne nézz rám így! Nagy a gyomrom, sok kaja kell bele, hogy megteljen — felelte, mire én csak megráztam a fejemet.

20 perc elteltével már otthon is voltunk. Nolan megkapta az ebédjét, ami lazac volt édesburgonyával és spenóttal.

— Felhívjuk apát? — kérdeztem Kiarat, aki mosolyogva bólintott, majd egy-két érintés után oda is adta a telefonját. A fülemhez raktam, és vártam, hogy meghalljam apa nyugtató és mindig kedves hangját.

— Szia Kiara! Sikerült hazavinni a gyerekeket? — szólt bele, mikor felvette.

— Szia apa, én vagyok az, Skylar! — mondtam.

— Oh, szia hercegnőm! Minden okés?

— Igen. Nolan épp ebédel, nemrég értünk haza. Mi történt Aaliyah nénivel? — kérdeztem rögtön.

— Rosszul lett és be kellett hoznom a korházba. Semmi baja nincs, legalábbis neki...de majd otthon elmagyarázom kincsem, okés?

— Rendben. Siess haza! Szia, szeretlek! — köszöntem el.

— Én is téged, szervusz drágám! — ezután visszaadtam Kiaranak a telefont, és ő még beszélt pár percet apával. Megcsináltam a házimat, ahogyan Nolan is. Kiaraval épp tévét néztünk, mikor apa végre hazaérkezett. Este 8 körül lehetett, már meg is fürödtünk mindketten.