Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|02| - Ismerős idegen

[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]

Lassan haladtam a kollégium harmadik emeletének folyosóján, miközben a bőröndömet húztam magam után. A fejemben ezernyi gondolat keletkezett, míg az ajtó elé értem. Ezernyi gondolat, s ezernyi variáció arra, hogy hogyan fogok találkozni a szobatársammal. Annak ellenére, hogy már rengeteg éjszakát és rengeteg nappalt hagytunk magunk mögött, én mégis féltem a találkozásunktól. Mindennap tartottam a közös percektől, s mindennap abban reménykedtem, hogy minél előbb megszabadulok tőle. Ám ez nem történt meg, s attól féltem, hogy nem is fog.

Bátortalanul nyitottam be azon az ajtón, ami mögött a közös szobánk volt található. A szívem egyre gyorsabban kezdett el verni, majd amint óvatosan benéztem az ajtón, s az üres helyiség került elém, teljesen megkönnyebbültem. Pillanatok alatt csuktam be magam után az ajtót, viszont ahogy az ágyam felé kezdtem el közeledni a bőröndömmel, az ajtó kinyílt, én pedig ez miatt teljesen lefagytam. Abban a pillanatban vált arcom egyszerre fal fehérré, és rémülté is.

-Jeongin, örülök, hogy visszatértél. - hallottam meg végül a szobatársam hangját is. - Jól telt a hétvégéd? - kérdezte, majd megéreztem a kezeit a derekamon. - A velem töltött időd sokkal jobban fog telni. - folytatta szinte suttogva.

Lassan elengedtem a bőrönd fogantyúját, s a félelemtől remegő kezeimmel a derekamon pihenő kezeire fogtam. Megpróbáltam leszedni őket magamról, de ez miatt csak erősebben tartott magánál. Ameddig csak tudtam minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak tőle. Viszont az ellenkezésem nem tartott sokáig. Egy nagyobbat lökött rajtam, ami miatt egyenesen az ágyamra estem, s amint megfordultam a rálátás érdekében, ő már közeledett is felém.

-Mit akarsz tőlem? - kérdeztem, miközben a félelem már könnyeket is kicsalt belőlem.

-Többet, mint gondolnád. - közölte, majd egyre jobban férkőzött közelebb hozzám.

Az ágyam mögötti fal nem engedte a hátrálást, ráadásul a szobatársam túl közel volt már addigra ahhoz, hogy bármerre is tudjak menekülni. Tehetetlen voltam ellene, sőt még gyenge is.

A pánik, ami bennem egyre jobban alakult ki, viszont elért valamit. Elérte, és meghozta a félelmem, s minden másnak a végét is, ugyanis pillanatok alatt felnyitottam szemeimet. Viszont ahogyan a szemeim előtt, úgy az emlékeimben is lebegett az újabb rémálmom, amit ismét a szobatársam, Yejun váltott ki belőlem.

Yejun egy éve került át a kollégiumi szobámba, mivel nálam volt az egyetlen szabad hely. Azt hittem, hogy a szabadságomnak lesz csak vége az érkezésével, de kiderült, hogy az életemet is meg akarta keseríteni. Az emberek előtt máshogy viselkedett, mint előttem. Mások előtt mindig a lányok körül járkált, s csak az ő társaságukat kereste a kisebb baráti körével együtt. Előttem viszont kimutatta az igazi énjét. Mikor meglát nem érdekli senki más, csakis én. Ezt egy bizonyos pontig pedig elfogadtam, ugyanis nem az ő hibája az, ha megszeret valakit. Viszont idővel indulatosabb lett, s erőszakosabb. Mára pedig már magának akart tudni, és ezt mindig erősen éreztette is. Tetteivel, s szavaival elérte, hogy féljek tőle. Tartottam tőle is, és attól is, hogy egyszer még messzebb megy. Messzebb, mint az álmomban...

A szoba, viszont ahol most tartózkodtam megnyugtatott, ugyanis Jisungéknál voltam, ahol nem volt Yejun, se semmi más, ami miatt aggódnom kellett volna. Ettől függetlenül, ahogyan az álmomban, úgy most is gyorsabban vert a szívem. Szemeim ugyanúgy könnyekkel teltek, ráadásul a félelem érzete még a felébredésem után sem múlt el teljesen.

Lassan felültem az ágyban, majd megtöröltem szemeimet, és a még sötétségbe boruló helyiségben meredtem magam elé. Próbáltam elhesegetni az álmom emlékeit, viszont ez nem sikerült. Ugyanúgy kísértettek az emlékei, s tudtam jól, hogy még fognak is. Miután pedig felkapcsoltam az ágy mellett lévő éjjeli lámpát, tekintetemet Jisungra vezettem, aki a másik, körülbelül egy méterrel arrébb elhelyezkedő ágyon feküdt, ráadásul nem is egyedül.