Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|40| - Randi?

[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]

Jeongin szavait egy percig sem hittem el. A kijelentése, miszerint beletörődött, s hozzászokott a tettekhez, számomra lehetetlennek tűnt. Hiába állította ezt, a viselkedése ezt sosem bizonyította, így egyedül csak akkor lettem volna hajlandó hinni neki, ha az ellenkezőjét mutatja. Ezért is kértem arra, hogy csókoljon meg, hiszen úgy gondoltam, hogy egy csók tökéletes bizonyíték lenne a szavaira, ugyanis magától erre nem lett volna képes.

Tisztában voltam azzal, hogy Jeongin lehet, hogy meghátrál. Így mikor ez tényleg megtörtént, s elkezdett kiutat keresni, rögtön elengedtem ezt. Tudtam, hogy nem fog megcsókolni, s mikor kijelentette, hogy erőltetem, úgy gondoltam, hogy a legjobb lenne ezt itt és most befejezni. Mivel a szavaiból semmi sem volt igaz, így már kezdtem azt is megkérdőjelezni, amit még a fotózás közben mondott, miszerint neki nem lesz jobb akkor, ha elkerüljük a felesleges tetteket. Már fogalmam sem volt arról, hogy mit akar valójában, így inkább teljesen magára hagytam. Elbizonytalanodtam, ráadásul már azt sem tudtam, hogy hogyan tovább.

Egyre nehezebb lett számomra kiismerni Jeongint, így nem tudtam, hogy mire számítsak a továbbiakban. Mikor viszont ismét féltékeny lett, teljesen meglepődtem. Ám a reakciója eközben boldoggá is tett, ugyanis reménykedni kezdtem abban, hogy talán mégis elkezdett érezni valamit irántam. Mikor pedig ismét kettesben maradtunk, nem bírtam ki, hogy ne próbáljak meg valamit kiszedni belőle. Ráadásul még ha ő engem nem, de én őt meg akartam csókolni. Viszont Jeongin rögtön ellenkezni kezdett. Megadályozott abban, hogy megcsókoljam, s az indoka teljesen lesokkolt.

Jeongin végül ő maga csókolt meg. Bebizonyította az igazát, emellett felejthetetlen perceket is okozott a számomra. Úgy csókoltuk egymást, mintha köztünk ez normális dolog lett volna. Mintha az álkapcsolat helyett egy igaziban lettünk volna. Valósnak tűnt az egész, ami ráadásul ismét elérte nálam azt, hogy szavakkal is kifejezzem az érzéseimet. Nem sokkal később, a csók után pedig nem tudtam másra gondolni, csak a történtekre. Ráadásul egyre biztosabb lettem abban, hogy valami megváltozott Jeongin részéről is.

Jeonginnak ezután egyből elmondtam a megérzéseimet, miszerint már sokkal többről van szó, mint egy megjátszott kapcsolatról. Úgy gondoltam, hogy már nincs köze ehhez Yejunnak, s már minden rólunk szól. Jeongin pedig nem tagadta, ami miatt egy hatalmas mosollyal ültem tovább a fotelben, amire még akkor ültem le, amikor Jeongin telefonált.

-Emlékszel egy régebbi kijelentésedre, miszerint egy csóknak már jelentősége van? - kérdeztem hirtelen.

Lehet, hogy nem vagy még szerelmes belém, de megmondtad, hogy nem akarsz elveszíteni. Szükséged van rám, ahogyan nekem is szükségem van rád.

-Nem azt mondtad, hogy nem sürgetsz?

-Nem sürgetlek. Csak kérdeztem. - mosolyodtam el. - Megmondtam, hogy várok rád. Ha kell hetekig, hónapokig, de még évekig is ha kell. - vallottam be.

A kijelentésem után folyamatosan Jeongint figyeltem, kinek arcának színe rögtön változni kezdett. Szemeit a szavaim után lesütötte, s még a falnak is visszadőlt egy sóhajtás kíséretében.

-Ez így olyan rossz. Neked ez nagyon nem éri meg.

-Ha nem érné meg, akkor nem kezdtem volna bele. - válaszoltam. - Értem ne aggódj.

-Tudok valahogy segíteni neked? - nézett rám lassan. - Szeretném folytatni, de így... Talán mégse kellene. - sütötte le ismét a szemeit.

-Tudsz segíteni. - jelentettem ki, ami miatt ismét rám nézett. - Csak... Maradj mellettem.

-Azt hiszem az menni fog. - mosolyodott el.