Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|76| - Eltűnve

[H y u n j i n - s z e m s z ö g e]

Péntek volt és ez nem csak rajtunk, de még a tanárokon is érződött. Mi diákok elevenek voltunk, s felszabadultabbak, hiszen nyakunkon volt a hétvége, ami egy kisebb szabadságot jelentett a számunkra. Ennek tudata, pedig teljesen feltöltött minket. Még akkor is, ha valójában fáradtak, s kimerültek voltunk az újabb hosszadalmas hét miatt. Ám a tanárok velünk ellentétben nem voltak ilyen lelkesek. Ahogyan mi, úgy ők is fáradtak voltak. S talán ők még nálunk is jobban, hiszen a mai naphoz érve teljesen elfogyott a türelmük. Ezt pedig olyan szinten éreztették velünk, hogy az osztálynak idővel vissza kellett vennie a lelkesedésből, ahogyan a jókedvből is, hiszen olyan büntetésekkel fenyegetőztek, amiket senki nem akart kiérdemelni a hétvégére. Így hát nem tehettünk mást, mint csendben ülni az órákon. Ám ez sokszor nehezen ment, főleg nekem Minho mellett ülve, mivel be sem állt a szája. Folyamatosan beszélt hozzám az órákon, s ha ez nem lett volna elég, még egyszer meg is nevettetett. Ezt pedig pont azon az órán tette, ahol a tanár nem más volt, mint azt osztályfőnökünk.

-Hyunjin, túlságosan is kihasználod a helyzeted a héten, nem gondolod? - kérdezte tőlem az osztályfőnök, ami miatt rögtön abbahagytam még a mosolygást is.

-Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül. - Milyen helyzetem?

-Nem jelensz meg, késel, lógsz, zavarod az órát. - sorolta. - És még tegnap az igazgatóiban is kezdted a napot. Arról nem is beszélve, hogy a hetet büntetéssel kezdted. - fonta keresztbe karjait. - Ha nem fejezed be ezt a viselkedést, s nem változtatsz ezen, akkor kénytelen leszek beszélni a szüleiddel.

Legszívesebben egyből rávágtam volna, hogy ezek közül minden nyomós okkal történt, de mivel nem akartam következményeket, ahogyan azt sem, hogy beszéljen a szüleimmel, így inkább bocsánatot kértem. Végül pedig megígértem, hogy ezentúl nem fogom zavarni az órákat, s nem fogok meggondolatlanul cselekedni. Ám a tanár tekintetéből ítélve ő ezt egy percig sem hitte el. Viszont ahelyett, hogy tovább húzta volna a témát, inkább visszatért a tananyaghoz. Én pedig ezáltal egy sóhajtás kíséretében a jegyzeteléshez.

Az első óra után pedig pontosan azt tettem, amit megígértem. Visszamentem Jeongin osztályába, s ezt nem csak akkor, hanem még a következő és az azutáni szünetben is megtettem. Az ebédszünet előtti szünetben viszont újítottunk, így a kicsengetés után ahelyett, hogy az osztályban maradtunk volna, inkább kimentünk az udvarra. S mivel az udvaron Jeongin sokkal felszabadultabbnak tűnt, így rögtön megfogadtam, hogy ezentúl sűrűbben fogunk kimenni, hiszen ott jobban elkerülhettük a problémája legfőbb forrását. Mégpedig Yejunt, aki szinte az összes szünetben megpróbált Jeongin közelébe férkőzni. Folyton beszélni akart vele, de ez egyszer sem sikerült neki, mert nem csak Jeongin, de még én sem akartam azt, hogy ez megtörténjen. Végül viszont muszáj volt engednünk, hiszen az ebédszünetben már egy olyan témával próbálkozott, ami Jeongint is érintette.

-Ha nem bánjátok, leülök hozzátok. - foglalt helyet engedély nélkül az ebédlőben mellettünk, ami miatt egyből Jeonginra tereltem a tekintetem. - Mivel már péntek van és nem beszéltünk meg semmit a közös beadandóval kapcsolatban, így gondoltam ezt most megtehetnénk. S mivel hétvégén biztosan nem akartok majd ezzel foglalkozni, így megcsinálhatnánk hétfőn. Mit szólsz, Innie?

Négyen ültünk az asztalnál, s a maradék két hely közül Yejun pont azt választotta, amelyik Jeongin mellett volt. Emiatt pedig úgy figyeltem minden mozdulatát, mintha Jeongin élete mellette veszélyben lett volna. S talán valamilyen szinten ez még igaz is volt.

-Remek. Hol csináljuk? - kérdeztem magabiztosan Jeongin helyett, hiszen ő válasz helyett inkább csak a tányérján lévő ételt kotorászta.