Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|05| - Bűntetés

Az iskola felé menet folyamatosan azon gondolkoztam, hogy a termünkben lévő tanárnak mit fogok mondani. Nem volt rám jellemző a késés, ráadásul a tanároknak sem volt szokásom hazudni. Ettől függetlenül most viszont ezt kellett tennem. Ki kellett találnom valami jó mentséget a késésemre, ha már az igazat nem mondhattam. Feleslegesnek éreztem Yejunra fogni, hiszen tudtam, hogy ahogyan eddig, úgy most sem hinne nekem egyetlen tanár sem.

Yejunnak hisznek, mert egy igazi nőcsábásznak ismerik. Róla az a vád, hogy engem már szinte zaklat így könnyedén lepereg. Bezzeg nekem, mikor folyamatosan jó átlagot hozok egész végig, ráadásul egyetlenegy balhéba sem keveredtem már nem hisznek. Elég érdekes a tanárok logikája, vagy csak éppen az élet igazságtalan.

Folyamatosan néztem az időt a telefonomon, majd amint elérkezett a becsengetés előtti utolsó perc egy nagyobbat sóhajtottam. Már tettem volna vissza a telefont az öltönyöm zsebébe, mikor az megcsörrent. A kijelzőn pedig Jisung nevét pillantottam meg.

-Telefonálsz, miközben lassan becsengetnek? - vettem fel ezzel a kérdéssel. - Ha belép a tanár és meglátja...

-Jeongin, mégis hol vagy? - vágott a szavamba.

-Két utcára az iskolától. - közöltem.

-Yejun is beért már. - mesélte halkabban.

-Örülök. - morogtam. - Én meg jelenleg miatta kések.

A következő pillanatban a csengő hangjára figyeltem fel, majd miután mondtam Jisungnak, hogy majd érkezem már bontottam is a hívást. A telefonomat pedig most már tényleg visszatettem a zsebembe.

Úgy sétáltam tovább a járdán, mintha sehová sem kellene sietnem, s mintha nem az iskolába tartanék. Beletörődtem a késésembe, így nem törekedtem a sietésre, hiszen már úgyis mindegy volt. Lényegtelen volt az, hogy hány perc a késési idő, hiszen magán a késésen volt a hangsúly mindig. A tanárok, pedig valamilyen bűntetéssel mindig díjazták a későket. Dolgozat, igazolatlan, vagy éppen iskolán belüli tevékenység, minek elvégzése kötelező volt. Én pedig az utóbbinak még örültem is volna, hiszen annyival kevesebbet lettem volna Yejunnal, így az út maradék részében csak ebben reménykedtem.

Miután elértem az iskola elé, s beléptem a hatalmas kapuján, nyomasztani kezdett a nagyobb csend, s a kihaltság. Mindenki órán volt, én pedig kezdtem magam rosszul érezni, amiért egyedül voltam. Ahogy pedig beléptem az épület ajtaján, s tovább mentem, az elengedett ajtó egy hatalmas csapódással csúkodott be, ami miatt egy sokkal gyorsabb tempót vettem fel. Biztos voltam abban, hogy ezt több osztály is meghallotta, ahogyan pár tanár is. Én pedig mindenkit el akartam kerülni, így kénytelen voltam gyorsabban haladni a folyosókon.

Több emeletet mentem fel a lépcsőkön, végül a megfelelőn lekanyarodtam, majd az osztályterem felé igyekeztem. A szívem egyre hevesebben kezdett el verni, ráadásul a terem elé érve még a bátorság is elhagyott. Félve tettem a kezem az ajtó kilincsére, majd amint benyitottam kénytelen lettem indulni is.

Az érkezésemre pedig mindenki felfigyelt, s miközben visszacsuktam az ajtót sűrű bocsánatkérés után a helyem felé indultam.

-Állj meg, Yang. - szólt utánam a tanár, ami miatt egyből megtorpantam.

Szemeimet egyből behunytam, miközben háttal álltam neki. Ismét keresni kezdtem valami mentséget, hiszen azt hittem a késésem oka érdekli.

-Figyelmetlen voltam és rossz helyen kanyarodtam le az iskolához, aztán... - próbáltam meg összerakni valami hihetőnek tűnő hazugságot, viszont a férfi egyből közbevágott.