Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|83| - Holnap...

[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az alkohol mennyiség, amit az este megittam egyáltalán nem folyásolta be a tetteimet. Bár tény, ha nem ittam sokat, de annyit igen, hogy felszabadultabb, s bátrabb legyek. Ezt pedig látványosan éreztettem Hyunjinnal, aki érthetetlen módon nem úgy reagált a tetteimre, mint ahogyan én azt gondoltam. Hiszen tehettem bármit, Hyunjin ellenállt. A szavaimnak és tetteimnek egyaránt, ami miatt kénytelen voltam a fenyegetőzését saját maga ellen fordítani. S annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem volt szép dolog tőlem, ez a jelenlegi helyzetben még csak egy kicsit sem érdekelt.

-Ne fenyegess. - szólalt meg Hyunjin halkan, s ez idő alatt ő folyamatosan kerülte a tekintetem.

-Miért, talán velem ellentétben neked szabad? - kérdeztem vissza, miközben még mindig az ölében ültem.

-N-nem, de én tudom, hogy....

-Jó, felfogtam. - vágtam idegesen a szavába. - Nem akarod és kész... Visszamegyek a többiekhez.

Tudtam, hogy a hangomból érződött a sértettség, viszont ettől függetlenül nem haragudtam rá. Csupán csak bántott a viselkedése, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi történhetett amiért inkább ellenkezett, minthogy belemenjen bármibe is. Végül pedig már magamat kezdtem el okolni és magamban kerestem a hibát. Úgy éreztem, hogy én rontottam el valamit, s erre gondolva nemcsak bűntudatom lett, de még a szívem is megsajdult. Hibásnak éreztem magam a történtekért, s emiatt lassan leszálltam róla, majd már meg is tettem az első lépést az ajtó felé. Ám amint elindultam Hyunjin hirtelen megragadta a karomat, ami miatt végül kénytelen voltam megállni, mert a tettével teljesen megakadályozta a továbbhaladásom. Másodperceken belül pedig ezután még vissza is húzott magához, s még azt is elérte, hogy visszaüljek az ölébe és folytassunk mindent úgy, mintha mi sem történt volna. Hiszen miután az ölébe ültem Hyunjin ismét összeérintette az ajkainkat. Ám ő most olyan kínzó lassúsággal csókolt, hogy idővel nem bírtam megállni azt, hogy ne változtassak ezen. Azonban őt ez egyáltalán nem zavarta. Sőt, a tettem után még szorosabban is tartott magánál, ami egyértelművé tette számomra azt, hogy valójában nem lenne semminek sem az elrontója, ha nem állna harcban saját magával.

-Szeretlek, Jeongin. - vallotta be az érzéseit Hyunjin miután elvált az ajkaimtól, s ez idő alatt gyengéden még egy aprót is simított az arcomon. - Szerintem eléggé éreztetem is. - tette hozzá, minek következtében egy apró sóhajtás kíséretében lehunytam a szemeimet. - Az, hogy ellene vagyok most annak, hogy több is történjen, nem azért van, mert nem akarom.

-És még én vagyok a nehéz eset. - mérgelődtem, miközben ránéztem.

-Csak nem akarom, hogy holnap haragudj rám azért, mert megbántad.

-Úgy mondod, mintha nem tudnék magamról. Jinnie, ne már. Jól vagyok. - erősködtem. - Nemhogy örülnél annak, hogy ezt szeretném. - mérgelődtem tovább.

-Örülök is. Ki mondta, hogy nem? - mosolyodott el Hyunjin a kérdése közben.

-Egy utolsó csók? - kérdeztem halkan, s egy apró mosollyal az arcomon.

A kérdésem után Hyunjin mosolyogva bólintott egy aprót, majd már közelebb is hajoltam az ajkaihoz. Miközben pedig összeérintettem az ajkainkat az egyik kezemet a tarkójára vezettem, s ekkor minden erőmmel azon voltam, hogy el tudjam érni azt, hogy Hyunjin mégis megadja magát. Ám hiába csókoltam hosszadalmasan, ez akkor sem ért semmit, hiszen miután elváltam tőle ő nem adta jelét a folytatásnak. Emiatt pedig egyre biztosabb lettem abban, hogy nem elég egy csók ahhoz, hogy elérjem a célom.