Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|63| - Hiányzol

-Szóval akkor tényleg... - kezdte el keresni a szavakat Jisung. - Szereted? - fejezte be végül egy kisebb habozás után, s a kérdése miatt én rögtön lesütöttem a szemeimet.

Helyeselnem kellett volna. Jisung kérdésére rögtön igent kellett volna mondanom, de én erre mégsem voltam képes. Nem tudtam bevallani az érzéseimet még akkor sem, ha értelmet, s még logikát is találtam a nemrég elhangzott kijelentésében. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy kimondjam, s ezáltal be is valljam azt, hogy amit érzek az tényleg több egy egyszerű kedvelésnél. Emiatt pedig rögtön szótlanná váltam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy így mégis mit felelhetnék a kérdésére.

Miért vagyok képtelen arra, hogy bevalljam az érzéseimet? Mivel beláttam, hogy minden többre utal, így még bizonytalan sem lehetek. De, ha nem a bizonytalanság az oka, akkor mégis mi?

-Jó, nem kell válaszolnod. - sóhajtott fel Jisung. - Nekem nem, de Hyunjinnak muszáj lesz, ha esetleg megkérdezné ezt tőled, szóval... - kezdte el, viszont habozni kezdett. - Szedd össze magad. - kért meg rá végül.

Ahogyan eddig, úgy Jisungnak most is igaza volt. Tudtam, hogy Hyunjinnak tényleg válaszolnom kell majd mindenre még a mai nap folyamán, hiszen nem hagyhattam őt továbbra is egyedül a megválaszolatlan kérdések között. Muszáj volt már mindent tisztáznom vele, viszont erre gondolva a szívem egyből összeszorult, s a tény mázsás súlyként nehezedett rám. Emiatt pedig egy sóhajtás kíséretében a kezeimet inkább a padra helyeztem, s a fejemet végül azokra döntöttem.

-És, ha én erre még... Nem állok készen? - kérdeztem rá halkan, s bátortalanul. - Komolyan, Jisung. Érzem, hogy én ezt nem fogom tudni megtenni. Egyszerűen... Nem megy. Nem menne. - váltam egyre halkabbá.

-Nem baj, ha félsz. Félve is lehetsz bátor. De muszáj őszintének lenned magaddal. Mindenki mással, s így vele is. Hiszen... Csak az őszinteség fog előre vinni.

Eszem ágában sem volt hazudni Hyunjinnak, azok után, hogy beláttam, hogy ha ugyanazt érezzük, akkor tényleg többet érezhetek iránta. Viszont hiába láttam ezt be, én még akkor sem álltam készen arra, hogy ezt is be is valljam neki. Nem éreztem úgy, hogy képes lennék szerelmet vallani, s emiatt attól féltem, hogy pont ezért fogok a mai randin mindent elrontani.

-De mi van akkor, ha én erre tényleg nem leszek képes? - tettem fel ismét egy kérdést. - Nem fogom tagadni azt, amit tud, de... - kezdtem el keresni a szavakat, viszont Jisung hirtelen megszólalt.

-Fogalmam sincs. - jelentette ki végül. - De valószínűleg nem fogtok hivatalosan is összejönni addig, amíg nem tisztázod, s nem vallod be neki az érzéseidet. Még akkor se, ha sejti, hogy szereted.

-Igazából nem csalódna bennem, ha végül nem vallanék be neki semmit. Már így is van, hogy Nyuszinak hív. - mosolyodtam el, s a szavaim miatt Jisung is ugyanezt tette.

-Csak tudod... egyszer mindenkinek elfogy a türelme.

Nem. Az nem történne meg. Tudom, hogy Hyunjin továbbra is várna rám még akkor is, ha ma nem vallanék neki szerelmet. Hiszen egyre biztosabb abban, hogy szeretem. Emiatt pedig biztos, hogy nem fog elfogyni a türelme.

A Jisunggal való beszélgetésem viszont itt megszakadt. Mielőtt bármit is mondhattam volna a tanárunk, aki már egy ideje késett, végül belépett a terembe, s rögtön bele is kezdett a tananyagba. Most viszont, így a nap utolsó óráján ülve minden erőmmel azon voltam, hogy csak és kizárólag a tananyaggal foglalkozzak. Ez pedig többé-kevésbé még sikerült is. Ám amint a tanóra utolsó öt percéhez értünk, lassan kezdett minden megváltozni. Többször is a faliórára terelődött a tekintetem, s a szívem az idő múlásával már szinte a torkomban dobogott. Ekkor pedig már csak a randink gondolata foglalkoztatott, s emiatt képtelen voltam arra, hogy tovább figyeljek a tanárra. Az utolsó percbe érve, ráadásul megpróbáltam lassan, s észrevétlenül elkezdeni pakolni, viszont utólag kiderült, hogy ezt mégsem tettem olyan észrevétlenül, mint ahogyan én azt hittem.