Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|52| - Négyen a bajban

Nem sokkal az emeleten zajló beszélgetésünk után, már szótlanul ettük a Jieun által készített reggelit, s szinte úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen. Nem szóltunk egymáshoz, ráadásul egyikünk sem erőltette a beszélgetést. Ám egyszer csak Jieun belépett a helyiségbe, s felváltva kezdett el érdeklődni a mai napunk felől, így ekkor már muszáj volt megszólalnunk.

-Elvileg nekem nem lesz olyan vészes a mai nap. - szólalt meg elsőnek Jeongin. - Bár kicsit tartok a történelem órától, mert nem igazán sikerült tegnap... - kezdett el habozni. - Megtanulnom az anyagot. - vált halkabbá.

-Kellett neked mással foglalkoznod. - mosolyodtam el.

-Az, hogy nem tanultam meg, a te hibád. - jelentette ki idegesen. - Ha rossz jegyet kapnék ma... Szintén a te hibád lesz.

-Majd... Jóvá teszem a hibám. - jelentettem ki, majd abban a pillanatban a hozzá közelebb lévő kezemet a lábára helyeztem.

Jeongin a kijelentésem, ahogyan a tettem miatt egy ára szót sem volt képes kiejteni a száján, így lassan ránéztem, s ezáltal megláthattam a vöröslő arcát, ami miatt én egyből elmosolyodtam.

-Azt hiszem én... Jól laktam. - szólalt meg egy idő után Jeongin. - Köszönöm a reggelit, Jieun.

-Nincs mit, Drágám. Minjae szerintem már kiállt a kocsival a garázsból, szóval, ha végeztetek már indulhattok is. - mesélte.

-Én még nem végeztem. - jelentettem ki, viszont Jeongin egyből felpattant, így egy kicsivel gyorsabban folytattam az evést. - Itt ne hagyj. - szólaltam meg két falat között. - Jeongin.

Jeongin viszont figyelmen kívül hagyta a kérésem, s rögtön felvette az egyik vállára a táskáját, s ezután már meg is indult az előszoba felé. Emiatt pedig a lehető leggyorsabban akartam megenni az utolsó falatokat, de Jieun ezt látva egyből rám szólt.

-Lassan egyél, mert ha megfulladsz anyádék megölnek engem. - szólalt meg Jieun.

-Nem lesz baj. - közöltem, majd amint letettem az evőeszközt már fel is keltem a székről. - Köszönöm, Jieun. Sietünk. - hadartam, miközben felkaptam én is a táskámat.

-Hát azt látom. - nevetett fel. - Legyen szép napotok.

-Neked is. - szólaltam meg, majd rögtön elindultam Jeongin után.

Mire az előszobába értem, addigra Jeongin már felhúzta a cipőit, s már a kezét a kilincsen tartotta. S, hiába kértem meg arra, hogy várjon meg, ő akkor is kilépett az ajtón, ami miatt egy hatalmasat sóhajtottam.

Jól van. Kerülj, amíg tudsz. Az iskolában úgysem teheted már ezt.

Pár perc elteltével már a kocsi felé tartottam, s miután beültem hátra Jeongin mellé, köszöntem Minjaenek, majd Jeongin megnyomta azt a gombot, ami az elválasztót mozgatta. Miközben pedig az teljesen felhúzódott, bekötöttük magunkat, s ezután Jeonginnal szinte egyszerre néztünk egymásra.

-Csak, hogy tisztázzuk: Azért, mert el kell hitetnünk mindenkivel azt, hogy együtt vagyunk, még nem kell folyamatosan a másik közelében lennünk. - szólalt meg Jeongin. - Nem akarok minden szünetben alakítani. És szeretnék egy kicsit Jisunggal is lenni. A harmadik szünetben pedig ne is keress, mert át szeretném nézni az anyagot törire.

-Még valami óhaj-sóhaj? - kérdeztem mosolyogva.

-Viselkedj. - folytatta egy kisebb habozás után. - Iskolában leszünk.