Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|94| - Végső döntés

Hyunjin váratlan ötlete miatt pillanatok alatt lázba jöttem. Elmondhatatlanul boldoggá tett a tény, miszerint nagy valószínűséggel hamarosan minden megváltozik azáltal, hogy összeköltözünk. Arra gondolva, hogy így a nap legtöbb részét együtt tölthetjük pedig már szinte a fellegekben éreztem magam. Már láttam a szemeim előtt, ahogy berendezkedünk, együtt reggelizünk, ebédelünk s vacsorázunk. Ahogyan azt is, hogy mellette alszok el, s mellette ébredek fel. Tényleg túl szép volt, hogy igaz legyen. Bár hiába is gondoltam ezt, a lelkesedésemet ezzel még csak egy kicsit sem tudtam megtörni. Ám nem csak én örültem ennek ennyire. Hyunjin is, ráadásul rajta tisztán látszódott a megkönnyebbültség is. Az asztalnál viszont mégis volt valaki, aki gondterhelt arccal nézett hol anyára, hol pedig ránk.

-Ez biztosan jó ötlet? - kérdezte apa, miközben anyára nézett. - Ha belegondolunk, egy pár csak évek után költözik össze. Nem gyors ez egy kicsit? Meg hát olyan fiatalok egy saját lakáshoz...

Amint apa feltette ezt a kérdést, egyből lőttek a lelkesedésemnek és még a boldogságomnak is. A mosoly az arcomra fagyott, majd lassan el is tűnt onnan, hiszen arra gondolva, hogy ebből lehet, hogy mégsem lesz semmi, egyből gondterhelté váltam. Tudtam, hogy ez a lehetőség a legjobb, ami csak történhetne velünk. Hiába találtunk volna jó kollégiumot, az akkor sem ért volna fel ehhez. Apa viszont még így is kételkedni kezdett, amit még, ha végül jogosnak is tartottam, akkor sem értettem. Hiszen biztos voltam abban, hogy még ha nehéz is lenne, mi megbirkóznánk vele.

-A kollégiumban sem haltam éhen, és azért oda is kell az önállóság. Takarítani pedig mindenki tud. - próbáltam eloszlatni az aggodalmát, de még ez sem volt elég neki. - Mitől félsz, mi lesz? - kérdeztem kíváncsian. - Felgyújtjuk a házat? - kérdeztem, s ennek hallatán Hyunjin egyből nevetni kezdett.

-Az iskola, és az otthoni dolgok után fáradtak lesztek mind a ketten. Hyunjin ráadásul dolgozik is. Nem tudom, hogy hogyan és mennyit, de a lényeg az, hogy valószínűleg késő délután vagy csak este fogtok tudni nekiállni bárminek is. Kevesebbet fogtok aludni és ez egy idő után ki fog készíteni titeket.

-Hyunjin már így is kikészít néha. Azt meg sem fogom érezni. - próbáltam viccelődni, de emiatt apa csak ideges lett.

-Jeongin, ez nem vicces. Ez most komoly dolog, így komolyan is kell, hogy vegyétek.

Apa hozzáállása egy nagyobb sóhajt váltott ki belőlem, s ismét kezdtem úgy érezni, hogy ez mégsem fog összejönni. Amint pedig Hyunjin megfogta az asztalon pihenő kezemet és még egy mosolyt is küldött felém, már nem tudtam, hogy mit higgyek. Tény, hogy elintézte ezt nekünk, de apa nem volt valami lelkes. Hyunjin viszont igaz, apró tettekkel, de megpróbálta bennem tartani a lelket, így a remény mégsem hagyott el teljesen.

-Szeretem Jeongint, így nem hagyom, hogy visszamenjen abba a kollégiumba. Szóval vagy beszállok egy újba, vagy beköltözik velem abba a lakásba. Sok mindent vállaltam már be érte és egyiket sem bántam meg. A legjobbat szeretném neki. - szólt komoly hangnemben Hyunjin. - De a döntés a tiétek, elvégre ti vagytok a szülei. Viszont, ha tényleg beszállnátok ebbe, akkor szinte ugyanott vagytok, mintha közösen egy új kollégiumot fizetnénk. De akkor inkább már velem legyen, mint egy idegennel.

Végül ez lett az a pont, amikor már anya is mellénk állt, így három lett az egy ellen. Ekkor pedig már csak apát kellett meggyőznünk akinek, mint kiderült a legnagyobb problémája magával az elköltözéssel volt. Úgy gondolta, hogy még erre egyikünk sem állna készen, s csakis emiatt díjazta volna jobban inkább az új kollégium ötletét. Hyunjin viszont kitartó volt. Mert erősködni, én pedig nem hagytam, hogy egyedül küzdjön, így hát felváltva érveltünk az összeköltözés mellett, minek hallatán apa még, ha nem is ezt szerette volna a legjobban, végül akkor is elmosolyodott.