Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|67| - Kívánság

[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]

Vannak olyan pillanatok, mikor bátraknak akarunk tűnni, de hamar rájövünk arra, hogy valójában nem vagyunk azok. A mostani is egy ilyen pillanat volt.

Elhatároztam, hogy erős és bátor leszek, s kimondom végre azt, amit már rég ki kellett volna mondanom. Magabiztosnak akartam tűnni, de Hyunjin idővel legyőzött. A kijelentése miatt ugyanis a bátorságom rögtön elszállt, s emiatt már a tekintetét is kerülni kezdtem. Amikor pedig megszólaltam, még a hangom is megremegett.

-H-Hyunjin. - szólítottam meg nehezen. - M-mégis mit értesz azalatt, hogy... Csak érjünk haza? - kérdeztem rá remegő hanggal.

-Nagyon jól tudod, hogy mire gondoltam. - jelentette ki halkan, majd a kezeit a vállaimra helyezte. - Vagy talán nem voltam elég egyértelmű? - kérdezte halkabban, miközben lassan tovább vezette a kezeit a nyakam oldalára.

Igaz, hogy Hyunjin nem mondta ki konkrétan a szándékait, viszont őt ismerve biztos voltam abban, hogy már pedig olyat akar tenni, amire én még nem álltam készen. Emiatt pedig mindenáron ki akartam mászni ebből a kellemetlenné vált helyzetből, viszont fogalmam sem volt arról, hogy ezt mégis hogyan tehetném meg. Ám ezen nem kellett sokat gondolkoznom, hiszen kiderült, hogy feleslegesen aggódtam emiatt.

-Milyen hamar kétségbe tudsz esni. - mosolyodott el Hyunjin. - De ne aggódj. Én az előbb csak... - vezette a tekintetét az ajkaimra, majd nem sokkal azután a szemeimre. - Szórakoztam.

-Szóval, akkor te nem... vagyis mi nem... - kerestem a szavakat zavartan.

-Nem. Még nem. - válaszolt még mindig mosolyogva. - Megkönnyebbültél?

Őszintén? Nem igazán...

Hyunjin kérdésére nem válaszoltam. Habozni kezdtem, s végül válasz helyet csak bólintottam egyet annak érdekében, hogy minél hamarabb befejezhessük már ezt a témát. Ám Hyunjinnak itt semmi nem ért véget. Az ajkait ezután pillanatok alatt helyezte az enyémekre, s miközben lassan elkezdte csókolni az ajkaimat, a szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Mielőtt viszont csókba hívott volna, hirtelen elvált az ajkaimtól.

-Innie, emlékszel a könyvtárban történtekre? - kérdezte, viszont az értetlen tekintetemet látva már folytatta is. - Hétfőn megkérdeztem tőled, hogy ha én leszek az, aki kiment téged ebből a helyzetből, akkor lehet-e egy kívánságom. - mesélte, s a szavai hallatán lassan lehunytam a szemeimet. - Te pedig helyeseltél. - folytatta. - Azt mondtad, hogy... Bármit megteszel.

-És... Mit szeretnél? - kérdeztem halkan, miközben a szívem a torkomban dobogott.

-Téged. - jelentette ki, ami miatt teljesen elakadtak a szavaim. - Többet szeretnék egy csóknál. - folytatta halkabban. - De ne aggódj, nem most. Hiszen... eszem ágában sincs kényszeríteni téged erre. Nekem most bőven elég az, hogy szeretsz. - nyugtatott, mielőtt még pánikba estem volna, s ezután még egy puszit is nyomott a homlokomra.

Hyunjin tette után lassan nyitottam fel a szemeimet, s amint belenéztem a szemeibe, rögtön megláttam azokban a komolyságot. Ráadásul most még csak nem is mosolygott, ami szintén azt erősítette, hogy mindent komolyan gondol. Ennek tudata pedig hiába nehezedett mázsás súlyként a szívemre, én mégis hamar megkönnyebbültem már amiatt, hogy ezt nem erőlteti. Örültem annak, hogy Hyunjin hajlandó várni, de erre gondolva viszont pillanatok alatt kerített hatalmába a bűntudat.

-Megint... Várnál? - kérdeztem halkan.

-Persze. - mosolyodott el már sokadjára. - Bármire hajlandó vagyok, ha rólad van szó.