Life is Dancing - Az élet tánc

Közénk tartozol

Nem igazán tudtam, hogy hova mehetnék, így végül a parton kötöttem ki a bárban és limonádét iszogattam, miközben a strandoló családokat figyeltem. Az italos polc fölé egy Tv-t szereltek, amin épp az egyik zenecsatorna ment. A Nagy duett ismétlése ment, ám ahelyett, hogy a dalra figyeltem volna, tekintetemet a táncosokra szegeztem. Egy ideig az volt az álmom, hogy majd egy napon én is ott fogok táncolni ahol ők, de aztán jött a Futótűz és az álmom az lett, hogy ide bekerüljek. Talán nem lett volna hülyeség, ha az előző álmomnál maradok. A kezembe vettem a mobilomat és csatlakoztam a kemping ingyenes wifijéhez, hogy aztán azonnal írjak Fanninak.

Nóri: Szia. Szerintem már megyek is haza. Zitának nem vagyok elég jó. Szóval ez a rossz hír. A jó pedig az, hogy Berci kiállt mellettem és ez jól esett.

Fanni: Na, nem én ezt nem akarom elhinni! Azt mondják, hogy kellesz, majd azt, hogy mégsem? Az előbb olvastam el, amit hajnalban írtál, akartam reagálni, de most túl dühös vagyok hozzá. Mi az, hogy nem vagy elég jó?

Nóri: Úgy ahogy mondom. Zita szerint túl légiesek a mozdulataim... de nem számít. Nem is tudom miért reménykedtem...

Fanni: Nekem ne hazudj, tudom, hogy nagyon is számít! 3 éve folyamatosan a Futótűzről beszélsz nekem. Szóval igenis számít!

Nóri: Mit tehetnék, ha nem felelek meg Zitának? Az egy dolog, hogy Bercinek tetszik, ahogy táncolok, de azt nem ő dönti el, ki csatlakozhat, a lányokhoz L Nézek vonatot szerintem. Ki tudsz jönni elém?

Fanni: Nem. Mert nem fogsz hazajönni! Ott maradsz és végig táncolod azt a két hetet és felszeded Bercit!

Nóri: Nem, nem fogom. Nem leszek a ribanc, aki tönkre tett egy kapcsolatot.

Kiléptem a chat-ből és felnéztem a menetrendek.hu-ra, hogy vonatot nézzek magamnak Budapestre.

- Maradsz – ült le mellém Berci és kivette a kezemből a poharat, majd belekortyolt. – Azt hittem alkohol – tolta vissza elém.

- Nincs bánatom, hogy alkoholba fojtsam – mosolyogtam erőltetetten.

- Azért keresel Budapestre tartó vonatot, mert olyan jókedved van? – érdeklődött és közelebb hajolt a telefonomhoz.

- Valahogy haza kell jutnom nem?

- De. A kocsimmal két hét múlva – jelentte ki. - Vitának itt nincs helye. Maradsz és kész.

- Nem Berci. Nem akarom lerontani a színvonalat. Zitának igaza van, nem vagyok ide való és sokat kell gyakorolnom. Neked pedig nem akarok fejfájást okozni, azzal, hogy kezeskedsz értem.

- Megígértem a bátyádnak, hogy nem fogsz sírni...

- Nem sírok – suttogtam elbámulva a tó felé.

Ekkor Berci az álam alá csúsztatta a kezét, és maga felé fordította az arcom.

- Ó, dehogynem – mondta csendesen és megsimogatta az arcom.

Felpattantam mielőtt a könnyeim eleredtek volna.

- Hazamegyek, már szóltam anyuéknak is – mondtam egy nagyot nyelve, mire felsóhajtott.

- Komolyan el szeretnél menni?

- Nem, de semmi keresnivalóm itt. Tényleg nem akarlak lehúzni titeket és azt se akarom, hogy miattam veszekedj a barátnőddel. Nem ér annyit az egész – fordultam felé.

- Gyere velem – kérte felállva és felém nyújtotta a kezét.

Ránéztem a kezére, de nem nyújtottam oda neki a sajátom. Pedig Isten a tanúm rá, hogy mennyire meg szerettem volna tenni. Hátat fordítottam Bercinek és a Balatonra meredtem. Ő megállt mellettem, kezét a vállamra tette, arcát a hajamba fúrta. Nem kaptam levegőt, gondolataim ide oda cikáztak és hirtelen nagyon melegem lett a közelségétől.