Life is Dancing - Az élet tánc

Pogácsa

Másnap reggel kijelentkeztünk Balatonalmádiból, csomagjainkat bepakoltuk a csomagtartóba és folytattuk az utunkat a következő célig, ami Balatonfüred volt. Én most is Berci kocsijában ültem, csupán csak annyi változás történt, hogy ezúttal elöl. Hogy miért az számomra is rejtély. Mikor visszaértem a mosdóból, Zoli már a hátsó ülésen terpeszkedett. Így kerültem én előre Berci mellé. Ami egyrészt jó, másrészt nem valami jó. Jó, azért mert elöl, utazhattam Berci mellett, igaz csak 19 percet, de azért mégis közvetlen közelébe ültem, az alatt a pár perc alatt. És hát azért rossz, mert így nem tudtam megtárgyalni Fannival a tegnap este történteket. Ő a legjobb barátnőm, nem hagyhattam ki az ilyen dolgokból! Próbáltam úgy nyomkodni a telefonomat, hogy Berci ne lásson rá, de amikor már vagy ötödjére pillantott rám a homlokát ráncolva feladtam és inkább zsebre vágtam a telefont.

- Tudtál aludni? – kérdeztem, mert reggel nem volt időnk beszélgetni a hülye koránkelés miatt.

- Nem igazán – sóhajtott fel.

- Nem kéne ennyit agyalnod rajta – haraptam az ajkamba. – Árt az egészségednek – tettem hozzá, mert láttam, hogy mindjárt leharapja a fejem.

Erre Berci elmosolyodott és az arca már cseppet sem tűnt olyan idegesnek.

- Utálom, amikor azt mondják nekem, hogy nem kéne annyit agyalnom rajta. Kérlek, te ne tedd – pillantott rám.

- Nem fogom – ígértem meg bocsánat kérően mosolyogva, majd hátra pillantottam a bátyám felé, aki az ablakon kibámulva zenét hallgatott. – Beavatjuk? – néztem vissza Bercire.

- Ki fog akadni – húzta el a száját.

- Miért?

- Mert te hamarabb tudtál róla, mint ő.

- Lehet egyszerre kéne felvetned a csapat előtt. Mielőtt még Zita titokban mindenkit maga mellé állít. Lehet, hogy most is a csajoknak tömi tele a fejét – gondolkodtam hangosan, majd a szám elé kaptam a kezem és Bercire néztem. – Ne haragudj, fecsegek itt össze vissza és még jobban felidegesítelek. Mostantól befogom a szám – biccentettem és behúztam a cipzárt a számon.

Berci kuncogva pillantott rám, aztán a meg korduló hasára csapott és enyhén elvörösödött.

- Nem reggeliztél? – szidtam le azonnal.

- Nem volt rá időm és nem is voltam éhes – vonta meg a vállát.

- Még szerencse, hogy vettem a boltban pogácsát – emeltem ki a táskámból ünnepélyes mozdulattal, majd felbontottam a zacskót és kivettem egy darabot. – Itt repül a repülő – közelítettem Berci szájához a pogácsával, aki felröhögött, de engedelmesen kinyitotta a száját.

Mikor aztán elvette a pogácsát, fogával gyengéden ráharapott az ujjamra én pedig meglepetten felvisítottam, majd hangosan röhögni kezdtem és elrántottam a kezem a harapós szája közeléből. Bekaptam én is egy pogácsát, majd amikor láttam, hogy Berci lenyeli a falatot, egy újabbat nyújtottam felé. Mikor aztán kinyitotta a száját, visszarántottam a pogácsát.

- Menj a francba – röhögött fel, én pedig vigyorogva újra felé közelítettem a pogácsát.

Résen volt. Felém kapott a szájával és az ujjammal együtt kapta be a pogácsát és egy pillanatra rám nézett. Nagyot nyeltem és összeszorítottam a lábaimat a hirtelen támadt lüktetéstől. Úgy nézett rám... úgy nézett rám, mint akinek egészen mocskos dolgok járnak a fejében vagy nem is tudom. Pillantásának súlya égetett és biztos voltam benne, hogy az arcomra van, írva mennyire azt akarom, hogy megcsókoljon. Megkönnyebbülten sütöttem le a szemem, amikor Berci visszafordította a tekintetét az útra. A zsebemben megrezdült a mobilom, én pedig előhalásztam és láttam, hogy Zoli írt.

Zoli: Őszintén. Van köztetek valami? Mert innen rohadtul úgy tűnik.

Nóri: Semmi.

Zoli: Semmi? Komolyan Nóri? SEMMI? Pogácsával eteted és előbb bekapta az ujjad. A szemem láttára dugott meg a szemével!

Nóri: Jó ég Zoli! Túlozol! Mi csak barátok vagyunk.

Zoli: Egy kis extrával mi?

Nóri: Szerinted el tudnám előled titkolni, ha megcsókolt volna? Hisz ismersz!

Zoli: Na, jó ez igaz.

Nóri: Na, látod.

Zoli: De akkor is van köztetek valami. Ha nem is fizikailag, de lelkileg igen.

Nóri: Ezt nem tudom. De merem remélni, hogy igen! Mert én örülök annak, hogy beszélget velem, úgy mintha egyenrangú felek lennénk. Nem is értem régen miért tartottam tőle.

Zoli: Mert féltél, hogy nem alacsonyodna le hozzád.

Nóri: Pontosan! Hülye voltam, hogy ezt gondoltam, bár még most is nehezen hiszem el, hogy barátok lettünk.

Zoli: Örülök, hogy beláttad végre! Nem kellett volna lelépned, amikor hozzánk cuccolt pár napra.

Nóri: Tudom!

Zoli: Passzolhatsz nekem is abból a pogácsából. Én se reggeliztem, de tuti nem nekem szántad :P

Nóri: Nem, tényleg nem. De van egy energiaital a részedre is, mert olyan nagyon szeretlek <3

Zoli: Én jobban húgi.

Lehajoltam a táskámhoz és hátra passzoltam Zolinak az energiaitalát és pár darab pogácsát majd Bercire pillantottam és kivettem egy újabb pogácsát a zacskóból.

- Már kezdtem azt hinni, hogy megfeledkeztél szegény éhező fejemről – kuncogott fel és engedelmesen kinyitotta a száját.

- Kupaktanács volt haver – mondta Zoli.

- Kibeszéltetek mi? – szaladt magasba Berci szemöldöke és rám vigyorgott.

- Éjjel-nappal. Csak te vagy az egyetlen közös témánk – mosolyogtam kedvesen.

- Akkor azért csuklok olyan gyakran. Fogadjunk, hogy az álmaidban is szerepelek.

- Ja, időnként – ismertem be és kisé csalódottan állapítottam meg, hogy már máris megérkeztünk Balatonfüredre.

- Keressünk egy benzinkutat, szeretnék tankolni – szólalt meg hirtelen Berci.

- Lesz, egy a kemping közelében azt hiszem – mondta Zoli.

Bercire pillantottam, aki visszanézett rám, elhúzta a száját és finoman megvonta a vállát. Kellett pár perc, míg felfogtam, hogy ez mit is jelentett igazából. Ő is tovább akarta húzni az időt. Még ő sem akart kiszállni ebből a kocsiból, hanem maradni akart. Velem? Istenem, mond, hogy nem értettem félre semmit és Berci tényleg velem akart tovább kettesben, na, jó hármasban maradni. Lázasan törtem az agyam, hogy mivel lehetne késleltetni a megérkezés pillanatát. Aztán beugrott egy remek ötlet. Hiszen Füreden vagyunk! Balatonfüreden, ahova minden évbe lejár mama öccse. És elvileg most is itt volt.

- Öhm Zoli... most jut eszembe, hogy Ferenc báttya itt van lent Füreden – köszörültem meg a torkom és hátra néztem rá.

- Igen és? – ráncolta össze a homlokát.

- Nem szeretnénk beköszönni neki? – tudakoltam reménykedve.

- Ez nagyszerű ötlet – helyeselt Berci, én pedig az ajkamba haraptam, nehogy elvigyorodjak.

Zoli tekintete ide oda járt köztem és Berci közt. Könyörögve meredtem rá, ő pedig hosszasan felsóhajtott.

- Biztos rengeteg vizsgálata van. Most ne zavarjuk. Majd délután felhívjuk és megbeszélünk vele egy talit lent a parton – mondta végül.

Felháborodottan meredtem rá, majd csalódottan és dühösen előre fordultam. Komolyan nehezére esett volna, hogy igent mondjon?