Life is Dancing - Az élet tánc

Meglepetés!

Berci egy kendőt kötött a szemem elé, hogy ne tudjak leskelődni, ami miatt azonnal feléledt bennem a gyanú, de kérdezősködés nélkül hagytam, hogy maga előtt vezessen engem be az étterembe. A kendő miatt semmit se láttam, így vakon tapogatódzva szinte csak topogtam, mert attól féltem felbotlok, valamiben vagy neki megyek egy oszlopnak. Magyarul hozom a formámat.

- Esküszöm, most olyan érzés kerített hatalmába, hogy öregek vagyunk és vezetlek téged kifelé a WC-ről – kuncogott fel Berci.

- Biztos, hogy nem – torpantam meg. – Engem aztán te nem fogsz vezetni. Esküdj meg, hogy inkább beadsz egy otthonba – kértem.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem fogom ezt tenni – szögezte le és gyengéden mozgásra ösztökélt majd lenyomott egy székbe. – Készen állsz? – kérdezte a fülembe suttogva.

- Mire kéne készen állnom? Itt a Diótörő színészei?

- Hideg.

- Megvan! Ryan Guzmant hívtad ide ugye? Olyan kedves tőled, hogy leszervezted nekem. Biztos te leszel a tanúm – mondtam hálásan, mire felnevetett és megszorította a vállamat.

- Sajnos Ryan nem ért rá, de engem kért fel, hogy helyettesítsem. Remélem velem is beéred.

- De még mennyire – pirultam el és a kendőért nyúltam. – Most már nézhetek?

- Majd én. Te tedd az asztalra mind a két kezed – kérte, mire engedelmeskedtem és izgatottan vártam, hogy lekerüljön rólam a kendő.

Berci lassan oldotta ki a kendőt majd elvette a szemem elől, én pedig pislogtam párat és körbe hordoztam a tekintetemet. Egyáltalán nem lepett meg az, hogy Zolit és Laurát itt találtam, de aztán észrevettem anyuékat és Fannit, mire akkorát visítottam, hogy az egyik pincér ijedtében elejtette az étlapokat.

- Meglepetés – nevetett fel Fanni.

- Úristen – pattantam fel és a szüleim karjaiba vetettem magam. – Hogy kerültök ide?

- Csak nem hagyjuk ki a szülinapodat. Zoli, Fanni és Berci szervezték le az egészet – mosolygott anyu és megpuszilta a homlokomat. – Nagyon csinos vagy édesem és nagyon boldog születésnapot kívánok neked.

- Boldog szülinapot tündérke – mosolygott apu rám és megsimogatta az arcom. – Erre pedig még vissza térünk – biccentett Berci felé, mire zavartan bólintottam és hangosan visítva lerohantam Fannit.

A lendületemtől Fanni széke hátra esett és mindketten eldőltünk. Ijedten kiáltottunk fel, ám aztán kirobbant belőlünk a röhögés és a földön fetrengve egymásba kapaszkodva nevettünk, úgy, hogy a könnyünk is kicsordult.

- Ez mindennapos? – kérdezte Berci.

- Náluk, az ilyen már hétköznapi – biccentett apu minket figyelve.

- A bugyivillantás természetes dolognak számít – tette hozzá Zoli röhögve.

Fannival vigyorogva álltunk fel, majd szorosan összeölelkeztünk tudomást se vettünk a többiekről.

- Felakadt a szoknyád – mondta anyu és gyorsan megigazította nekem, én pedig egy pillanatra lesápadtam és Laurára néztem, ugyanis megint ő döntött a fehérneműmmel kapcsolatba.

- Nem hittem, hogy mindenkinek meg szeretnéd mutatni – mosolygott kedvesen, mire felhorkantottam, és nem tudtam, hogy Bercire ne merjek nézni, vagy apura.

- Mi van Dominikával? – fordultam inkább Fanni felé.

- Nem is voltam ott – legyintett. – Az csak kifogás volt, hogy miért nem írok gyakran. A végén elszóltam volna magam. Tetszik, a meglepi? – kérdezte mosolyogva.