Life is Dancing - Az élet tánc

Gondolatok és titkok

Szerencsére a csapatnak tetszettek az ötleteink így az egész délelőttöt gyakorlással töltöttük, hogy délutánra minden tökéletes legyen, ezért jócskán meghajtottuk magunkat és a csapatot is, mert muszáj volt megtanulniuk a koreográfiákat. Berciben feléledt a versenyszellem a Futótűz irányába és meg akarta nekik mutatni, hogy... hát, hogy pontosan mit akart nekik megmutatni azt nem tudom. Szerintem nem is a csapatnak szeretett volna bizonyítani, hanem Zitának. Ez pedig egy kis gyomorideget okozott nekem, mert nem tudtam, hogy pontosan ez mit is akar jelenteni. Miért szeretne neki bizonyítani? Az elismerésére vágyik?

- Ne hagyd, hogy a gondolataid megingassanak – úszott mellém Fanni és lefröcskölt vízzel.

- Túl jól ismersz – mosolyodtam el halványan.

- Mivel legjobb barátnők vagyunk – állt meg velem szemben. – Na, mi a gond?

- Berci azt mondja, hogy a Futótűznek akar bizonyítani, de szerintem Zitának szeretne. De miért érdekli őt Zita véleménye? – kérdeztem a szám szélét rágcsálva.

- Vagy csak te hiszed azt, hogy Zitának szeretne – mutatott rám. – Komolyan Nóri. Végre együtt vagytok, végre megcsókolhatod a pasit, akit szeretsz, anélkül, hogy valaki furcsának találná, és most el kezdesz kombinálni?

- Nem tudom – vontam meg a vállam szomorúan. – Néha olyan hihetetlen, hogy a barátom és szeret engem. Mikor vele vagyok és beszélgetek, akkor nem. De amikor külön vagyunk, akkor megrohamoznak a sötét gondolatok. Félek, hogy nem fog sokáig tartani és sírás lesz a vége.

- Te mindig is ilyen voltál édesem – ölelt át mosolyogva. – Emlékszel mennyit aggódtál amiatt, hogy mi lesz veled az érettségi után? Most pedig van egy csapatot, az LMNTRIX – vigyorgott rám.

- Tudom. De olyan mindez, mint egy álom – sóhajtottam fel.

Ekkor eltűnt alólam az iszap, én pedig Berci nyakában találtam magam, aki megragadta a combomat, hogy le ne essek. Velem egy időben Fanni is a magasba emelkedett, ő Zoli nyakában csücsült. Ujjaim beletúrtak Berci hajába, hogy el ne veszítsem az egyensúlyom és felnevettem.

- Jöttem kicsit felvidítani a csajomat – szólalt meg, mire a nevetésem elhalt.

- Ó!

- Úgy teszek mintha az egészet nem hallottam volna, mert hatalmas nagy hülyeség – tette hozzá.

- Pontosabban a világ legnagyobb baromsága – pontosított Zoli. – Komolyan húgi, kapcsold ki néha az agyadat – kérte, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Nem olyan könnyű az – motyogtam.

- Majd én kikapcsolom neked – taszított meg Laura, aki Olivér nyakában ült.

Döbbenten kapálóztam és eldőltem, magammal rántva Bercit is, így mindketten a Balatonba csobbantunk. A felszínre rúgtam magam és visszamásztam Berci nyakába, hogy bosszút álljak Laurán. Eddig még soha nem játszottam kakasviadalt, de most órákat töltöttünk a vízben ezt a játékot játszva és csak akkor mentünk ki a partra, amikor megpillantottam unokabátyámat, karjában egy tündéri kisgyermekkel.

- Úristen végre – visítottam fel és szándékosan kibillentem az egyensúlyomból, hogy a Balatonba kössek ki.

- Minden oké? – kérdezte Berci.

- Szerelmes vagyok – közöltem vele és a part felé kezdtem úszni, hogy minél előbb a karomban tarthassam a kis unokaöcsimet, Márkot.

Beni nevetve figyelt engem a partról és Márk kis kezét megfogva integetni kezdett nekem. Lola Beni felesége is integetni kezdett, majd visszafordult anyu felé, akivel eddig elmélyülten beszélgetett. A korlátot megragadva felszaladtam a lépcsőn és mezítláb vágtam át napozó emberek holmijai között, majd a miénkhez érve azonnal nyújtottam a kezem Márk felé.

- Előbb szárítkozz meg – kérte Beni.

- Ó igen, hogyne – kaptam fel a törcsimet és át dörzsöltem magam, hogy aztán a törülközőt magam köré csavarjam és ismét Márk felé nyújtsam a kezem.

Beni erre át adta és én végre a karomban tartottam a 10 hónapos unokaöcsimet és mélyen magamba szívtam az illatát.

- Szia, kis szerelmem, hát végre élőben is látlak – mosolyogtam rá boldogan, ő pedig visszamosolygott rám, felfedve a két kis fogacskáját. – Istenem, hogy te milyen helyes kislegény vagy – érzékenyültem el.

- Azért csak óvatosan, a végén elbízza magát – nevetett fel Lola.

- Van is rá oka – bólogattam a kis arcocskáját puszilgatva egészen addig, míg kis kezével bele nem markolt a hajamba. – Hé, ezt nem szabad – szóltam rá gyengéden és kiszabadítottam a hajam, majd ellenőriztem, hogy nem-e maradt hajszál a kezecskéjén.

- Sziasztok – köszönt Zoli és kezet fogott Benivel, megpuszilta Lolát, aztán mellém lépve megsimogatta Márk fejét. – Hát, szevasz, kisöreg – vigyorgott rá.

- Olyan szépek a szemei és ezek a hosszú szempillák – sóhajtottam álmodozva. – Hazaviszem magammal – határoztam el, mire a szülei felnevettek.

- Biztos vagy te benne? – kérdezte Beni.

- De még mennyire – bólogattam. – Majd én felnevelem, megtanítom táncolni – terveztem el és mosolyogva Berci pillantottam. – Gyere édesem, bemutatlak a barátomnak, mert tudod nekem már olyanom is van – húztam ki magam büszkén és odaléptem Bercihez, majd Benire pillantottam.

- Ideje volt már – biccentett.

- Berci ők itt, Beni, Lola és ez a kis csöppség itt nem más, mint az én szerelmem Márk.

- Sziasztok – köszönt Berci, de ahogy elnéztem a mosolya nem őszinte.

- Meg akarod fogni? – kérdeztem reménykedve és lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy Berci a karjában tartja Márkot, vagy pedig idővel már a közös gyermekeinket.

Berci rám pillantott és megrándult az arca. Zavartan néztem vissza rá, a gyomrom idegesen görcsbe rándult, Berci tekintete láttán. Egyszerre üres és fájdalommal teli. Mi történhetett? Ám Berci ekkor vett egy mély levegőt és arcára mosoly költözött, mintha az előbb mi sem történt volna.

- Nem igazán fogtam még gyerekeket – vallotta be és óvatosan meg érintette Márk arcát. – Nagyon aranyos – pillantott Beniékre.

Továbbra is őt figyeltem, de ő kerülte a tekintetemet, ez pedig idegessé tett. Miért reagált úgy, mint akinek fáj az, hogy megfogja Márkot? Kikészített, hogy nem tudtam mi történt az imént, kikészített, hogy nem tudtam, mi járt Berci fejében. Visszaadtam Beninek Márkot, majd Berci felé fordultam.

- Minden rendben? – kérdeztem csendesen.

- El kell mennem sátrat venni – válaszolta.

- Veled tartok.

- Nem, maradj csak itt a családoddal. Egy óra múlva itt vagyok – vágta rá.

Néztem a távolodó alakját után, és a szemem könnybe lábadt. Legszívesebb utána mennék és könyörögnék, hogy mondja el mi történt, de képtelen voltam megmozdítani a lábamat. Féltem, ha megteszem, összeesek.

- Mi volt ez? – kérdezte Zoli, én pedig a sírás szélén állva ránéztem.

- Abban reménykedtem, hogy te tudod.