Life is Dancing - Az élet tánc

Egyenrangúság? Minek az?

Délután négyre estünk oda a kemping helyre és hosszas keresgélés után sikerült csak megtalálnunk a saját csoportunkat. A csajok voltak olyan rendesek, hogy foglaltak egy sátor helyet nekünk, így kerültem Berci szomszédságába ráadásul úgy, hogy a sátor nyílása egymás felé lesz. Míg Zoli és Berci felállították a mi sátrunkat, addig én bemásztam Berciék sátrába, hogy át tudjak öltözni, mert hát rendesen össze izzadtam a ruhámat. Fárasztó ám egy órán át bachatázni. Egy nagyot sóhajtva mozgattam meg a lábujjaimat, majd elvágódtam a sátorban és csak meredtem felfelé egészen addig, míg meg nem csikizték a talpamat. Felvisítottam, és azonnal elrántottam a lábam, Berci pedig odakint felröhögött.

- Tényleg csikis – szólt oda Zolinak.

- Én mondtam – nevette el magát Zoli.

Bosszúsan néztem ki a sátorból és belecsíptem Berci vádlijába. Illetve azt tettem volna, de ennyi erővel egy kősziklát is csipkedhettem. Berci vigyorogva pillantott hátra rám és befeszítette a lábát, mire a szemem még nagyobbra nyílt és megtapogattam a vádliját.

- Azta – mondtam elismerően.

- Fogjátok vissza magatokat gyerekek – kérte Zoli.

- Gyerekek, de azért én idősebb vagyok.

- Per pillanat én vagyok a ti józan eszetek – vonta fel a szemöldökét Zoli. – Ne tapogasd már – villant rám a tekintete, én pedig röhögve elrántottam a kezem és behúztam a cipzárt, hogy át tudjak végre öltözni.

10 perccel később egy kényelmes halásznadrágban és egy ejtett vállú pólóban másztam ki a sátorból, ami alá felvettem a terepmintás fürdőruhámat.

- Mi a mai program? – kérdeztem, miközben Berci fésűjével át keféltem a hajam, majd gondosan kiszedegettem az összes hosszú hajszálat.

- Este fellépés itt a kempingben, utána pedig benyomok egy nagy adag halászlevet és mindezt levezetem egy kis esti úszással – mondta el Berci a saját tervét.

- Jól hangzik – mosolyodtam el.

- Elvileg lesz karaoke a fellépésünk után – jegyezte meg Zoli. – Te szeretsz énekelni.

- Fanni nélkül nem. Vele szoktam bohóckodni.

- Tudsz is énekelni? – kérdezte Berci kíváncsian.

- Olivia Rodrigo a közelembe sem érne – mosolyogtam gúnyosan és kontyba kötöttem a hajam.

- Végre már, hogy itt vagytok – kiáltott felénk Zita dühösen. – Miért kapcsoltad ki a telefonodat? – támadt rá azonnal Bercire.

- Biztosan lemerült, rengeteget használtam – vonta meg a vállát Berci és engem félretolva bement a sátorba, hogy át öltözzön.

- Hát ez remek. Mást nem is vártam tőled – fújtatott és idegesen ránk pillantott. – Na, jól telt a családi összeröffenés, amit pont mostanra tudtuk szervezni? Tudhatnád Zoli, hogy nekünk szigorú napirendünk van, de neked kéne tudnod a legjobban – rúgott bele a sátorba.

- Tényleg kihagyhatatlan a parton való sütkérezés – válaszolt Berci, mire Zita felröhögött.

- Tanulnunk kéne az új koreót, hogy Siófokra jó legyen te kretén – sziszegte.

Idegesen ácsorogtam, kezem másodperceként ökölbe szorult, kedvem támadt nekitámadni Zitának és leoltani őt a sárga földig. Esküszöm, itt volt a nyelvem hegyén, amit mondani szerettem volna neki, ezért hatalmasokat nyeltem, hogy vissza tartsam a szavakat. Nem beszélhetett így Bercivel! Rohadtul nem ezt érdemelte és rohadtul nem kéne egyedül eldöntenie, hogy mit fogunk táncolni! Zoli a karomra tette a kezét és maga mellé húzott. Ő ismert, és már tudta, hogy mikor álltam a robbanás szélén.

- Menstruálsz? – kérdezte Zoli kedvesen, mire Zita elvörösödött.

- A többiek a próbateremben vannak, barna épület. Menjetek be és melegítsetek be – mordult ránk végül.

Berci ekkor kimászott a sátorból, fekete rövidnadrágban és fehér kapucnis ujjatlan pólóban. Zita szinte azonnal kiszúrta a henna tetoválását. Elkapta Berci kezét, én pedig sietve a zsebembe süllyesztettem a kezem.

- Ez mi?

- Egy henna tetoválás, mint látod – vonta meg a vállát Berci. – Volt egy csapat lány, akik a leukémiás osztálytársuknak gyűjtenek. Én pedig támogattam őket – hazudta Berci rezzenéstelen arccal. – Miért mit hittél?

- Semmit – húzta össze a szemét Zita, majd ránk pillantott. – Nem látom, hogy elindultatok volna.

- Banya – morogta Zoli és maga után húzott engem is. – Hűtsd le magad egy vödör vízzel, mert elviselhetetlen vagy – szólt hátra a válla felett.

Csak amikor már eltávolodtunk tőlük, pillantottam le Berci fésűjére, ami még mindig a kezemben volt. Kinyitottam a tenyerem és csodálkozva néztem a törött fésűre.

- Baszki Nóri, te aztán ideges voltál – füttyentett Zoli.

- Most is az vagyok – pillantottam hátra a vállam felett és késztetést éreztem, hogy visszaforduljak, amikor láttam, hogy Zita veszekedett Bercivel.

Berci ekkor felém pillantott, mire megtorpantam, és félig hátra fordultam. Esküszöm, ha int, hogy menjek, akkor megyek. Finoman megcsóválta a fejét, mire felsóhajtottam és a bátyám mellett lépkedve a barna falú épületbe mentem.

Katasztrófa. Ezzel az egyetlen szóval tudnám jellemezni a mai próbát. Esküszöm semmi bajom nem volt az új koreográfiával, pusztán csak annyi, hogy tudtam Bercinek egy deka szava sem lehetett hozzá, mert Zita tette össze az egészet. Egy új közös táncról volt szó, és ahelyett, hogy Zita átengedte volna Bercinek a fiús részt, ő maga megcsinálta. Milyen egyenrangúság már ez? Együtt alapították meg a Futótüzet, így együtt is kéne vezetniük és kitalálni a koreográfiákat. Izzadtan és fáradtan hagytam el a barna épületet, agyamba szinte beleégett Shawn Mendes Wonder című dala. Zita dal választása tetszett, szerettem Shawnak ezt a dalát, de akkor sem kéne mindenben egyedül döntenie. Hirtelen megtorpantam. Ki fogok lépni. Igen pontosan ezt fogom tenni! Nagy lendülettel fordultam sarkon és nekicsapódtam Berci mellkasának.

- Eszedbe ne jusson – szólt rám.

- Hogy? – kérdeztem lefagyva és nagy nehezen hátráltam egy lépést.

- Nem fogsz kilépni – csóválta meg a fejét, mire eltátottam a szám.

- Honnan...

- Megérzés – mosolyodott el halványan. – Láttam ám rajtad, hogy mennyire ki voltál akadva. Zolinak kellett visszafognia.

- Mert ez kurvára igazságtalan – csattantam fel. – Egyenrangúság? Ugyan, tényleg mi a szarnak az? Attól, mert idősebb még kurvára nem neki kéne mindenben döntenie. Hol marad a csapatszellem? Hol maradsz te? Oké, minket nem kell megkérdezni, de te a társa vagy – toppantottam a lábammal.

- Már nem sokáig – mondta csendesen.

- Kilépsz? Akkor miért nem hagyod, hogy én is kilépjek? Esküszöm, megteszem – indultam meg, de elkapta a derekam és visszarántott.

- Pár napig kénytelen vagy elviselni a sátrotokban. Szerintem ezt már lehetetlen lesz helyre hozni – nézett a szemembe, én pedig azt se tudtam, mit mondjak erre, csak közelebb léptem hozzá és átöleltem.