Life is Dancing - Az élet tánc

Álom koreográfia

Egyenes háttal ültem fel a sátorban, a szívem hevesen dörömbölt a mellkasomba, az izgatottság végighullámzott a testemen. Az álmom járt a fejemben, ami miatt az imént felébredtem. Megálmodtam egy tökéletes koreográfiát, amiben a balett ötvözve volt a hipp-hoppal. Vigyorogva vettem elő a telefonom és a jegyzeteket megnyitva elkezdtem leírni a koreográfia összes részletét, de úgy éreztem, hogy nem az igazi. Nem hagyhattam, csak úgy veszni ezt a tökéletes táncot! Ha most vissza alszok reggelre tuti biztos, hogy elfelejtem és akkor nem lesz mit megmutatnom Bercinek. A bátyám felé pillantottam, a hasán feküdt, fejét a párnájába fúrta és halkan horkolt. Vigyázva nehogy felébresszem, magamhoz vettem a kulacsom, a töltőmet és Zoli vezeték nélküli fülhallgatóját, majd kimásztam a sátorból és elindultam, egy olyan helyet keresni ahol nyugodtan tudtam gyakorolni. Először a partra mentem, de a szúnyogok miatt inkább fedett épületet kezdtem el keresni és nagy megkönnyebbülésemre nyitva találtam azt ahol eddig próbáltunk. Végső esetben táncoltam volna a mosdóban is, de sokkal jobb, hogy ide be tudtam jönni.

Felkapcsoltam a villanyt, hajamat lófarokba kötöttem, lerúgtam a papucsomat és a földre leülve letöltöttem YouTuberól a Lost in The Wild című dalt. Valószínűleg azért szerepelt ez a dal az álmomban, mert a Csókfülkében is ez ment és én elképzelhetetlennek tartottam ezt a táncot más dalra elődani. A Lost in The Wild pont tökéletes volt. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és először a földön ülve végig hallgattam a dalt, fejben elismételve a koreográfiát. Ez eltartott egy darabig, majd amint egészen biztos voltam magamban, gyakorlatban is elpróbáltam. Az idő csak úgy repült, és én egy cseppet sem éreztem magam fáradtnak. Csak táncoltam és táncoltam, kizárva mindent. Azt akartam, hogy tökéletes legyen. Azt akartam, hogy Bercinek tetszen és együtt össze tudjunk hozni valami fantasztikusat. Szerettem volna, ha a végén még Zita is rábólint és akkor majd Siófokon ezzel tudjuk zárni az estét.

Szabadnak éreztem magam, ahogy felugrottam a levegőbe, és ahogy a szaltókat csináltam. Régen is mindig azt imádtam, amikor pár pillanat erejéig úgy érezhettem repülök. Imádtam látni a nézők tágra nyílt szemét, ahogy azon aggódnak sikerül-e épségben földet érnem. Imádtam, amikor minket csodáltak és irigykedtek, amiért mozgásunk olyan akár a könnyű nyári szellő. Akkoriban persze nem gondoltam erre, de visszagondolva ezek voltak a kedvenc pillanataim. Szerintem minden táncnak és műfajnak megvan a maga szépsége és egyik sem létezhet a másik nélkül. Meg szerettem volna Zitának mutatni a balett szépségét és a csapatnak egy másfajta irányt, ami számukra is könnyen tanulható. Egy olyan elem sincs benne, amikre ne lennének képesek. Ez a csapat bármit meg tud csinálni, ha igazán akarja, és ha ezt megcsináljuk, akkor megállíthatatlanok leszünk.

Hajnal hatkor hagytam el az épületet, jócskán leizzadva, álmosan és sajgó lábbal, de a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcomról. A part felé sétáltam abba reménykedve hátha Bercit odalent találom. Az este nem voltam lent a parton, mert jobbnak láttam, ha berekesztjük az ilyen találkákat, különben nehezebben állunk ellen. Én legalábbis nehezebben.

A mosolyom még szélesebb lesz, amikor megláttam Bercit a parton állni, ahogy zsebre dugott kézzel bámulta a Balatont és a mellette horgászó idős bácsival beszélgetett. Fáradtságom ellenére futásnak eredtem, és a hátára ugrottam, karomat szorosan a nyaka köré fontam.

- Jó reggelt – köszöntem vidáman.

- Neked is – válaszolta meglepetten miközben keze a combomra simult, hogy meg tartson. – Futni voltál?

- Büdös vagyok? – kérdeztem vissza kuncogva.

- Nem, csak egy kicsit nedves – mondta nevetve és letett a földre, majd felém fordult, és alaposan szemügyre vette az arcom. – Fáradtnak tűnsz – húzta végig az ujját a szemem alatt.