Life is Dancing - Az élet tánc

Mikor az álom valóra válik

Az estéhez közeledve Zita hatalmas változáson ment keresztül. Bercinek igaza lehetett, hogy csak aggódott, mert már cseppet sem volt olyan hideg, amikor látta, hogy mindegyik koreográfiát megtanultam hibátlanul. Kerestek a méretembe egy egyenruhát, ami egy fekete cicanadrágból és egy fekete-fehér pólóból hátán vörös betűkkel a csapat nevéből állt. Hozzá a fekete sneakeremet vettem fel, hajamat pedig kivasaltam, hogy egységes legyen. Magamhoz vettem a bőr hátitáskámat, amibe betettem a váltásruhámat és egy váltás cipőt. Ha már after partyra vagyunk hivatalosak, akkor jó lenne át öltözni valami bulisabb darabba.

- Nézzenek oda – füttyentett Berci elismerően, amikor csatlakoztam a bejárat mellett gyülekező csoporthoz.

- Csoportfotó, már csak rád vártunk – ragadta meg a kezem Laura és maga mellé rántott.

Pózba vágtam magam, karommal Laura vállára támaszkodtam és belemosolyogtam a kamerába. Még készítettünk vagy tíz fényképet, olyat is, ami nem selfie hanem az egyik srác fotózott le minket és ezen már Zita is szerepelt. Nekem tetszett a kép. Középen állt Zita, körülötte a többi lány, én meg Laura pedig előttük guggoltunk.

- Na, akkor már mi se maradjunk ki a sorból – kapta elő a saját telefonját Dominik és mivel én voltam, hozzá a legközelebb a kezembe nyomta.

A srácok egy csoportba rendeződtek, kezüket zsebre vágták, míg páran guggoltak, én pedig hátráltam pár lépést, hogy a lehető legjobb képet készítsem róluk. Meg kell, mondjam, Berci nézett ki a legjobban, az egész társaságban, de lehet, csak azért gondoltam ezt, mert ő tetszett nekem. Ha Zoli nem lenne a tesóm, lehet, inkább ő után epekednék. Ő legalább szingli volt és nem az idősebb csajokra bukott.

- Bocsi, helló – állított meg Zita egy arra járó srácot. – Csinálnál rólunk egy képet?

Odapattantam Zoli mellé, így közte és Berci között álltam.

- Látom, szereted, ha fényképeznek – kuncogott és rám pillantott.

- Aham, jah szeretem.

Csináltunk egy csoportképet is, ami úgy nézett ki, hogy a fiúk összefonták maguk előtt a kezüket, mi lányok pedig a vállukra támaszkodtunk, míg a másik kezünket csípőre vágtuk. Tekintetem egy pillanatra a mellettem álló Bercire villant, akinek izmai kidagadtak, ahogy összefonta maga előtt a kezét, majd Zitára néztem, aki megállt Berci mellett, csak mivel olyan alacsony, hogy nem bírta a vállára tenni a kezét, ezért ők egymás hátának támaszkodtak, így Berci elkapta a tekintetem, ahogy őket figyeltem. Gyorsan elfordultam és belemosolyogtam a kamerába.

Az első fellépésem a Futótűzzel a Bármikor bárban volt, ami a Wesselényi Strandhoz tartozott, és amikor megérkeztünk egy hosszú sor kígyózott a bejárat előtt, arra várva, hogy beengedjék őket. A közelben parkolt egy turnébusz szerűség, oldalán egy olyan énekes nevével, akiről eddig én még soha sem hallottam.

- Szabadúszó a csaj. Minden évben itt van – magyarázta Zoli, mire biccentettem egyet.

Berci és Zita a sor elejére mentek, ujjaik egymásba fonódtak és láttam, hogy Berci hüvelykujja Zita kézfejét simogatta. Össze szorul a gyomrom és elkaptam a tekintetem, majd követtem a többieket befelé. Mivel fellépők voltunk, nem kellett kivárnunk a sort, hanem bemehettünk előkészülni, leadni a hanganyagot stb. Zoli maga előtt tolt engem, hogy el ne vesszek a tömegben, de biztos voltam benne, hogy nem csak ezért szorította olyan erősen a derekam. Sokkal, inkább azért mert tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy mit éreztem és szeretett volna támogatni, erőt adni nekem. Zita elkapta a karom, amikor mellé értem.

- Minden rendben ugye? Nem vagy rosszul? Olyan sápadt vagy – fürkészte az arcom kitartóan.

- Nincs semmi gond – mosolyogtam rá megnyugtatóan.