9. fejezet: 1992. június 25.

854 102 8
                                    


A szerelem története Hello és viszlát

Míg újra nem látjuk egymást

Jimi Hendrix


  – Majd írsz, ugye?

Draco felnézett a csomagjából, melybe épp az utolsó könyveket pakolta, amiket olvasott. Alattuk a Roxfort Expressz nyikorgott és zörgött, miközben erőteljesen fékezett az állomásra menet.

– Persze, hogy fogok – válaszolta Draco. – Miért ne tenném?

Harry összevonta a szemöldökét, és megrázta a fejét.

– Félig-meddig attól tartok, hogy ez az egész év csak álom volt – felelte. – Hogy abban a percben, amint lelépek erről a vonatról, vége lesz.

– Nem minden jó dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Engedélyezz magadnak legalább egy kevéske optimizmust.

Beletelt egy pár pillanatba, míg Harry elmosolyodott, de Draco örömmel látta, hogy a mosoly igazi volt. Felfedezte, hogy már egész ügyes lett Harry mosolyra fakasztásában, és úgy találta, hogy szereti ezt csinálni.

– Hiányozni fogsz, Draco – mondta Harry, és mielőtt még Draco válaszolhatott volna, odalépett hozzá és megölelte. A fiúnak cédrus és szappan illata volt.

Draco sem most, sem soha ezelőtt nem volt az a típus, aki szerette a testi kontaktust – azt gyanította, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egyszerűen csak nem részesült benne túl gyakran, mialatt felnőtt. Apja mindig is távolságtartó volt, főleg miután Draco elméje elkezdett kibontakozni, anyja pedig, bármennyire is elkényeztette őt, jobb szerette ajándékokkal és becézgetéssel kifejezni a szeretetét. Piton professzor valamennyire más volt, mert alkalmanként gyengéden megérintette a fiú fejét vagy vállát, esetleg meg is ölelte őt, de ez nagyon ritkán fordult elő. Azon kívül, mint minden másban, Piton professzor mindig is kivételt képezett Draco szabályai alól. Draco általában nem szerette, ha a többi ember megérintette őt.

De ez itt most igazából egész kellemes volt, jött rá Draco némileg meglepődve, és mielőtt még hagyta volna magát túl sokáig töprengeni a dolgon, viszonozta az ölelést. Egy nagy fémes csikorgás hallatszott, aztán egy hangos szisszenés, majd a vonat megállt.

– Hamarabb viszont látsz, mint gondolnád – mondta Draco.

Harry kérdő tekintettel húzódott el, de Draco csak mosolygott, és kiment a fülkéből, mielőtt Harry kimondhatta volna a kérdését. Nem lett volna értelme elrontani egy jó kis meglepetést.

Diákok özönlöttek a szűk folyosóra, majd le a vonatról; egy tengernyi színes kavalkád voltak, most, hogy az egyenruháikat lecserélték utcai öltözetre. Amikor letódultak a peronra, összefolyó párbeszédek tompa morajába csöppentek, amit a viszontlátás feletti örömkiáltások tarkítottak.

Nem esett nehezére észrevennie az apját a tömegben – soha nem okozott gondot. Lucius Malfoy a legmagasabb, legszőkébb, legjobban öltözött ember volt mindenhol, ahová csak betette a lábát. Draco azonnal kiszúrta, majd az egyre növekvő tömegben utat vágott magának feléje.

– Draco – mondta a férfi túlkiabálva a hangzavart. Felszegett fejjel nézett le rá, ujjával az ezüst fogantyús sétapálcáján dobolva.

– Apám – felelte Draco.

– Remélem, jól telt az év.

Draco megvonta a vállát.

– Elég jól. – A legkiválóbb eredményeket érte el az évfolyamában, de ez igazán nem volt említésre méltó.

– Anyád és én hiányoltunk karácsonykor.

– Sajnálom – felelte a fiú. – Szörnyen meghűltem.

– És húsvétkor.

– Nagyon sokáig elhúzódott a meghűlés.

– Draco – mondta Lucius szigorúan.

– Rendben, megfogtál – sóhajtott Draco. – Igazából összebarátkoztam valakivel, akinek nincs családja, ahová hazamehetett volna a szünetekre, szóval azt gondoltam, hogy jobb lesz, ha vele maradok. Remélem, túl tudunk jutni az undoron, amit most bizonyára érzel, amiért barátokat szerzek meg kedvesen viselkedek.

Lucius ajka gúnyos mosolyra húzódott.

– Barát – ismételte. – Szintén hollóhátas?

– Váó – mondta Draco –, ez nem lehetett több húsz másodpercnél. Azt hittem, legalább három percig kibírod, hogy ne hozd fel a házam témáját.

Apja felsóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét hüvelyk- és mutatóujjával.

– Most már hazamehetünk? – kérdezte Draco.

– Igen – morogta a férfi, és a karját nyújtotta a fiúnak.

Draco megragadta, és mielőtt még eltűntek volna, a fiú a peron bejárata felé nézett, ahol Harryt látta a ládájával meg bagolyketrecével kámforrá válni a falon keresztül, egyedül.

Eltűnődött, vajon milyen környezetbe megy Harry vissza, de megnyugtatta magát a tudattal, hogy hamarabb viszontlátja majd Harryt, mintsem a fiú gondolná.

Aztán egy hangos pukkanással kíséretében dehoppanáltak.  

KáoszelméletWhere stories live. Discover now