25. fejezet: 1993. november 17.

843 93 10
                                    


Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény. Minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság. 

Marcus Aurelius 


  A kis fekete gumilabda az ablaknak ütődött, és minden egyes alkalommal megzörgette az üveget, amikor Draco nekidobta. A fiú tudta, hogy az üveg elég törékeny, és talán le kéne állnia, de szüksége volt valamire – borzasztóan szüksége –, amivel lefoglalhatta a kezét. A várakozás kibírhatatlan volt.

Puff, csattant a labda. Draco rámeredt a kis kunyhóra messze az ablak túloldalán. Néhány órával ezelőtt még egy merő felbolydulás volt, de mostanra csendesen és mozdulatlanul olvadt bele a naplementébe. Puff. Draco azt kívánta, bár megmozdulna vagy csinálna valamit, akármit. Kinek képzeli magát Sirius Black, hogy így megváratja őket? Puff. Meddig lehet elvárni valakitől, hogy türelemmel legyen, ha egy ilyen fontos dologról van szó?

– Akkor magyarázd el megint – mondta Harry, nekidőlve a mellette lévő falnak.

Draco elkapta a labdát, és ránézett.

– Harmadszorra is, mert a hármas a szerencseszámod?

– Mentségemre szolgál, hogy ez egy átkozottul nyakatekert terv.

– Valójában nem az – biztosította Draco. – Mindent egybevéve elég egyszerű.

– Összegyűjtötted az összes háziállatot az iskolában – mondta Harry az ablak felé mutatva. – És most a világon semmit nem csinálsz velük.

– Nem is kell – mondta Draco. – Legalábbis még nem. – Puff.

– Miért nem? Azt mondtad Dumbledore professzornak, hogy Sirius Black háziállatnak álcázza magát!

– Nem, azt mondtam Dumbledore professzornak, hogy azt akarom, az emberek azt higgyék, hogy szerintem Sirius Black háziállatnak álcázza magát – felelte. – Magam segítettem elterjeszteni a pletykát. Ez minden, amiről beszélnek.

– Én nem...

– Nézd, Sirius Black azért jött ide, hogy bosszút álljon – magyarázta Draco. – Azt nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi miatt, arra tippelek, talán a bebörtönzésével kapcsolatosan, de azt megmondhatom, hogy a bosszú egy igen személyes jellegű bűncselekmény, szóval egyértelműen olyasvalakit üldöz, akit ismer. – Puff.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Mint például engem.

– Nem, nem téged. Te csak kisgyerek voltál, mint mindenki más a Griffendél-toronyban. Még a hetedévesek is gyerekek voltak, amikor Sirius Black szabad emberként élt. Elég nehéz elképzelni, hogy valaki dühöngő, véres bosszút akarjon állni egy pelenkáson, nem gondolod?

Harry úgy tűnt, megértette a lényeget, de még mindig zavartnak látszott.

– És... és akkor ez hogy van? Olyasvalakit üldöz, aki a Griffendél-toronyban van, de ez a valaki nem lehet a Griffendél-toronylakók közül való?

– Pontosan! – mondta Draco. Puff. Harry számára még nem tisztult ki a kép. – Olyasvalakinek kell lennie, akiről senki sem tudja, hogy a Griffendél-toronyban van. Olyasvalakinek, aki a Griffendél-toronyban rejtőzik. És le merném fogadni, hogy egy bejegyzetlen animágus. – Puff.

Eltartott Harrynek egy pár pillanatig, míg leesett a dolog, de amint ez megtörtént, a fiú szeme elkerekedett.

– Azt mondod, hogy akit keres, az házikedvencnek álcázza magát?

Draco megengedett magának egy vigyort. Puff.

– Ez... – Harry láthatóan nem tudta, mi az az ez.

– Úgyhogy elterjesztettem a pletykát, miszerint láttam őt animágus formát ölteni, de már nem emlékszem, milyen állat volt. Agyrázkódás. És az igazgató vadul túlreagálva, a minisztériumi dolgozókkal karöltve karantén alá helyezte az összes háziállatot az iskolában, hogy megbizonyosodjon, egyikük sem szökött elítélt.

– Te pedig odacsalogatod vele Blacket – fejezte be Harry. – Mert akárkit is keres, a karanténban lesz, így mindkettejüket elkapod egyszerre. Ez... Draco, ez briliáns.

– Tudom – mondta Draco. Puff.

Harry csodálkozva nézett rá.

– Hihetetlen vagy – mondta, és a hangjában lévő hódolattól Dracót hirtelen egy kis izgalom fogta el. – Mindig, amikor azt hiszem, hogy már nem tudsz meglepetést okozni...

Draco nyelt egyet, bár a szája száraz volt. Próbált nem belenézni Harry szemébe, mivel nem tudta, mit csinálna, ha megtenné.

– Draco – csendült hirtelen egy ismerős hang –, Harry.

Megkönnyebbülve, amiért megzavarták őket – mert mindezen érzések, amiket Harry újabban keltett benne, már túl voltak azon, hogy kezelni tudta volna –, felnézett. Perselus Piton állt a küszöbön, sötét haját lobogtatta a szél, szeme szokatlanul csillogott.

– Elkaptuk.

– Ó! – Draco zsebre vágta a gumilabdát. – Foglyul ejtették?

– És lefegyvereztük – mondta Piton professzor. – Az igazgató azt szeretné, ha te hallgatnád ki, de természetesen nem úgy, hogy kettesben maradsz vele.

– Nincs is rá szükség, hogy kettesben legyünk – mondta Draco. Felemelte a köpenyét a földről, és magára kanyarította. – Gyerünk.

Mindenki követte őt ki az udvarra. Egy kis rozoga, viharvert és düledező kalyiba felé tartottak, ami körülbelül száz méterre állt a kastélytól. Az általában odabenn tárolt kerti szerszámokat most nagy ládákban halmozták egymásra odakinn, az egyetlen, ajtó melletti ablak aranyfénnyel világított.

Draco, Harry és Piton professzor átbújtak a félig törött ajtón, és beléptek. Ketrecek álltak a falak mentén, és az egész helyiséget megtöltötte a nyávogás, huhogás, szárnycsattogás, brekegés – egy távoli sarokban pedig Sirius Black állt mágikusan a falhoz láncolva, őt pedig Dumbledore, McGalagony, Flitwick, Lupin és Bimba professzorok vették körül. A férfi arcán gyilkos kifejezés tükröződött.

– Szép jó napot! – szólalt meg Draco, remélve, hogy eloszlathatja a feszültséget, és ujjaival a gumilabdát kereste a zsebében.

– Jó estét, Mr Malfoy – köszöntötte Dumbledore professzor. – Bemutatnám önöket egymásnak, de ha jól értelmezem, már találkoztak.

– Részesültem ebben a kellemetlenségben, igen.

– Te magad sem vagy ártatlan virágszál, okostojás – morogta Sirius.

– Vigyázz a szádra, Black! – szólt rá Piton professzor élesen.

– Sirius – mondta Lupin professzor szelídebben, de egyértelmű aggodalommal –, az ellenségeskedés csak tovább ront a helyzeten.

– Remus, te rohadék, te vertél láncra. Azt akarod, hogy vigyorogjak hozzá?

– Sirius... – kezdte sóhajtva.

– Felnőtt életed nagy részében láncra voltál verve – vágott közbe Piton professzor –, még egy pár óra már nem oszt, nem szoroz.

Baszódj meg, Pipogyusz.

– Ne beszéljen így Piton professzorral! – csattant föl Harry, hirtelen előlépve Draco mögül.

Ahogy azt Draco sejtette, Harry jelenléte egyszeriben megváltoztatta Sirius hozzáállását. A harag lefolyt az arcáról, mint üvegről a víz, és vett egy mély levegőt.

– Harry – suttogta.

– Ő százszor többet ér, mint amennyit maga valaha is fog – folytatta.

– Harry – mondta Piton professzor, kifürkészhetetlen hangon.

– Ez... – A mondat félbemaradt, Sirius pedig összevonta a szemöldökét. – Nem tudod, miről beszélsz.

– Azt tudom, hogy sosem támadott meg egy tizenhárom évest.

– Azért az emberért harcolt, aki megölte a szüleidet – felelte Sirius megint dühbe gurulva. – Ezt tudtad?

– Természetesen igen – vágott vissza Harry. – És azt is tudom, hogy már nem ugyanaz az ember többé.

– Ó, igazán?

– Elég! – mondta McGalagony professzor hirtelen, és Draco tapasztalatai szerint ha McGalagony csendet kért, akkor a Föld is megállt a forgásban, nehogy túl nagy zajt csapjon. – Ez nem tartozik ide.

Piton professzor egy darabig némán meredt Harryre. Egy pillanattal később kinyújtotta a kezét, és gyengéden megsimította Harry haját. A fiú felnézett rá és elmosolyodott, a gesztustól pedig a férfi láthatóan kis híján elgyengült.

Draco megköszörülte a torkát.

– Akkor hát most, hogy minden formaságon túljutottunk – mondta vidáman –, térjünk vissza a lényegre. Az a személy, akit keresel, ebben a szobában van. Mutass rá.

Sirius összeszűkült szemmel nézett Dracóra. A vitatkozás feszültsége még nem párolgott el belőle teljesen, de a férfi láthatóan eléggé lecsillapodott ahhoz, hogy együttműködővé váljon.

– Egy patkány – mondta Sirius lassan. – Láttam a képét a Reggeli Próféta címlapján, az egyik Weasley fiú vállán ült éppen.

– Makesz? – kérdezte Harry megütközve. – Ön Makeszt keresi?

– Azt hittem, hogy az a mocsok halott – morogta Sirius. – Amikor megláttam ott... tudva, hogy életben van, míg James és Lily...

Lupin lesújtottnak tűnt, ahogy Draco észrevette, és mintha enyhén émelygett volna.

– Az nem... – kezdte erőtlen hangon, de nem tudta befejezni a mondatot. – Nem. Ő halott. Peter... az nem...

– Tudom – mondta Sirius. – Tudom, Remus.

A magyarázat egyszeriben összeállt Draco fejében.

– Ő árulta el James és Lily Pottert a Sötét Nagyúrnak – mondta. – Ő dobott fel téged, és megjátszotta a saját halálát.

– Be tudtam volna bizonyítani a tárgyaláson – szűrte Sirius a fogai közül. – Ha lett volna olyanom.

– Most majd kapsz tárgyalást – ígérte Lupin professzor. – Dumbledore professzor biztosíthat róla. És én is.

Dumbledore professzor bólintott.

– Egy korrupt kormány bármely irányban befolyásolható, ha a szálakat a megfelelő emberek mozgatják – mondta. – De legalább ez alkalommal számos megbecsült professzor tanúskodhat ön mellett – és természetesen – Perselus?

Piton professzor összevont szemöldökkel lépett előre, és belenyúlt a talárzsebébe, majd elővett egy átlátszó folyadékkal teli, apró fiolát.

Sirius rámeredt a tárgyra – majd a férfira –, mintha épp most érkezett volna a holdról.

– Veritaserum – mondta.

– Ha azt kéred, hogy ennek hatása alatt kérdezzenek ki, legálisan nem utasíthatnak vissza – mondta Piton professzor, és lehajolt, hogy becsúsztassa az üvegcsét Sirius zsebébe.

Sirius láthatóan nem tudta, mit mondjon, bár a szája nyitva volt, mintha beszélni akart volna.

– Nincs mit – morogta Piton professzor.

– Miért...

– Mert tovább léptem – válaszolta kurtán a férfi, kezét összekulcsolva a háta mögött. – De ha megint betöröd a keresztfiam koponyáját, akkor minden egyezség ugrik.

Sirius nyelt egyet, bár nem az idegesség miatt. Megdöbbenéssel, hálával és csodálattal bámult Piton professzorra – szavakkal kifejezhetetlen lett volna mind.

– Na, akkor! – csapta össze a tenyerét Draco. – Megkeressük azt a patkányt? Harry, tudod, hogy néz ki, igaz?

Eltöltöttek pár percet azzal, hogy a patkányok ketrecei közt járkáltak, míg Harry meg nem találta Makeszt egy homályos sarokban eldugva. Draco felemelte a ketrecet, és tanulmányozni kezdte – egy egyszerű küllemű példány volt benne, noha kissé viharvert és csúnyácska.

– Minerva – mondta Dumbledore professzor –, az átváltoztatás az ön szakterülete. Vállalná a megtisztelő feladatot?

Egy egyszerű bűbájjal és egy nagyon hangos veszekedéssel később, Sirius Blacket és Peter Pettigrew-t kikísérték, és a várakozó dementorok gondjaira bízták. Dumbledore professzor ragaszkodott hozzá, hogy velük menjen a Mágiaügyi Minisztériumba, a biztonság kedvéért, ahogy mondta nekik.  

KáoszelméletWhere stories live. Discover now