Káoszelmélet

55. fejezet: 1995. december 23.

Szerettem a barátom

Ám ő elhagyott

Nincs már mit mondanom

A versem véget ér

Oly lágyan, ahogy kezdődött...

Szerettem a barátom

Langston Hughes  

– Nem tudjuk megtörni az átkot, ha nem szedjük le róla előbb a nyakörvet.

– Harry – sóhajtott Sirius. – Az Imperiust kívülről megtörni már önmagában is lehetetlen vállalkozás, de ez a nyakörv... nem tudjuk, hogyan működik. Ha megbabráljuk, azzal meg is ölhetjük Dracót.

– Ó, Istenem – mondta Draco csak úgy magának –, ti tényleg lassított üzemmódban gondolkodtok, vagy egész életemben túlbecsültem az átlagembereket?

A füle mellett eleresztve a megjegyzést, Harry folytatta:

– Minden alkalommal, amikor ellenszegül, halálos mérget fecskendez belé! Mit gondoltok, mi fog történni, ha az átok megtörik?

– Léteznek ellenmérgek... – kezdte Sirius, de Harry félbeszakította.

– Abban a mennyiségben, amiben szüksége lenne rá, az pont olyan veszélyes lenne, mint maga a méreg!

– Tényleg csak ekkora sebességgel tudtok gondolkodni? – kérdezte Draco. – Milyen érzés lehet ott bent a fejetekben? Szerintem halál unalmas.

Sirius ránézett.

– Vagy talán csak hagyhatnánk a kis rohadékot szenvedni.

Harry felmordult.

– Mi bajod van?

Sirius mogorván nézett vissza rá.

– Csak azt akarom mondani, hogy nem a legjobb benyomást keltette...

– Mi az – vágott a szavába Harry –, még mindig haragszol rá, amiért megakadályozott abban, hogy megtámadj egy gyerekekkel teli iskolát?

Sirius kihúzta magát, a tekintete elsötétült.

– Te is tudod, hogy nem erről volt szó.

– Ő most azért ilyen harcias, mert az Imperius-átok hatása alatt áll – vágta rá Harry. – A te indokod mi arra, hogy seggfej vagy vele?

– Harry – szólalt meg egy halk hang az ajtó felől. – Légy elnézőbb vele.

Lupin professor – nos, többé már nem professzor, jutott eszébe Dracónak – állt az ajtóban, egyik kezében egy tál áttetsző, borostyánszínű folyadékkal, karján átvetve egy ronggyal.

– Talán egyszer végre ő is az lehetne Dracóval – felelte Harry. Még mindig harcias volt, de már sokkal kevésbé.

– Sirius mélyről fakadó gyűlöletet táplál mindenkivel szemben, aki a Black családból származik – magyarázta Lupin átszelve a szobát, majd leguggolt Draco mellett. Belemártotta a rongyot a folyadékba. – Nem tehet róla.

– Fogadj be egy kölyköt az otthonodba, és ez lesz érte a köszönet – felelte Sirius. Már nem hangzott dühösnek, inkább csak fáradtnak.

– A Dursleykál jobb választásnak lenni nem mond sokat – emlékeztette Harry hűvösen.

Lupin szétnyitotta Draco ingét, és a megmártott rongyot rászorította pár régi sebhelyre a bordáin – a kínzások okozta sebek kanyargós térképe sosem gyógyult be rendesen, egyes csontok furcsán törtek el, az izmok elszakadtak.

– Boszorkányfű-kivonat? – kérdezte Draco.

– Lassan hat – mondta Lupin –, de mindenen segít, ami rosszul gyógyult be.

Dracót valahogy meg is lepte a kedvesség, amit a Rend mutatott feléje, meg nem is.

– Megpróbálom kicsit jobban szemügyre venni a nyakörvet – mondta Sirius Harrynek. – De csak így itt tartani, míg még mindig az Imperius alatt áll, elég veszélyes. Ha nem találunk egyhamar valami szilárd fogódzót, akkor az átok megtörésére kell majd koncentrálnunk.

– Hermione és Luna segíthetnek a kutatásban – mondta Harry.

– Már segítenek.

Harry sóhajtott. Dracóra pillantott, épp, amikor Lupin kész lett a boszorkányfű-kivonattal és felállt.

– Magunkra hagynátok minket egy pillanatra? – kérdezte Harry.

– Harry – szólalt meg Lupin gyengéden.

– Draco rendben lesz.

– Nem csak őérte aggódom.

– Gyerünk, Remus – mondta neki Sirius –, minden rendben.

Lupin sóhajtott, kezét megnyugtatóan Harry vállára tette, és Sirius mögött pár lépéssel lemaradva kiment. Amikor az ajtó bezárult mögöttük, Harry nem mozdult.

Persze nem ez volt az első alkalom, hogy Harry egyedül maradt Dracóval, mióta megérkezett. Két nap alatt ez már vagy az ötödik alkalom volt, és csak egyre elkeserítőbbé és kényelmetlenebbé vált köztük a viszony. Ha Draco nem tudta volna, mi a helyzet, még azt gondolta volna...

– Tisztára, mintha a puszta szeretet erejével akarnád megtörni az Imperius-átkot.

Harry nem reagált azonnal. A mosoly lassan jelent meg az arcán és fájdalmas volt. Olyan új szintre emelte a gyűlöletet Dracóban, melyre nem is tudta, hogy egyáltalán képes.

– Annyira nevetséges elképzelés?

– Persze, hogy annyira rohadtul az – vágta rá Draco. – A szeretet nem tud átkot törni.

– Miért nem?

– Mert ostoba és röhejes és csak a mesékben létezik, nem pedig a való világban.

– Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes – felelte Harry.

– Soha nem lett volna szabad megismertetnem veled Shakespeare-t – morgott Draco, fejét a mögötte lévő falba veregetve.

Harry leült mellé. A testéből áradó hőtől szikrázott a... Draco nem is tudta, micsoda, de a szikrák fel és alá vándorolva borzongatták az idegeit, és ettől Draco megmagyarázhatatlanul csapdába esett Harry vonzáskörében. Ez a gyűlölet, nem?

– Lehet, hogy ez lesz az első és egyben utolsó alkalom, hogy valaha is ezt mondom, de azt hiszem, tévedsz – mondta Harry. – Szerintem a szeretet képes átkot törni. Szerintem ez a legerősebb dolog a világon.

– Ez csak egy érzelgős baromság – felelte Draco. Kényelmetlenül érezte magát a bőrében; melege lett és nyugtalanná vált, szinte viszketegség tört rá. Elviselhetetlen volt.

– Tényleg?

– Megparancsolta, hogy gyűlöljelek.

Harry megdöbbent.

– Voldemort?

Draco kivillantotta a fogát.

– Nyilván. – Olyan erővel rántotta meg a kezét összekötő selymet, hogy a húsába vágott és elszorította a vért az ujjaiban.

– Ó. – mondta Harry. Az arckifejezése kifürkészhetetlen volt, Draco szerette volna felképelni. – Tényleg gyűlölsz?

– Igen – sziszegte Draco. – Igen, gyűlöllek. Annyira, hogy alig bírom elviselni. Már attól megőrülök, hogy a közelemben vagy. Minden, ami veled kapcsolatos, egyszerűen... lángra lobbantasz, megőrjítesz, nem bírom ki.

Harry egy pillanatig hallgatott.

– Ez nekem nem gyűlöletnek hangzik – szólalt meg aztán.

– Pedig az – vágta rá Draco. – Annak kell lennie. Mi más lehetne?

Harry nyelt egyet. Hirtelen úgy tűnt, sírni fog, noha nem a szomorúságtól. Kinyitotta a száját, mintha válaszolni akart volna, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt. Draco örült, hogy megzavarták őket, mert a keze remegett, és a gyűlölet már fizikai fájdalmat okozott.

– Sipor enni hozott Draco gazdának.

Harry vett egy mély, szaggatott lélegzetet.

– Ő nem a gazdád, Sipor.

– Draco gazda a Nemes és Nagy Múltú Black család örököse! – ellenkezett Sipor. Becsoszogott a szobába; mögötte egy nagy, élelemmel megrakott tálca lebegett.

Az ajtó ezután szélesebbre tárult, és Luna feje bukkant fel a nyílásban, mielőtt még Harry válaszolhatott volna.

– Harry – szólalt meg. – Hermione szeretne beszélni veled.

Harry kinyitotta a száját, Dracóra nézett, aztán összevonta a szemöldökét. Draco is hasonlóan nézett vissza rá.

– Én... – Harry elnyomta az arcára kiült érzelmet. – Oké, megyek.

Draco nézte, amint kimegy, és megfeszítette az ujjait, hogy ne remegjen a keze.

– Sipor szerint minősíthetetlen, hogy így bánnak Draco gazdával – fakadt ki a manó, ahogy becsukódott az ajtó, és letette a tálcát Draco ölébe. – Draco gazda aranyvérű, nemesi családból való, nem volna szabad így kikötözniük!

– Sipor – mondta neki Draco –, te szolgáltad Regulus gazdát is, igaz?

Sipor zavartan pillantott fel rá.

– Igen – felelte. – Sipor szolgálta.

– Szeretnék feltenni neked néhány kérdést – mondta Draco. – De senkinek sem beszélhetsz róla.