Káoszelmélet

64. fejezet: 1996. április 10.

A sors nem a véletlenen múlik; választás kérdése. Nem várunk rá, hanem elérjük.

William Jennings Bryan

– Mr Malfoy!

A kastély felől érkező ragyogó aranyfénytől Dracónak hunyorognia kellett. Nem sikerült kivennie az ajtónál álló alak részleteit, de a hangja és a testalkata eleget elárult, és háromnapi menekülés után ez igen kellemes látvány volt.

– Flitwick professzor!

– Gyere, gyere csak be! Az igazgató küldött le, hogy jöjjek érted, amikor megkapta a baglyodat... Ó, egek, nem festesz valami jól!

Dracónak nem voltak kétségei. Voldemort túl szorosan tartotta a markában a minisztériumot ahhoz, hogy bármilyen nyilvános közlekedési módot válasszon. Draco az elmúlt pár napot azzal töltötte, hogy a seprűk, csempészett zsupszkulcsok és muglivonatok kényelmetlen, ám kiszámíthatatlan kombinációjával utazott észak felé, Skóciába. Amikor nem talált szállást, sátrat varázsolt magának, és az erdőben aludt.

– Hol van Piton professzor? – kérdezte, amint Flitwick professzor bezárta az ajtót.

– Eltűnt...

– A rohadt életbe! – Akkor nem tudott elmenekülni. Draco túlságosan is jól el tudta képzelni, hogy miken mehet épp keresztül. A gondolat megtépázta és összetörte; muszáj tennie valamit, bármit. – Kérem, látnom kell Dumbledore-t...

– Persze, fiam, természetesen – felelte Flitwick professzor. – Mondta is, hogy egyenesen hozzá vigyelek. Gyere, erre gyere!

Draco követte Flitwick professzort a kastélyon keresztül az igazgatói irodába („gumicukor"), miközben próbált nem gondolni rá, hogy Piton professzor mit élhet át most.

Amint felért a csigalépcső tetejére, majd belépett a kétszárnyú ajtón, az első dolog, amit megpillantott, az...

– Harry!

– Djá-kó Djá-kó Djá-kó Djá-kó Djá-kó!

A látványuktól Draco kis híján elsírta magát örömében; a két legfontosabb ember az életében élt, jól volt, biztonságban volt. Lyra Harry karjai közt ficánkolt, és őutána nyúlt a kezével. Draco hozzájuk lépett, megragadta Harry kezét, az arcát pedig Lyra hajába temette. Jól vannak, mindketten jól vannak, ismételgette magában, jól vannak, jól vannak.

– Rendben vagy – lehelte Harry. – Dumbledore hívott ide... nem volt hajlandó elmondani...

– Tudja – mondta Draco. – Voldemort tudja. Rájött, amikor észrevette, hogy Lyra eltűnt.

– Lyra hiányolt téged – felelte Harry elfúló hangon, kicsit könnyes szemmel. – Alig alszik.

– Ó, te drága kislány – mondta Draco, és átvette, amikor Harry odanyújtotta, aztán magához ölelte. Lyra apró karjai szorosan a nyaka köré fonódtak.

– Mr Malfoy.

Draco megfordult. Dumbledore professzor állt ott, az asztala mellett, ellágyult arckifejezéssel.

– Megértem, hogy hiányolta a húgát, de vannak dolgok... – kezdte, ám Draco félbeszakította.

– Pontosan három horcrux maradt – mondta, mert nem volt értelme a szócséplésnek. – Az egyik Nagini, a familiárisa; a másik Hugrabug Helga kelyhe, ami el lett rejtve egy nyílásban a téridőn kívül – hosszú sztori, majd egyszer elmesélem; a harmadik pedig Hollóháti Hedvig diadémja, ami a Szükség Szobájában van elrejtve. A napló útban van a nap felé, a gyűrűt pedig – hacsak nem tévedek, igazgató úr – ön semmisítette meg.