Az erő nem testi adottságból származik, hanem eltántoríthatatlan akaratból.
Mahatma Gandhi
– Hé.
Harry gyengéden belebokszolt Draco vállába, és amikor ő hátranézett, Harry szája sarkában az a bizonyos vigyor ült, amitől a legszívesebben beletúrt volna a hajába és kifulladásig csókolta volna, és Merlin szerelmére, Draco, elég legyen már.
– Szia – mondta, és elmosolyodott. Csütörtökönként dupla Sötét Varázslatok Kivédése óra volt a griffendélesekkel, ennek eredményeképpen pedig Draco új kedvenc órája. Általánosságban a tanterv nagy része feleslegesnek tűnt, de legalább ezeken a duplaórákon volt kihez szólnia, és úgy tehetett, mintha nem csak maga elé bámulna.
– Még mindig a főbenjárókat vesszük, ugye? – kérdezte Harry.
– Igen, azt hiszem. – Draco emlékezett, hogy mintha Mordon professzor mondott volna valamit előző héten az Imperius-átokról, habár csak fél füllel figyelt oda.
– Kedvelem Mordont – mondta Harry, miközben befordultak a sarkon a Sötét Varázslatok Kivédése tanterem felé menet. – Habár sajnálom Lupin professzort.
Egy meglehetősen jól időzített szavazás megtiltotta, hogy a Minisztérium vérfarkasokat foglalkoztasson, Draco pedig nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy ez csak véletlen egybeesés, ám ennek sosem adott hangot. A bizonyíték nélküli igazság annyit ér, mint egy hazugság.
Ám nem ellenkezett Harry kijelentésével. Mindent egybevetve kedvelte Mordon professzort. A férfinak biztos, hogy borderline-személyiségzavara volt, és talán az esze is elment, de ha ez bármiféle okot adott volna arra, hogy Draco ne kedveljen valakit, akkor soha nem került volna ennyire közel Piton professzorhoz. Az viszont eltartott egy darabig, hogy hozzászokjon a kiszámíthatatlan időközönként felharsanó, „LANKADATLAN ÉBERSÉG"-re való felszólításokhoz.
Az óra már majdnem elkezdődött, mire sikerült odaérniük a helyükre. A sötét tekintetű, különös és szemlátomást sokat megélt Mordon professzor csoszogva sétált el a két padsor közt.
– Az Imperius-átok – kezdte bevezetés nélkül – vitathatatlan módon a legrosszabb a három főbenjáró átok közül. A halál rövid, a fájdalmon túl lehet esni, de a szabad akarat elvesztése...
Nem folytatta a mondatot, hagyva, hogy a ki nem mondott szavak borzongást keltsenek a diákokban.
– Átkozottul nehéz kiszórni a varázslatot, és szinte lehetetlen lerázni – folytatta, miközben megállt a terem elejében lévő emelvény mellett. – És pontosan ezért fogjuk ma gyakorolni.
– De... de azt mondta, hogy ez törvényellenes, professzor – szólalt meg egy Draco mögött ülő griffendéles. – Ön azt mondta... hogy egy másik emberen alkalmazni...
– Dumbledore azt akarja, hogy ismerjék meg, milyen érzés. De ha inkább a nehezebbik úton szeretné elsajátítani, úgy, hogy valaki azért szórja ki önre, hogy tökéletesen az irányítása alá vonja, nekem mindegy. Fel van mentve. Elmehet.
A griffendéles lány félénken motyogott valamit, Draco pedig egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon kedveli vagy inkább utálja-e Mordon professzor drámai túlzásokra való hajlamát.
– Az Imperius-átoktól való megszabadulás kulcsa elsősorban az elme erejében rejlik. Az akaraterőben. Valamint bizonyos mértékig az értelemben; a szellemi világosságban és az öntudatban. Egyes tanulmányok szerint a magas intelligenciájúak könnyebben ellenállnak az Imperius-átoknak...
Mordon mágikus szeme felfelé, a plafon irányába perdült, mielőtt egyenesen Dracóra szegeződött volna.
– Mr Malfoy.
Draco kiegyenesedett ültében.
– Úgy hírlik, bárkit leköröz ebben a kastélyban. Egy igazi zseni – folytatta a férfi.
– Nem kedvelem a kifejezést, professzor – mondta Draco.
– Valóban? Vajon miért?
A fiú habozott.
– Azért, mert a „zseni" mint kategória maga után vonja a „nem zseni" létezését is – felelte. – Ez pedig minősítés. Csak egy újabb felesleges megkülönböztetés, ami létrehozza azt, hogy másmilyen.
Harry furcsállva nézett rá. Habár az biztos, hogy a teremben mindenki más is furcsállva nézett rá, de Harry tekintetét bárkiénál jobban magán érezte.
Mordon professzor arcán egy különös, féloldalas vigyort terült el.
– Kísérlet következik! – rikkantotta, amitől számos diák, aki még nem volt hozzászokva a váratlan felkiáltásaihoz, megugrott ültében. – Annak a feltevésnek a tesztelésére, hogy a magas intelligencia ad-e vajon ellenálló képességet az Imperius-átok hatásaival szemben. Mr Malfoy, fáradjon ki, legyen szíves!
Draco a fogát csikorgatta, és az az érzése támadt, hogy ennek nem lesz jó vége. Felállt, és elment Harry mellett, majd a padsorok közt elhaladva ki, a terem eleje felé.
– És mivel minden jó kísérletnek szüksége van kontrollcsoportra, nekünk is kell egy átlagos intelligenciájú alany az összehasonlítás kedvéért. Mr Weasley, nem hiszem, hogy valaha is lehetséges volna önnél átlagosabbat találni.
Draco időben fordult oda, hogy lássa Weasley szemét dühtől parázslón összeszűkülni, aztán mindent beleadott, hogy rezzenéstelen maradjon az arca, miközben kisietett a terem elejébe.
– Mindketten emlékezzenek: akaraterő, világosság, értelem. Gondolkodjanak és ellenálljanak. Minden egyéb feltétel ugyanaz, úgyhogy lássuk, hogyan boldogulnak.
Mordon professzor először Weasley felé fordult, és előhúzta a pálcáját.
– Imperio.
Abban a pillanatban, hogy a szó elhagyta a száját, Weasley testtartása elernyedt, mintha csak nyugtató hatása alá került volna. Alig tíz másodperc elteltével a fiú felpattant Mordon professzor asztalára, és egy precíz hátraszaltóval ugrott vissza a földre – egy olyan akrobata mutatvánnyal, amit Draco szerint biztos, hogy képtelen lett volna az átok közreműködése nélkül végrehajtani.
Néhány ember bátortalanul nevetett az előadáson, de a többség csendben maradt.
Amikor Mordon professzor megszüntette az átkot, Weasley kábultan pislogott az osztályra, és úgy nézett ki, mintha nem is emlékezne, mi történt vele.
– Akaraterő, világosság és értelem – mondta Mordon professzor némi jól leplezett lesajnálással. – Mégis, jobb, ha az embernek nincsenek túl nagy elvárásai. Mr Malfoy?
Draco nagy levegőt vett, és bólintott. Szembefordult Mordon professzorral.
A férfi pálcája egy pillanat múlva Draco arcára szegeződött.
– Imperio.
Dracónak nem tetszett a váratlan érzés. Nyugtató és álmosító volt, ám természetellenes módon. Mintha kloroform hatása alá került volna, sűrű és nehéz gyógyszeres bódulatba.
Ugorjon az asztalra, csendült halkan egy hang, és Draco tudta, hogy ez az ellenállhatatlan vágy, hogy ugorjon, teljességgel mesterséges.
Nem ugrott fel az asztalra. Nem akart. Ez nyilvánvaló volt, pont annyira nyilvánvaló, mint az, hogy akart.
Aztán jött az erős és letaglózó kín, Draco torka mélyéről pedig egy halk, fájdalmas hang tört föl és szűrődött ki a fogai közül.
Ugorjon az asztalra, mondta megint a hang, és Draco egyforma mértékben akart és nem akart felugrani rá, és csak annyi fogódzója volt, hogy az egyik vágy biztosan hamis.
Nem ugrott fel az asztalra.
A fájdalom megkétszereződött, Draco pedig térdre esett. A világ eltorzult körülötte, elferdült, elfordult, és Draco tényleg fel akart ugrani az asztalra, jobban, mint amennyire nem akart felugrani, még ha ez a vágy természetellenes volt is.
Nem ugrott fel az asztalra. Nem fog felugrani az asztalra.
– Fájdalmat okoz neki – mondta valaki, és úgy hallatszott, mintha Harry lett volna az.
– Látják ezt? – dörrent Mordon professzor hangja a fájdalom rettenetes ködén át. – Ez az elme ereje! Ez az értelem! Felerősítem a varázslatot, Mr Malfoy, készüljön fel!
UGORJON AZ ASZTALRA, VAGY MEGHAL! – ordította a hang, és egy elfojtott fájdalomkiáltással Draco el is hitte. Tényleg meg fog halni, ha nem ugrik az asztalra. Draco haldokolt.
UGORJON AZ ASZTALRA, MOST!
Draco nem ugrott az asztalra, nem akart, nem lehetett.
A fájdalom elviselhetetlen volt, olyan erős, hogy Draco már nem tudta, érdemes-e küzdenie ellene. Azt biztos, hogy könnyebb volna feladni, mint elviselni ezt a kínzást. Nem tudta, mi az, ami miatt még midig harcolt.
De harcolt. Nem ugrott fel, nem akart, nem lehetett, akart, muszáj volt, meghal, ha nem ugrik fel, már haldokolt is.
– Elég! Fájdalmai vannak! Hagyja abba!
UGORJON!
Egy mágikus reccsenés hallatszott körülötte, mire a fájdalom megszűnt, Draco vágyával együtt, hogy az asztalra ugorjon. A fiú a padlóra zuhant.
– Átkozottul szép munka, Mr Malfoy! Bitangul lenyűgöző volt! Figyelték? Első alkalommal került rá az átok, és ellenállt neki!
Draco kényszerítette a kezét, hogy abbahagyja a remegést. A fájdalom visszhangja még mindig az izmaiban, a gerincében és a koponyája tövében kísértett. Megragadott egy közeli asztalt, és annak segítségével álló helyzetbe húzta magát, szédülve és remegve az erőfeszítéstől.
– Tizenöt pont a Hollóhátnak! Átkozottul szép munka volt, Mr Malfoy, átkozottul szép munka!
Draco úgy érezte, szüksége van egy csésze erős teára, meg arra, hogy leülhessen. Egy szép kandallótűzre és egy kényelmes karosszékre, meg valami érdekesre, amin elgondolkodhat, hogy kiverhesse a fejéből a legerősebb és legrettenetesebb fájdalmat, amit életében valaha is érzett. Végigbotorkált a padsorok közt az asztaláig, Harry pedig felállt, hogy odasegítse a helyére.
Tudata peremén hallotta Mordon professzort az értelemről meg akaraterőről fecsegni, de a fülében halkan Harry gyengéd, aggódó hangja csendült:
– Jól vagy? – kérdezte a fiú, Draco pedig sóhajtott.
– Túlélem – felelte.
Harry megragadta a kezét, mintha ez volna a világon a legösztönösebb, legmagátólértetődőbb gesztus a világon. Draco ráemelte a tekintetét, és a fiú ragyogó mosolya szinte el is feledtette vele a fájdalmat.
Szinte.
Ő is megfogta Harry kezét.
أنت تقرأ
Káoszelmélet
قصص الهواةDrarry fordítás az író engedélyével! Egy alternatív világ, ahol Draco egy zseni tudóspalánta, és kézbe veszi a dolgok irányítását. De vajon ki lesz a nagyobb zseni, ő vagy Voldemort? Káosz: amikor a jelen meghatározza a jövőt, de a hozzávetőleges je...
