Káoszelmélet

39. fejezet: 1995. április 16.

A szerelem a válasz. De amíg a válaszra vársz, a szex felvet pár érdekes kérdést.  

  Woody Allen  

Néhány csepp varázsfőzet elegendő volt, hogy Draco kézfején a bőr a szívverésével furcsán azonos ritmusban visszanőjön. Harminc másodpercen belül a keze tökéletesen begyógyult, és eltűnt róla mindennemű sebhely.

– Azt hiszem, megcsináltam – mondta a fiú, és alig merte elhinni. Közel egy évnyi kutatás és tervezés után végre elkészült.

Harry felnézett Draco ágyáról, amin fektében a Mágia Története tankönyvvel és a vonatkozó esszével foglalkozott.

– Tényleg?

Draco pálcája szétboncolva feküdt az asztalon; a fa felvágva, egyszarvúszőr magja eltávolítva. A fiú félresöpörte a darabokat az útból, és lassan, nagyon lassan behajlította a frissen gyógyult kezét. Az izmait még merevnek és ügyetlennek érezte, a kiszórt fertőtlenítő és érzéstelenítő bűbájok furcsa, kesernyés szaga is a levegőben terjengett, de a kéz szemlátomást tökéletesen működött.

Nagy levegőt vett, rámutatott a kinyitott könyvre, amiből épp dolgozott, és kiürítette az elméjét.

– Vingardium leviosa – mondta, mire pár másodpercnyi zörgést követően a könyv felemelkedett az asztalról; a mágia sikeresen áramlott keresztül a pálca helyett a kezén. Draco arcán vigyor terült szét.

– Mi a fene – bukott ki Haryből, aki felült, és éberen figyelt. – Nem hiszem el, hogy megcsináltad.

Dracónak is nehezére esett elhinni. Logikusan belegondolva tudta, hogy kimerítő alapossággal eltervezett mindent, hogy ezerszer ellenőrizte és újraellenőrizte az elméletet és a módszert, hogy nem volt rá ok, hogy ne sikerüljön, de akkor is hihetetlen volt látni a munkája gyümölcsét: a keze inait egyszarvúszőrrel helyettesítette, és többé már nem volt szüksége pálcára.

Draco vigyorgott, és ujjai egy mozdulatára a könyv keresztülszáguldott a szobán, majd elhelyezkedett a közeli könyvespolcon.

– Írhatnál erről egy tanulmányt – jegyezte meg Harry. – Biztos vagyok benne, hogy épp most törölted el a pálcanélküli mágia mint tudományterület szükségességét.

A pálcanélküli mágiát tudományterületnek nevezni persze kicsit túlzás volt – bonyolultnak, megbízhatatlannak, gyakran veszélyesnek és nagyon korlátozottnak bizonyult, ezért hagyta ki Draco teljes mértékben a tanulmányozását ennek a fajta varázslatnak a kedvéért.

A fiú még most sem hitte el, hogy működött.

– Ez az – mondta. – Erre volt szükségem.

– Szükséged?

– Ez adja meg az előnyt, ami kell nekem – felelte. – Megverhetnek és megkötözhetnek, de nem fegyverezhetnek le.

Harry nem válaszolt azonnal. Draco tesztelésképpen kiszórt még pár bűbájt és egyszerű varázslatot – az utazóládáját székké változtatta, majd vissza ládává, megidézett néhány kisebb tűzijátékot, és a Hollóhát hálótermének függönyeit kékről zöldre bűbájolta, aztán megint kékre. Tökéletesen működött, pont, mint egy pálca.

– Komolyan meg vagy rémülve, igaz?

Draco rápillantott. Harry a tankönyvet és a félkész esszéjét letette a földre, de közben végig Dracót nézte.

– Elnézve, kivel van dolgunk, nem hinném, hogy ez felesleges óvintézkedés lenne – felelte Draco.

– Nem mondtam, hogy az.

Draco felkelt, és hozzálátott összetakarítani a felfordulást, amit a saját magán végrehajtott mágikus műtéttel csinált – és ami nem is volt akkora, mint várta. Széthasított pálcáját egy zacskóba dugta, a grafikonokat és diagramokat összehajtotta, a gézdarabokat pedig összeszedte, majd elégette néhány gyors bűbájjal.

– Tudod, hogy már mondtam – folytatta Harry. – Semmi baj nincs azzal, ha félsz.

Draco visszanézett rá. Harry az ágy szélén ült a csendes, üres hálóteremben. Húsvéti szünet lévén az egész torony kiürült, és ez ideális helyzetet teremtett többek közt a hobbiprojekt befejezéséhez.

– Mondja ezt olyasvalaki, aki leúszott a veszélyes mélységbe, csak hogy megmentse a versenytársa húgát?

Harry megsemmisülten elvigyorodott.

– Hányszor kell még ezért bocsánatot kérnem?

– Ahányszor csak szükséges, míg elégedett nem leszek – válaszolta Draco, és odalépett hozzá, majd lovaglóülésben az ölébe helyezkedett. Csókjaik során újabban ágyak és egyéb vízszintes felületek is alkalmazást nyertek, most, hogy a kastélyban szinte csak ők maradtak, ami Draco meglátása szerint ragyogó fejlemény volt. – Ezek a hőstettek meg is ölhettek volna.

– Minden jótett elnyeri méltó büntetését – mondta Harry ujjaival Draco hajába túrva, amibe Draco beleborzongott. Nem tehetett róla. Elgyengült, ha a griffendéles a hajával játszott, és amióta Harry rájött erre, mást sem csinált. – Végül minden rendben lesz velünk, tudod?

– És mitől vagy ebben ilyen biztos? – kérdezte Draco.

– Mert te botrányosan okos vagy, én meg ostobamód vakmerő, és sosem hagynánk, hogy bármi történjék a másikkal. – Harry megcsókolta Draco nyakát, aki élesen beszívta a levegőt.

– Harry...

– Mm. Tetszik?

Draco nem igazán tudott válaszolni, mert annyira tetszett neki. A nyaka, mint kiderült, egy újabb gyenge pontja volt, és ha Draco nem tudta volna jobban, még azt gondolta volna, hogy Harry módszeresen arra utazik, hogy megtalálja minden egyes gyengeségét. Harry nyelve és foga végigsiklott a nyakán, Draco pedig megborzongott.

Ujjbegyek siklottak végig a gerince mentén, kellően finoman, hogy lángra lobbantsák testének összes idegszálát. Elméje egy sarkában Draco tudta, hogy ez nagyban a hormonoknak lehet köszönhető, ám amikor a kéz, amely a gerincét kényeztette, a combjára tévedt, sietősen úgy döntött, hogy nem érdekli.

– Harry – mondta újból, ezúttal határozottabban, amint Harry fogai lágyan végigszántottak az ádámcsutkája fölötti bőrön.

Egy határozott és egyértelmű nyomás keletkezett Draco ágyékában; olyan érzés, amit a fiú nem tudott biztosra, hogyan is kezeljen. Harry csókjai mindig szédítőek és intenzívek voltak, most azonban még hevesebbnek tűntek; olyannak, mint a Lángnyelv whisky, és Dracót apró darabokra készültek tépni, mintha legbelső énjét akarnák feltárni. A fiú érezte a szíve lüktetését a belső combjában, Harry pedig halkan felmordult, ahogy a nyakát kényeztette.

– Draco – szólalt meg –, nem baj, ha ezt csinálom?

Draco nem igazán tudta, mit értsen az alatt, hogy „ez", azt viszont igen, hogy nem akarta, hogy abbamaradjon. Lehajolt, és felelet gyanánt alaposan megcsókolta Harryt, aki belenyögött Draco szájába, majd hátradöntötte őt, míg Draco a hátán fekve elterült az ágyon, rajta Harryvel, a csókok pedig folytatódtak – sietősen, esetlenül, türelmetlenül...

...ó, jött rá Draco hirtelen, ez a nemi vágy. Ez a rengeteg, izgalommal, csókokkal, fantasztikus, falhoz nyomva megejtett smárolásokkal teli hónapnak az eredménye. Harry az, aki miatt forr a vére és lüktet az ágyéka, és ó...

Harry megmozdult, Draco pedig érezte, hogy a fiú is épp olyan őrülten és fájdalmasan kemény és felizgult, mint ő, és a kis súrlódástól egy nyögés szakadt fel belőle, és megmarkolta Harry hátán az inget. Zihált, a végtagjai remegtek, és Merlinre, ez annyira jó érzés volt, Harry volt annyira jó érzés, és Draco megemelte a csípőjét, hogy félúton találkozzon a két mozdulat, mire Harry belenyögött a csókba.

– Draco – suttogta. – Egek, hihetetlen vagy, hogy lehetek ennyire szerencsés?

Draco elméje előállt egy gyenge poénnal az alacsony igényekről, de a fiúnak nem igazán sikerült ezt összeköttetésbe hozni a szájával, hála Harrynek és az ő sajátos képességének, amivel képes volt a csókjai segítségével Draco központi idegrendszerének egy jelentős hányadát kiiktatni.

Kezeik, ajkaik, fogaik, nyelveik egyre gyorsabban mozogtak, azonos ritmusban, Draco pedig remélte, hogy ugyanannyit ad, amennyit kap. Nyelvével Harry pulzusán meg tudta állapítani, hogy a fiú szíve is olyan sebesen ver, mint az övé, dörgölőző csípőjével pedig azt is érezte, hogy ő is ugyanolyan kemény. Harry egyik keze becsúszott Draco pulóvere alá, és végigsimított a fiú hasán, Draco pedig elolvadt.

– Harry – mondta, mire Harry körmei belemélyedtek a bőrébe a bordái fölött. Tomboltak, kezeik egymást szorították, a szívük kalapált, sajgott, égett, és egy csúcspont felé tört őrjöngve, és Draco úgy érezte, ezt örökké képes volna csinálni. Harry lehajtotta a fejét, és megcsókolta a nyakát, Draco pedig a hátát karmolta az inge anyagán keresztül, és igen, igen, igen, igen...

Meredek emelkedő, csúcspont, megnyugvás – Draco érezte Harry testének minden porcikáját a sajátjához feszülni. Zihált, szédült, fölötte Harry pedig remegett és egyre lassabban mozgott, egyre gyengülő mozdulatokkal, amiket Draco meglepően kevés megmaradt energiával viszonzott.

Aztán Harry megcsókolta, ő pedig visszacsókolt, és messze, nagyon messze járt, és nem akart visszajönni.